2014. május 11., vasárnap

Idei Eurovíziós kedvencek

Élek-halok az Eurovíziós Dalfesztiválért. Mikor még édesanyáméknál laktunk és volt tévénk (merthogy évek óta nem élünk vele, nincs szükségünk agymosásra meg hülye reklámokra) sosem szalasztottam el ezt a versenyt, és mindig nagy élvezettel lestem milyen dalokkal rukkolnak elő az egyes nemzetek. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a színvonal évről évre romlik, a zenei tehetséget inkább a show és a színpadi látványelemek váltják fel, meg a furcsaságok. Én a magam részéről még mindig a különleges hangzásokat, kristálytiszta, szívhez szóló énekeket és fülbemászó dallamokat kedvelem, de úgy látszik az ízlésem már idejét múltnak számít. No nem mondom, volt 1-2 nyertes, akiknek a sikerével maximálisan egyet értettem (pl. a 2012-es győztes, Loreen azóta is nagy kedvencem, csodálatos a zenéje), de a többségük, meg a dobogósok csupa olyanok voltak, akiknél csak fogtam a fejem és azt kérdezgettem magamtól, hogy miért, miért ők? Persze mindenki tudja ezeknek a politikai hátterét, ebbe annyira nem is szeretnék belemenni, ez nem vág a profilomba, viszont említést szeretnék tenni arról, hogy idén is akadt pár kellemes csalódásom. Habár sok helyen olvastam, hogy az idei felhozatal elég gyenge volt, mégis sikerült elég sok, számomra tetszetős zenét találnom. Tetszési sorrendben ezek a következők:

10. Aarzemnieki - Cake to Bake



Ez egy kedves, vidám dalocska, ami a barátokkal töltött közös időkre emlékeztet. Alapjáraton nem annyira az ízlésem, nem is tudnám sokat hallgatni, de ha rossz a kedvem egy ilyen aranyos kis zene mindig felvidít :)


9. Freaky Fortune feat Risky Kidd - Rise up



Ez az a zene, amit képtelen lennék a telefonomon hallgatni, mert nagyon nem az én világom, viszont azért került be a válogatásomba, mert nagyon jó kis bulizene, és ha olyan társaságban lennék, lazán ellötyögnék rá.


8. Aram - Not Alone




Az örmények indulóit 1-2 kivétellel mindig nagyon szerettem. Imádom a dallamvilágukat és azt, hogy az esetek többségében igyekeznek igényes előadókat juttatni az Eurovízióba. Ez a dal nagyon szép és nagyon lírai, kellemes hallgatni.


7. Cristina Scarlat - Wild Soul



Nagyon tetszik az énekesnő mély hangja és habár maga a dal kicsit fura nekem, mégis tetszik. Nem tudom megmagyarázni miért találom kissé érdekesnek, talán a nagy hugrások és az eleve mély hangfekvés miatt, minden esetre különleges és kellemes zene. 


6. Can-Linn feat Kasey Smith - Heartbeat



Az énekesnő hangja az, ami ennél a dalnál megfogott, ugyanis szerintem egy kicsit hasonlít Lee-Ann Rimes hangjára. Maga a zene is nagyon kellemes, közepes gyorsaságú, fülbemászó nóta. Nem különösebben kiemelkedő, de legalább dallamos és minden hang a helyén van.


5. Hersi - One Night's Anger



Mikor felcsendültek az első dallamok rögtön arra gondoltam, hogy ez nagyon fura és inkább a nem szeretem kategória felé hajlik, de aztán tovább hallgattam és arra jöttem rá, hogy ez egy nagyon különleges, nagyon egyedi hangú énekesnő, aki olyan zenét alkotott, ami nem eurovízióra való, ugyanis ott az ilyen művészi előadásokat és zenei műveket nem értékelik eléggé. Minden furcsasága ellenére - vagy pont azért - nagyon megszerettem ezt a dalt. A hölgy hangja egyébként néhol kicsit Shakirás, de szerencsére nincs benne az az idegesítő vibrato.


4. Tinkara Kovac - Round and Round



Ez egy másik nagyon tetszetős, fülbemászó zene. Az énekesnő hangja nagyon kellemes, bár nem túl kiemelkedő, viszont dallamvilág szempontjából ez a zene nagyon is passzol az eurovízió profiljába. Könnyen dúdolható, az erőteljes basszustól kap egyfajta mélységet, ami nekem kifejezetten tetszik, illetve nagyon jó benne az a kis fuvolás rész is.


3. Dilara Kazimova - Start a Fire



Ez ismét egy csodás, líraian lassú dal, amivel személy szerint nem tudok betelni. Az énekesnő hangjában tökéletesen érezni lehet a nemzetisége sajátosságait, a csodás keleties hangzást, amit egy nyugat-európai ember meg sem tudna kísérelni. Nincs túlbonyolítva, nincsenek benne fölösleges cifrázások, hagyták az énekesnőt és a népi hangszereket érvényesülni ebben a meseszép, modern kombinációban. Nagy kedvencem lett.


