2014. május 8., csütörtök

Toddlers and Tiaras

Megint jó kis témát választottam, mi? :P
Az egész onnan jött, hogy rákaptam a Dr. Csont-ra, ahol egyszer egy gyermekszépségverseny sztárját ölték meg (ez már önmagában is elég morbid), aztán ahogy az egész epizód e téma köré épült úgy ébredt fel bennem a kíváncsiság, miszerint nekem most meg kell néznem pár ilyen műsort. Nem titok, régebben is néztem ilyen videókat és már ott is határozott véleményem volt a dologról, de most aztán végképp.


Kezdjük ott, hogy nincs semmi problémám a szépségversenyekkel. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy jó példát mutatnak ezekkel az átlag nők felé, mert hát ugye nem lehet mindenki 90-60-90 méretű álomnő tökéletes loknikkal és fogsorral, viszont pl. a Miss Universe-nél imádom a nemzeti ruhás bemutatót, de azt is csak a tervezők kreativitása miatt, és mert úgy vélem, hogy a versenyzők azokban tudják felszínre hozni az igazi szépségüket. Viszont ezek a gyerekszépségversenyek, amik Amcsiban annyira divatosak egyszerűen undorítóak számomra. Én gyerekekkel foglalkozom, így napi szinten előttem van a gyermeki szépség, de az, amit Külföldiában művelnek már a jó ízlés határait súrolja.
Mert mitől látunk szépnek egy gyermeket?
A bájosan pufi arcától, az ezer felé szálldosó babahajától, a viháncolásától, a csilingelő nevetésétől?
Vagy a barnító folyadéktól, a kilónyi Barbie-baba sminktől, a parókától és a vicsorrá torzult vigyortól?
Részemről inkább előbbire szavazok.


Mikor az első ilyen videóra rákattintottam elszörnyedtem a látottaktól. Én értem, hogy Amerika egy egészen más kultúra és izé meg hozé, de azt látni, hogy 3-4 éves gyerekek úgy viselkednek, mint akiket most szalajtottak Oprah műsorából, és kb. egy nagyszájú néger nő stílusával beszélnek a tulajdon szüleikkel, miközben épp hisztirohamot kapnak egész egyszerűen döbbenetes. Nézem a felkészülésüket a versenyekre és azt látom, hogy ezek kislányok már ennyi idősen kiállhatatlan kis perszónák. Az egészséges önbizalommal nincs gondom, de ezek a gyerekek affektálnak és úgy viselkednek, mint egy mini felnőtt. A szüleiket a csicskájuknak nézik, akik azért vannak, hogy őket dicsérjék és ajnározzák, ők maguk pedig igazi kis dívák, akikre ugyebár nem vonatkoznak szabályok. Aztán a kedvencem még az "átváltoztatás" rész. Amikor a gyereket vastagon kisminkelik és ettől úgy néz ki, mint egy műanyag baba, meg a fejébe csapnak egy akkora parókát, hogy már csak a súlyától hanyatt kéne esnie. Ehhez jön még a giccses kosztüm és a barnítás, sőt, sokan a műkörömtől sem riadnak vissza. Lepetézek, komolyan mondom. Aztán ezek a "produkciók", amiket """cukinak""" próbálnak beállítani (szívecske formázása az ujjaikkal, vicsor-vigyor, idétlen, kontroll nélküli tánc, pusziküldözgetés, kacsintgatás, stb.), az a szerencsétlen 3 éves meg azt se tudja hol a jobb és a bal keze.
Én két végletet fedeztem fel ezzel kapcsolatban. Vannak olyan kislányok ezekben a műsorokban, akik tényleg élvezik ezt az egészet. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos gyerkőcök már kicsi korukban erős jellemmel vannak megáldva, na nekik az ilyen szereplősdi csak olaj a tűzre. Ők ezt élvezik. Bánom is én, lelkük rajta, szerintem beteges. A másik véglet az, amikor anyuka a saját gyerekkorát próbálja kompenzálni azzal, hogy a gyerekét küldözgetni ilyen versenyekre, mert ő, mint nő nem érezte magát soha elég szépnek, ezért a kislányával próbálja megélni a soha meg nem kapott elismeréseket. Elvégre ha a gyerek sikeres, akkor a mögötte álló anyuka is sikeres és düllesztheti a mellét, hogy micsoda kis szupersztárt nevelt. Köszönjük, Emese. Az ilyen gyerekeken lehet látni, hogy utálják ezt az egészet, csak azért csinálják végig a cirkuszt, mert anyuci cicát, pónit, csokihegyeket ígér nekik cserébe. A másik verziót sem tartom egészségesnek, mert az a 4 éves lány, aki úgy beszél a tulajdon anyjával, mintha egy koszos rongy lenne az véleményem szerint nem koronát érdemelne, hanem egy kiadós fejmosást. Akármilyen szempontból nézzük, ezek a versenyek nem egészsések. Ahol a kislány szereti csinálni, ott a személyiség torzul el olyan mértékben, hogy felnőve a leányzó egy kiállhatatlan hárpia lesz akkora egóval, hogy az orrába beömlik majd az eső. A másik esetben pedig az az egészségtelen, hogy az anyuka sikertelensége miatt a kicsinek kell szenvednie. Sok esetben azt látom, hogy az anyuka jobban élvezi ezt a bohóckodást, mint a gyerek. Ott áll az egész nézősereg előtt és idétlenül majmolja a gyereke koreográfiáját, miközben a kicsi csak esetlenül bukdácsol a színpadon, de anyuka baromi jól bulizik. Aztán meg fel vannak háborodva, ha azt kapják meg eredményül, hogy a leányzó nem felszabadult a színpadon. Nem csoda, ha muszájból kell ökörködnie!
Na és ez a külső!


