2014. május 31., szombat

Régóta vágyott zsákmányok

A tegnapi nap folyamán kaptam a munkahelyemen egy kis vásárlási utalványt, amit a Camponában lehet beváltani különféle üzletekben, és naná, hogy nekem már mennem is kellett elverni legalább a háromnegyedét :D No nem azért, mert vásárlási kényszerem volt, hanem mert így nem kellett a fizetésemig várnom három olyan dologra, amikért hónapok óta csorog a nyálam. Célirányosan mentem és nem is vettem semmi mást azokon kívül, amiket szerettem volna, és hál' istennek az utalványt mindkét üzletben be lehetett váltani.
Az első utam értelem szerűen a könyvesboltba vezetett, ahol őket hoztam haza:



Nagyon szerettem volna már beszerezni Jane Austen eme két regényét és veszettül boldog vagyok, hogy végre magaménak tudhatom őket. Rajongok az írónő stílusáért, képtelen vagyok megunni, és ez a két történet filmeken is nagyon tetszett, a kedvenceim között vannak. Alig várom, hogy olvashassam őket. Pont most fejeztem be tőle a Klastrom titkát, úgyhogy amint az éppen akutális új olvasmányommal végeztem, ismét Jane Austen világában fogok elmerülni.



Az Artdeco szemhéjalapozó itt a lényeg, a barna essence szemceruzát azért vettem meg, hogy az utalványt kihasználjam. Persze így sem bánom a cerka megvásárlását, pont azért is döntöttem a barna mellett, mert mindig feketével húzom ki a szemem, most itt az ideje kipróbálnom valami natúrabbat is. Nyáron igazán jól fog jönni, mikor minimálisan sminkelek.
Az Artdeco szemhéjalapozójára nagyon régóta vágytam. Jelenleg az Alverde termékét használom napi szinten, de sajnos nem vagyok vele maradéktalanul megelégedve, ezért is döntöttem úgy, hogy a borsos ár ellenére beruházok erre a sokak által dicsért darabra. Az Alverdét is el fogom használni, de érthető módon ritkábban fogok utána nyúlni egy ilyen jó termék mellett. Vagyis hát én még nem tudom miként szuperál, de remélem sok más bloggerhez hasonlóan én is csak áradozni fogok majd róla :)


12 megjegyzés:

  1. A barna szemceruzával óvatosan, függőséget okoz. :D Engem régen le nem lehetett vakarni a feketéről, aztán valahogy átszoktam a barnára. Azóta csak akkor használok feketét, ha megvadulok, vagy valami különleges alkalom van. A barna hihetetlenül tud kimézni a felső pillasorban elsatírozva, jó nagy adag spirállal. Hétköznapokon a legjobb választás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont hétköznapokra szeretném használni, bár kétlem, hogy a feketéről leszoktat, az már nagyon hozzám nőtt, meg hát a stílusomhoz is ez illik a legjobban :) Viszont a hétköznapi, lazább sminkjeimhez tökéletes lesz a barna is :)

      Törlés
  2. Én is próbálkoztam essence-től barnával...de rá kellett jönnöm, hogy a barna nagyon nem az én színem...remélhetően neked jól fog működni...
    A szemhéjalapozó az meg nagyon birizgálja az én fantáziámat is, de egyelőre van négy tubusnyim (ebből kettő majdnem teljesen üres), szóval jó darabig nem kell újat vennem...:D

    A könyvekhez meg jó szórakozást :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én kedvelem a barna színt magamon, hétköznapra, amikor natúrabb, természetesebb sminket készítek szerintem tökéletes.
      Hát nekem mindig annyi cuccom van, amit aktuálisan használok, most is csak az Alverde meg ez az Atrdeco lesz többes számban, már ha ez a "több" kategóriába esik :D

      Törlés
  3. Jane A.-tól sajnos még nem olvastam, de kivesézzük a talin mert érdekel. Az alapra is kíváncsi vagyok, hogy Te is meg leszel-e elégedve és remélem lesz a ceruzával smink ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jane Austentől mindent érdemes elolvasni, mert remek a stílusa, én legalábbis imádom :) A szemhéjalapot már kipróbáltam egy sminken, de nem viseltem sokáig, így nem tudom a tartósságát, na de majd hétfőn melóban igénybe lesz véve rendesen :) A ceruzával meg lesz smink :P

      Törlés
  4. Az Artdeco nekem is wishlist-es már egy ideje, én is beakarom szerezni! :) Várjuk a barna cerkás sminkeket! Én régebben próbálkoztam barnával, de olyan semmilyennek éreztem magamon, mintha szürke kisegér lennék! :D Lehet teszek vele mégegy próbát! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még élesben nem próbáltam, majd hétfőn lesz a nagy bevetése, de eddig szimpatikus :) Smink is lesz a barna cerkával, tőlem ez nagy váltás, aki csak feketét használt eddig. Bizonyára nem lesz olyan hangsúlyos a sminkem, de pont ez a cél, hogy hétköznapra megfeleljen.

      Törlés
  5. nagyon szeretem Jane Austent:D mondjuk még mindig a Pride and Prejudice a kedvencem, két nyelven is olvastam, szerintem minden feldolgozását láttam stb stb...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes, helyes :P Szerintem a büszkeség és balítélet mindenki kedvence, egyébként én is kutatom állandóan a feldolgozásait, meg az összes Jane Austen történetnek is ^^

      Törlés
  6. Nekem is van most egy kedvenc szemhéjalapozóm, de persze megint elfelejtettem betenni a videóba... Vital Radiance, Edittől rendeltem, és az egyik legjobb a világon :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem majd írsz róla, kíváncsivá tettél :) Bár nekem ez az ArtDeco nagyon bevált, nem tudom váltanék-e, de azért érdekelnek más termékek is.

      Törlés