2014. május 18., vasárnap

Néhány apró szerzemény (Dm, Nailland és Avon)

Mivel lelkileg kicsit a béka fenekét verdesem, ezért szükségem volt néhány kis lélek simogatóra. Szerencsére megnyugtat a tudat, hogy amiket vettem, azokra szükségem is volt, illetve egyetlen egy valami van, ami igazából nem létszükséglet másoknak, de nekem igen, így most nem sajnáltam magamtól ezt sem.



Garnier micellás víz és egy sima fekete Miss Sporty lakk

Bezony, engem is utolért a micellás víz mizéria. Most kicsit kínosan érzem magam, mert régebben verrtem a mellem, hogy minek nekem micellás víz, jó a sima testápoló is, most meg behódolok ennek a láznak :P De hogy őszinte legyek a szükség vitt rá erre a lépésre. Sminklemosásra mindig is testápolót használtam, a Nivea volt eddig a legjobb. Volt egy pumpás kiszerelésű flakonom belőle, ami aztán kifogyott, én meg az adagolója miatt feltöltöttem egy Dove testápolóval. Aztán csak arra lettem figyelmes, hogy valamiért rohadtul csípi a szemem a szokásos esti sminkleszedés, amire eddig sosem volt példa. Aha, mert Szilvike volt olyan ügyes, hogy nem vette figyelembe a Dove testápolóban lévő arany csillámokat, amikkel DUGIG volt tömve a krém! Azzal a lendülettel hajítottam a kukába az egészet (mivel sajnos a bőröm sem tolerálja a csillámos kencéket, fene egye meg... pedig de imádok csillogni), és be kellett szereznem valami mást sminklemosásra. Aztán betévedtem a dm-be és mikor mentem volna a jó öreg Nivea testápoló felé megakadt a szemem ezen a micellás vizen. Telefon elő, internet bekapcs, rákeresés a Garnier micellás vizére. Egy csomó blogger véleményét elolvastam róla (ezért is imádok blogokat olvasni, most már tényleg csak azokat a termékeket veszem meg, amire többen is rámondják az áment), ami 89%-ban pozitív volt, így gondoltam üsse szikla, tegyünk vele egy próbát. Nagyjából másfél hete vettem meg és azóta napi szinten használom, így már van róla véleményem is. Ez pedig nem más, mint hogy ez egy nagyon jó kis cucc! Semmi illata nincs, a sminket maradéktalanul eltávolítja, nem irritálja a szememet és nagyon kevés is elég belőle. Az adagolója igazán praktikus, kb. két vattakorongot szoktam átitatni vele és azok maradéktalanul letisztítják az arcomat. Egyetlen hátrányként annyit tudok felhozni, hogy picit szárítja a bőrömet, de ez nem csoda, az én bőrömet szinte minden kiszárítja, így ezt annyira nem is róvom föl neki hibának. Nagyon megszerettem ezt a terméket, és ha a továbbiakban is ilyen jól teljesít majd, akkor lehet búcsút mondok a testápolós sminkleszedésnek.
A másik szerzeményem egy sima fekete Miss Sporty körömlakk. Ezt a márkát egyébként csípőből elkerültem eddig, de Eleni meggyőzött, hogy nem olyan rossz ez, így tettem vele is egy próbát. Vicces, de eddig nem volt klasszikus fekete körömlakkom, most végre pótoltam ezt is. Mondjuk nem azért vettem, mert hiányzott a készletembe, praktikussági szempontjai voltak. Ugyanis van egy lakk, ami csakis fekete színen érvényesül igazán...



Táttátátáááá!!!!

