Mint írtam is, igazából a Picture Polish Gravity-jét akartam megvenni egyes egyedül, de mivel az nem volt, ezért megvigasztaltam magam három másik lakkal, akiket ugyan nem terveztem be, de egyáltalán nem bánom a megvételüket, mert totálisan beléjük szerettem :)
A nyerő hármas
Flormar Miracle Colors U08-as árnyalat. Ezt Katy találta nekem, miszerint ez tökéletesen Szilvis lakk, és milyen igaza volt! Jött is haza velem, nem sokat gondolkodtam rajta :)
Golden Rose Paris Magic Color 320-as árnyalat. Annyira megtetszett ez a rezes-pirosas színkavalkád, hogy nem bírtam levenni róla a szemem. Tudom, inkább őszi lakknak lenne jó, de mikor érdekelt engem milyen évszak van? :D
Golden Rose Holiday 58-as árnyalat. Imádom a homoklakkokat, ez pedig csak úgy szikrázott és ragyogott az üvegen keresztül, a színe pedig annyira furi, hogy muszáj volt megvennem. Kicsit lilás, kicsit szürkés-grafitos, meg nem mondom nektek, de jól néz ki :D Őt próbáltam ki elsőnek, hamarosan lesz róla bejegyzés is :)
És végül, de nem utolsó sorban a blogtalis csereberéből lemaradt egy árválkodó Essence fedő. Emlékeztem is rá, hogy mintha 3 lakkot szereztem volna, de csak kettő volt a neszeszeremben, aztán a táskám mélyén megtaláltam őt, mert hogy kipotyogott :)
Mindhárom lakk csodálatos, kettőnél lakktesók vagyunk, a Paris-kollekciósból nekem egy másik árnyalat van meg, de a többi ugyanaz :DDD Csodásak egytől-egyig! :)
VálaszTörlésPusza: Reni
Én is imádom őket, bár kettő még kipróbálásra vár. Mondjuk kizárt, hogy csalódjak bennük, mert annyira mesések az üvegben, hogy felkenve sem lehet velük baj, meg a Nailland-nél sok jó kritikát kaptam rájuk, úgyhogy magabiztos vagyok :P
TörlésJaj, alig várom, hogy körmön is megmutasd őket!!! Örülök, hogy megvetted a Flormart, szerintem tényleg nagyon Hozzád illő :-)
VálaszTörlésHamarosan mindre sor kerül :) Én is nagyon örülök neki, mert tényleg illik hozzám, és így talán a kékkel is sikerül megbarátkoznom - persze csak a hozzám illő, setétebb árnyalatokkal :P
TörlésAz a Flormar-lakk nekem is megvan, imádom azt a színt!:)
VálaszTörlésSzerintem én is így leszek vele :)
TörlésCsodásak *-* talán a homok GR érdekel egy fokkal a legjobban: )
VálaszTörlésŐ is volt az első áldozatom, imádtam! ^^ Na de majd lesz róla bejegyzés is hamarosan :)
TörlésTényleg szépek, az essence lakkot én még amikor kiszórták, akkor szereztem be.:)
VálaszTörlésKöszi :) Én lehet magamtól nem vettem volna meg ezt az Essence lakkot, de mostanában rá vagyok kattanva a rezes színekre, úgyhogy a csereberénél nagyon örültem, hogy Katy kiszúrta őt számomra :) Mert hogy azt is ő nyomta a kezembe :P
TörlésÉn vagyok a lakkot kézbe nyomós lány :-D
TörlésBezony :D De hallgatunk is rád, mert nagyon jó ízlésed van és hamar ráérzel az ember kedvenceire :)
TörlésJajj de szépek :]
VálaszTörlésNagyon ^^
TörlésNagyon szépek! :)
VálaszTörlés