2014. május 2., péntek

Szellemeskedjünk :)

Mint írtam is, holnap lesz egy fellépésem, ahol pestisben elhunyt szellemként kell megjelennem. No, gondoltam, hogy ne legyen zsákbamacska, csináltam egy próbasminket. Elég sokáig szöszöltem vele, de úgy érzem egész tűrhetőre sikeredett. Most mondjuk kicsit durvábbra készítettem mindent, mert elkapott a láz, de holnap visszafogottabb leszek, hiszen meg lettünk kérve arra, hogy legyünk hűek a hely eleganciájához. Most viszont fejest ugrottam a kreatívkodásba, és a magam kis egyszerű, házi módszereivel kreáltam magamból először csak szimplán egy szellemet (vagyis annak szántam), aztán pedig rám kerültek a sebes fekélyek is. Ami nincs a képeken, de holnap az is lesz - a pestis tipikus tünete, a feketedő ujjak is meglesznek, de most már ezzel nem volt kedvem vacakolni, mondjuk nem is olyan nagy ördöngősség. Na de akkor nézzük is először csak a szellem énem, aztán a sebeket is.
(egyébként Viktor el volt tőlem borzadva, szóval aki esetleg érzékenyebb az ilyesmikre, inkább ne görgessen lejjebb, mert tényleg nem fogtam vissza magam :P A pláne az lett volna még, ha kis rizsszemeket is ültetek a sebekbe férgek és nyüvek gyanánt, de azt ehhez már tényleg soknak éreztem volna XD Na de majd egyszer..! :D)












És a fekélyes-sebes verzió :P














Viktor véleménye :D 


Hát ezt sikerült ma merényelni önmagam ellen. Holnap ennek a jóóóóval visszafogottabb verziói készülnek majd el Rékán és rajtam :)

36 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett :) Ügyes vagy !!

    VálaszTörlés
  2. Tejóég fujj :D
    Nagyon jó, de nagyon undi a végeredmény :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Viktornak ugyanez volt a véleménye :P
      Pont az a lényeg, hogy undi legyen, úgyhogy ezt bóknak veszem :)

      Törlés
  3. Na jó jönnél velem szembe elszaladnék, és ez most dicséret: D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, de azért ilyen fejjel nem nagyon mászkálnék az utcákon :D Bár, ki tudja... :P

      Törlés
  4. Szerintem nagyon kis csinos, megnéztem volna "férgesen" is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na neked is beteg egy ízlésed lehet, ha ezt csinosnak találod :D A férgeket meg eskü belerakom legközelebb :D

      Törlés
  5. Ritkán mondom azt valamire, hogy ijesztő, de ez az! Ügyes vagy nagyon! :)

    VálaszTörlés
  6. Fúj de jó lett...vagyis tényleg...nagyon élethű lett! :D
    Helloweenre is bedobhatnád szerintem...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Azért még van mit finomítanom, de gyakorlat teszi a mestert. Halloweenkor is viseltem hasonlót, de az sokkal lightosabb volt, ott Viktor kapta a komolyabb pofonokat :P

      Törlés
  7. Nagyon jó :D A fekélyes már tényleg durva és élethű, de nekem ettől még jobban tetszik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen, a fekélyes-sebes már egy kicsit sok(k), de néha jól esik túlzásokba esni :P

      Törlés
  8. Nagyon ijesztő!:D Hihetetlenül élethű lett a fekélyes, és ha emiatt rosszat álmodok, akkor akkor akkor mérges leszek^^
    Ügyes vagy!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az elismerést, igyekszik az ember lánya :P A rémálomért nem vállalok felelősséget, de azért remélem nem fogok visszaköszönni :D

      Törlés
  9. Húúú, nagyon élethűre sikerültek a sebhelyek! :O Durva! :)

    VálaszTörlés
  10. Aztarohadt, ez nagyon durva lesz, de egyszer-egyszer azért be lehet vállalni x'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, felkészültél? :D Azért ne aggódj, ennyire nem csinálom durvára, de néhány guszta kis fekély azért lesz rajtunk :P Már alig várom, hogy így megjelenjünk a puccos gótok között XD

      Törlés
  11. Úristen :D Ez nagyon brutális. :D

    VálaszTörlés
  12. Ez nagyon de nagyon élethű lett! Most aztán végképp megemelem a kalapom előtted! Nem semmi vagy! Aztaa!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen, olyan jól esik az elismerés :) Szeretek ilyen morbid dolgokkal kísérletezni :P

      Törlés
  13. Azta, rohadt jó lett :D (és csak most esett le, hogy szó szerint is :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :D Igen, kicsit rohadásos-pestises valami :P

      Törlés
  14. Aztamindenségit! Komolyan ijesztő lett, már az első kép is, nagyon ügyes vagy!!! Még sok-sok kreatív sminket kérek Tőled, és ezek után bizony magasan van a léc :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy ilyen hatásnak találod :) Lesznek még kreatív sminkek, mert rájöttem, hogy baromira élvezem csinálni :)

      Törlés
  15. Nagyon ügyes vagy, bár nekem kicsit jobban tetszik a sebhelymentes szellemes verzió :) már önmagában az is hatásos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :) Igen, a sebmentes kicsit "elegánsabb", már ha lehet rá ilyet mondani, a másik meg undi, mindkettő két külön kategória. Én minden esetre élveztem a megalkotásukat :)

      Törlés
  16. nagyon jó lett!!
    nem lehet, hogy pályát tévesztettél, és horrorfilmeknél kéne sminkesnek lenned?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Hááát, ha egyszer nyerek a lottón nagyon szeretnék elvégezni egy smink és maszkmesteri sulit, mert imádom ezt csinálni, úgyhogy ki tudja, lehet még az is válhat belőlem, amit írtál :D

      Törlés
  17. de ügyes vagy,szuper lett :D

    VálaszTörlés
  18. Hát ez rettenetesen undorító lett. :D Szóval a célnak tökéletesen megfelel. Minden elismerésem... Én örülök, ha ki tudom festeni a szemhéjam, nem hogy sebeket aplikájjak magamra. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, köszönöm, elismerésnek veszem :D Én szeretek kísérletezgetni ilyesmikkel, habár a készleteim korlátoltak, de legalább annál nagyobb a kihívás :)

      Törlés