Én utálok mindent, ami ennyire műanyag, mint ezeken a versenyeken. Hangsúlyozom, sok esetben bölcsi és ovis korú picikékről beszélünk, akiket beöltöztetnek mindenféle habos-babos ruhába, amiben moccanni sem tudnak, kapnak két kiló vakolatot, műfogakat, műhajat, műkörmöket, műbarnaságot, és voila, kész a tökéletes baba! Csak azt nem veszik észre, hogy a gyerekek pont azért olyan szépek, mert kicsik és bájosak. A gyermeki létükben van a szépségük, nem abban a sok vacakban, amit rájuk kennek. Nézem a videókat és csak szörnyülködöm - a barnítás közben visongat és sikítozik a kislány, a fodrásznál potyognak a könnyei, mert húzzák a haját, a műszempillaragasztó belefolyik a szemükbe, a sminket pedig nem tudják és nem is akarják nyugodtan végig ülni. Egyébként is, miért kell ezekből az alapból tüneményes gyerekekből plasztik babát csinálni? Fölösleges, akkor voltak a legszebbek, mikor mindenféle hülyeség mentesen játszhattak az otthonukban. Mert ezeknek a gyerekeknek otthon kéne randalírozni, húzni anyu meg apu agyát, meg csinálni a szoksásos gyerkőc dolgokat, és nem egy majomparádéban nevetség tárgyává válni.
Tisztában vagyok azzal is, hogy van, akinek ez a szépségideál. Van, akinek a barna bőr, hófehér fogak és a pórus nélküli, brutál smink a tetszetős, de az legyen egy felnőtt ember döntése, ne egy gyereké. A kicsiket nem lenne szabad ilyen kínzásnak kitenni, ugyanis szerintem ezek a versenyek egyértelműen azok. Az emberek botránkoznak, meg röhögnek a sok raplizó lánykán, de közben nem gondolunk bele abba, hogy a mi szórakoztatásunkért ezek a kicsik mit élnek át ott. Az önbizalmuk vagy az egekbe szökken, vagy a kút mélyére, közben pedig fájdalmas, természetüktől idegen dolgoknak teszik ki őket, amit sokuk egyáltalán nem szeret. Szerintem ez egészségtelen, buta és erkölcstelen dolog, és mélységesen megvetem azokat a szülőket, akik ilyesmire kényszerítik a gyereküket.