S a mennyei hozsánna hangjai szóltak a fellegekből, az angyalok kórusa dalra fakadt, a felhőkön áttört a napfény, hogy magasztos glóriába vonja A Lakkot (na jó, fedőlakkot). És igen, igen, igen, meg van!!! :D Bizony, megrendeltem magamnak a Gravity-t, ami egyébként villám sebességgel jutott el hozzám, két nap alatt már a kezemben tarthattam. Utána már csak Gollamot megidéző delejjel forgattam a kezemben, simogattam, becézgettem és altatót dúdoltam neki, egyszóval imádom :D Úgy örültem neki, mint egy kislány, aki életében először kap Barbie babát, komolyan, ki bírtam volna ugrani a bőrömből (mondtam már, hogy lelkes típus vagyok? :P). Annyira meseszép és csodálatos és hiperszuperfantasztikus, hogy arra szavak nincsenek. Róla lesz majd külön bejegyzés, mert megérdemli :)

Aztán volt nekem még egy csöppke Avonos rendelésem is;



Feltankoltam a CC krémemből is, hogy legyen tartalék (róla is hozok majd tesztet, mert érdemesnek tartom rá), rendeltem egy szuper kis gumiszalagot, amit expanderként is lehet használni, de ezer más funkciója is akad, illetve vettem még egy masszírozó kefét is, amit a problémásabb területeimen (comb, fenék) szeretnék alkalmazni. A tusfürdő ismét ajándék volt, jelenleg is ezt az illatot használom, mert előzőleg is ezt kaptam ajándékba. Én egy cseppet sem bánom, mert szeretek felhalmozni dolgokat, hogy aztán ne kelljen az utolsó pillanatban vásárolnom, és ajándék lónak ne nézd a fogát. 

Hát őket sikerült most zsákmányolni. A Gravity-ről és az Avon CC krémjéről hamarosan hozok véleményeket is :)

14 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a Gravit :) Szupi dolgokat vettél !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? ^^ Szerintem is mesés, annyira imádom :)

      Törlés
  2. Az a lakk egyszerűen csodás! *.*

    VálaszTörlés
  3. Hűha, kíváncsi leszek a Gravity-re :)
    Meg a micellás víz mennyire válik majd be neked :) Mondjuk én a Vichy vizem óta se használok, visszatértem a krémes lemosókhoz.
    Jah a Vichy a Pixiben volt, szóval azt se vettem :D
    De amúgy tényleg nagyon jók ezek a vizek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valami csodálatos, nem lehet vele betelni! :)
      Ez a micellás víz egyelőre nagyon jó, nagyon megszerettem, remélem hosszú távon is így fog szuperálni.

      Törlés
  4. Ehhe, elvesztetted a Gravity-szüzességedet, juppííííííííííííí! :DDD Alig várom róla a posztodat! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtam, hogy nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz :P Birtokló típus vagy ^^

      Törlés
  5. Mindenki írja a micellás vizet, most már határozottan be kell szereznem egyet. Úgyis most fogyott el a sminklemosóm :D
    A Gravity meg hajjj, bárhol látom képen egyszerűen szavak nem tudják leírni, hogy milyen szép *-* most irigykedem, ha nem baj egy kicsit :$ ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes kipróbálni, én ezt a Garniert tudom ajánlani, mert viszonylag olcsó és nagy kiszerelés, a dolgát meg szuperül végzi.
      A Gravity-ért meg már mióta ácsingóztam, muszáj volt megvennem, egyszerűen nem lett volna teljes az életem nélküle :P Egy kicsit sem bántam meg az árát, minden forintot megért! :)

      Törlés
  6. Mivel már több blogon is olvastam, ezért a Garnier micellás víz az én fantáziámat már hónapok óta kísérti, de amíg el nem fogy a Garnieres szemfestéklemosóm, addig nem vagyok hajlandó megvenni :))
    Én nem bánnám, ha szárítana a bőrömön egy kicsit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utána érdemes lesz kipróbálnod, mert azóta is napi szinten használom és remekül teszi a dolgát :)

      Törlés
  7. Nem kicsit vagy oda a PP lakkért :-D Annyira aranyosan tudsz örülni :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ne is mondd, egyszerűen bolondulok érte :D És igen, elég lelkes típus vagyok, mindennek annyira tudok örülni, de hát ilyen a természetem ^^

      Törlés