Csak hogy legyen ellenpélda is: egyszer megnéztem egy olyan részt, ahol az anyuka (kicsit banya kinézete volt, festett szőke, erősen sminkelt és elég idős) nem szerette volna, ha az ő kislánya is teljesen kibújna a saját bőréből. Azt szerette volna, ha a természetes szépségéért dicsérik meg, éppen ezért nem barnítózta a lányát, nem kapott se parókát, se erős sminket, viszont volt egy földig érő, csodaszép ruhája (idősebb gyerkőc volt, kb. 12-13 éves lehetett), amiben tényleg úgy mutatott, mint egy királylány. Emeltem kalapom anyuka előtt, aki a műanyag társadalomban és a műanyag versenyen a természetességet pártolta. Ezzel szemben a zsűri ki nem állhatta a kislányt - a ruhája túl hosszú, a bőre nem elég barna, nincs rajta elég smink, a haja túl kevés, stb. Pedig úgy volt szép, ahogy volt, nem is értem miért a természetellenesség volt ott értékelve. Én nagyon drukkoltam neki, de sajnos senki más nem látta ott a szépségét, csak az édesanyja.
Nem tudom ti hogy vagytok ezzel a témával, de én nem tartom egészséges dolognak. A gyerekek szépsége nem erről kellene, hogy szóljon és ezért felháborít ez a műsor. Persze szórakoztat, meg persze, mindenki szereti a baba szépséget, de amikor ezt valaki véresen komolyan is veszi (no nem Cassadaga-módon), ott már baj van. Nem tudom, hogy nálunk van-e az ilyen versenyeknek terepe, de nagyon remélem, hogy legalább ez nem jutott még el hozzánk. És akárki akármit is mond, én továbbra is a kislányok természetességében fogok gyönyörködni, mert az az igazi szépség!


28 megjegyzés:

  1. Sok ilyen műsort néztem, próbáltam rájönni mi értelme. Nem jöttem rá: D Szomorú hogy többsége olyan hogy a szülő a gyerek által akar sikert elérni, mégha a gyereke beképzelt kis béka sok esetben tényleg ez a háttere. Én ezeket betiltanám. Így is sok önértékeléssel küzdő kislány van, 8 évesen anorexiások nem tudom miért kell ezt még fokozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát arra sajnos én sem. Maximum annyi, hogy a hülyr anyukák villoghatnak a gyerekeikkel, akik helyettük aratják le a babérokat, de közben meg maradandó károsodást okoznak a gyereknek. Egyébként én is betiltanám, mert szörnyű ez a műsor.

      Törlés
  2. teljes mértékben igazad van!!! engem is irritál mindez... de a leginkább az, hogy ezek a kislányok felnőttnek való ruhákba vannak öltöztetve, felnőtt szerepben... ergo csomósor azt érzem, hogy "szexinek" akarják beállítani őket... tökéletes anyag egy ilyem műsor a pedofiloknak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon sok szempontból mini felnőttként kell viselkedniük, főleg a külsőségek terén. Tulajdonságokat tekintve az édibédi cukiságokat díjazzák, de olyan groteszk egy felnőtté maszkírozott 4 évest látni, ahogy a színpadon viháncol :( A pediflokra meg nem is gondoltam, de milyen igaz! :(

      Törlés
  3. Huhh, én nézni sem bírom ezeket (jó, ennek egyik oka az is, hogy nem csípem annyira a gyerekeket).
    Amondó vagyok, hogy az ilyenekre azok a "szülők" (biológiai értelemben vett nőneműek, akik szültek) nevezik be a gyerekeiket, akik a saját sikertelenségüket ezzel akarják palástolni, és általában ugye a lényege, hogy "olyan büszke vagyok a lányomra" .. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon szeretem a gyerekeket, de akiket ebben a műsorban látok taszítóak. Meg főleg a szülők. Undorító dolog, mikor egy nő a saját elcseszett nőiességét a gyerekén akarja megélni és olyasmibe rángatja, amibe nagyon nem kéne. Látszik is, hogy az egész műsor az anyák versengése egymással, és ez még inkább rátesz egy lapáttal az egészre.

      Törlés
  4. Amikor lett TLC csatornánk, elég sok ilyen műsor ment, és egy valamire megtanított: már nem szeretném felhúzni magam az amerikaiak hülyeségein. De ez az egyik legrosszabb, mert így nem saját magukkal, hanem a gyerekekkel szúrnak ki...
    Ha jól tudom, több országban már betiltották az ilyen versenyeket, mindenesetre ez azért biztató.

    Amúgy az az epizód tényleg jó:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát tényleg teljesen mások Amcsiban az emberek, de én nem is akarom megérteni őket. Az nagyon jó, ha több helyen is beiltották, gondolom nem véletlen, mert marandandó károsodást lehet okozni ezzel a kicsiknek, meg igazából nem csak a lelkükre, de a testükre is kihat ez az egész. A sok vegyszer, ami a fiatal kis bőrükkel érintkezik nagyon nem helyes dolog.

      Törlés
  5. Ez az amerikaiak hülyesége, remélem Európában sosem terjed el. Teljesen megnyomorítják ezeket a szerencsétlen gyerekeket lelkileg és egy életre tropára megy az önértékelésük. Szerintem aki ilyet kitalál az perverz és az is aki felnőttként (szülő, zsűri, műsorkészítő, szponzor) részt vesz benne. Ez egy beteg dolog, szerintem gusztustalan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyet értek veled - ez egy groteszk, perverz dolog, agyament az összes, aki ezekben részt vesz akármilyen formában. olyasmire biztatják az embereket, ami nem normális, és ennek az eredménye a sok kibírhatatlan, vagy lelkibeteg gyerek.

      Törlés
  6. Én komolyan nem értem, hogy van ennek a műsornak nézettsége... tehetséges hiperrealista művészek élethűbb embereket rajzolnak, mint ezek a szegény, agyonsminkelt és agyonfotosoppolt kislányok...
    (ja, amúgy a dr. csont igencsak király sorozat. anyukám mindig panaszkodik, hogy ilyen gusztustalanságokat nézek:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokan röhögnek rajta, de én csak szomorkodni és felháborodni tudok, mert ez vérlázító. Nem tudnék rajta nevetni, tetszeni meg végképp nem tetszik.
      A Dr. Csont meg tényleg szuper, mi minden este vacsora közben nézzük, fincsi :D

      Törlés
  7. Nagyon igazad van. A gyerekmodellekkel kapcsolatban olvastam egyszer egy modell véleményét. Ő azt mondta, hogy neki, egy felnőtt nőnek, sem volt könnyű feldolgoznia és kezelnie, hogy az egyik pillanatban még Ő a világ közepe, a leggyönyörűbb teremtés, akit imád a kamera - aztán befejezik a munkát, és vissza kell térni a valóságba. Nem csoda, hogy némelyik kislány hogyan viselkedik a szüleivel, bár én ezekben az esetekben is a szülőket hibáztatom. Mindkét általad leírt végletnél a szülőknek kellett volna azzal is törődni, hogy mit okoz mindez a gyermeküknek. Egész életükben hordozzák ezt, mind a sebeket, mind a viselkedésformákat, és ez olyan szörnyű. Nem akarom elhinni, hogy ezt szórakoztatónak tarthatja bárki is, pedig láthatóan ez a helyzet.
    És igen, ezek a lányok szépek és szexisek, felnőtt módon, ami nemcsak a személyiségükre nézve veszélyes. Még 96-ban elraboltak egy kislányt, szexuálisan bántalmazták és megölték. Az USA-ban irtóznak mindentől, ami pedofíliára adhat gyanút (egy táborban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy egyszer megölelt egy síró kissrácot, és óriási zűr lett belőle, kis híján hazaküldték), de az, hogy ezek a kislányok célpontok lehetnek, mégsem zavarja a szülőket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a szülők a felelősek mindezért, de az a legszomorúbb, hogy egyikük sem érzi, hogy micsoda kárt okoznak a tulajdon gyerekükben, mert önzőek és csak a saját dicsőségük érdekli őket. Az nem számít, ha a kicsi nem akarja, akkor is csinálnia kell, mert anyuci önbizalmának szüksége van arra, hogy elbüszkélkedhessen, neki szépségversenyt nyert kislánya van, azaz ő maga egy szuper anya, no meg a génállományt tekintve jó nő is, ha a gyerekét elismerték. Hihetetlen. A kinti pedofília-félelmet én annyira nem ismerem, de jogosnak érzem, elnézve ezeket a műsorokat, amik tökéletes táptalajt biztosítanak a sok perverz állatnak. De az anyákat ez itt nem érdekli, csak a dicsőség, és az ilyen nem anya, hanem egy kegyetlen zsarnok.

      Törlés
    2. Valóban, sok szülőre jellemző, hogy igazából nem a gyerekéért tesz dolgokat, hanem a tudatért, hogy ő milyen jó anya/apa.

      Törlés
    3. Így van, és ez borzasztó dolog :(

      Törlés
  8. Én az anyját is megrendszabályoznám a gyereknek, nemcsak a műsort tiltanám. Mert legtöbb esetben szerintem, inkább az anyuka álmát váltja valóra a gyerek. Egy olyan részt láttam, ahol a kislány nem akarta ezt csinálni, anyuci mégis ráerőltette, hogy de igen, kell, hogy nyerjél.
    Mindennel egyet értek, amit leírtál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg ez van a háttérben, és ez szörnyű. Ha anyuka akar elismerést, menjen és villogjon máshol, de ne a gyerekét kínozza. Persze őket könnyebb manipulálni, és velük könnyebb sikereket elérni.

      Törlés
  9. Olyan félelmetesek az ilyen gyerekek és a képeik.
    Én a szülőket büntetném de nagyon értem, mert sokszor ők kényszerítik rá a gyerekükre azt hogy legyenek "hercegnők". Ha már nekik nem ment, akkor majd a gyerekük...
    A gyerek szerintem legyen gyerek, ne sminkkel meg cicamaca ruhákban rázza magát a színpadon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, attól félelmetesek, hogy minden realitást nélkülöznek és mintha egy babát látnánk. De a szülő a legnagyobb hunyó, mert csak azért, mert a saját fiatalságában nem lehetett királylány meg szépségkirálynő, ne a gyereke igya meg a levét.

      Törlés
  10. Én is írtam erről egy bejegyzést, egyenesen undorítónak találom ezt az egészet! Szegénykéknek teljesen elveszik a gyerekkorukat. Ha tényleg felnőttek lesznek, akkor hogy fognak viselkedni? Nem beszélve arról, hogy ez testileg-lelkileg tönkreteszi őket..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek veled. Ezek a lánykák borzalmasan viselkednek, tele lesznek pszichés zavarokkal, borzalmas lesz a természetük, aztán majd anyuka foghatja a fejét, hogy "mit rontottam el?" Hát, mondjuk ezt.

      Törlés
  11. Teljesen igazad van :) !!
    Az a a legrosszabb amikor kisminkelik őket , és rájuk kennek még több réteg alapozót :( Elszomorító

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borzalmas a külsejük, de a belső torzulások is kegyetlenek. Nagyon egészségtelen, kifejezetten destruktív dolognak tartom.

      Törlés
  12. Teljes mértékben egyetértek Veled. Amúgy szerintem nem véletlen, hogy a legtöbb anyuka egyáltalán nem szép vagy ápolt, szerintem ez abszolút pótcselekvés a részükről. A gyerek pedig legyen gyerek, az a dolga, nem az, hogy már ennyi idős korában egy idegesítő lény váljon belőle...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon egyetértek veled. Kevés anyuka ad magára ezekben a műsorokban, míg a gyerek agyon van cicomázva. És a gyerekkort tényleg nem kéne tőlük elvenni.

      Törlés
  13. Ez egy undorító műsor! A TLC-n szokták nyomni a tvben és hát szörnyű. Anyával fogjuk a fejünket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem mindenki számára az, van, aki élvezi és szerinte ezek a gyerekek bájosak :S Szerintem az ilyeneknek baj van az elméjük épségével.

      Törlés