2. Carl Espen - Silent Storm



Ez a muzsika újabb bizonyítéka annak, hogy az eurovízió nem tudja értékelni a különleges, igazi művészi muzsikát. Véleményem szerint ez a dal nagyon különleges, nagyon szívhez szóló és mély, engem szó szerint beszippant és csak lebegek a hallgatása közben, miközben könnyek gyűlnek a szemembe. Hiába, a legjobb zenét az északiak csinálják, bennük még nem nagyon kellett csalódnom. Ha igazi ZENÉRE vágysz, akkor ezt mindenképpen hallgasd meg, de közben hunyd le a szemed és hagyd, hogy ez az egyszerű, mégis tökéletesen megkomponált muzsika magával ragadjon.


1. Sanna Nielsen - Undo



Ez a dal a személyes favoritom, és egyszerűen nem értem, hogy miért nem ez nyert, amikor minden benne van, ami a győzelemhez kell - kristálytiszta hang, csodás dallamvilág, fülbemászó hangzás, modern kivitelezés, mi kell még? Én újra és újra meghallgatom és csak ámulok, hogy ez a nő miként képes ilyen csodásan énekelni. Szerintem fantasztikus, nagyon elnyerte a tetszésemet. Ja, és persze ő is skandináv :)


És akkor pár szó a nyertesről, meg a magyar vonatkozásról. A szakállas bácsinénit nem tudom hova tenni. A zenéje nem volt rossz, de számomra kiemelkedő sem. Gyanítom az extrém külseje nyomott sokat a latban, meg az, hogy más, mint a többi. Én a magam részéről ezerszer inkább el tudtam volna képzelni a norvég előadót, vagy a svéd hölgyet, de hát ez van. 
Ami Kállay-Saunders Andrást illeti, nos, lehet, hogy ezzel szerzek pár rossz pontot egyeseknél, de hiába olyan népszerű a Running című száma, engem közel sem ragadott úgy magával, mint sokan másokat. Nekem eleve a hangszíne nem kellemes, és habár a zene jól indul, a folytatással az én szememben elrontották. Elkezdődik az egész egy nagyon szép, nagyon megkapó lassú dallammal, ami aztán a refrénnél átcsap egy őrült ütembe. Az én fülemnek és ízlésemnek ez túl erős váltás. Ha egy kicsit lelassították volna a tempót talán tetszene, de így sajnos nem nyerte el annyira a tetszésemet. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy az előkelő ötödik helyen végeztünk, rég nem voltunk már ilyen közel a dobogóhoz. Nem számítok arra, hogy valaha is olyan fog képviselni minket, aki az én szememben jó zenét csinál, mert nagyon más az ízlésem, mint a legtöbb embernek, és általában a nyertesek sem szoktak bejönni, mégis évről évre várom ezt az eseményt, mert jó érzés új előadókat felfedezni és együtt izgulni a képviselőnkkért, vagy azokért, akiket a műsor alatt megszerettem. 

A végére viszont ne haragudjatok, de muszáj betennem egy régi "kedvencemet", csak hogy legyen itt valami őrültség is :D A hideg ráz ettől a zenétől, mégis annyira bírom, hogy hihetetlen :D




Akinek van véleménye erről a témáról ne tartsa magában, érdekelne, hogy ti mit gondoltok erről az eseményről, az előadókról, a nyertesről, meg úgy mindenről :)

20 megjegyzés:

  1. Huh, ez az Undo szám nagyon jó! Amúgy a transzin nagyon meglepődtem, akkor jöttem rá, hogy ez már a legalja. Nekem ne mondja senki, hogy ez normális, hogy ilyet leadnak!

    Ps: Hol van ilyenkor James Cameron, hogy a lécet visszaállítsa, ami lesüllyedt? (South Park- Honey Boo Boo rész)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Nekem egyébként nem a nyertes külsejével volt gondom, hanem azzal, hogy szerintem voltak az övénél sokkal jobb dalok is, amik nyerhettek volna.

      Törlés
  2. Az ideiről teljesen, de teljesen más véleményen vagyunk :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem igenis jó volt az a transzvesztita. A dal is jó volt, sokat mondó. Elismerésem, hogy ki mert állni, és fel merte vállalni önmagát. Inkább az a szégyen, hogy egy "fejlett" világban a tolerancia a semmivel egyenlő. Sokan nevezik undorítónak, pedig pont hogy egy csodálatos teremtés. Az nem undorító, amikor valaki a sárgaföldig leissza magát, átlag be van lőve, és fűvel fával összefekszik? Ok, fura, meg kicsit szőrös, de sokan magukba nézhetnének. Akinek nem inge...
    Hihetetlen, hogy ő az undorító, Májli Fallosz meg példakép. Akinek nem tetszik, azt is megtudom érteni, elvégre valóban egy megosztó személy. Nekem más a véleményem róla. :)

    Az idén amúgy én nem sok kedvencet avattam. Az ukrán csajszi úgy tetszett, fülbemászó volt a dallam.
    A régiek közül több kedvencem van, pl. a tavalyi görögök (https://www.youtube.com/watch?v=G3k2MOJOkKg), Marija Šerifović pedig örök. :) (https://www.youtube.com/watch?v=FSueQN1QvV4)
    Lordiék pedig alap. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mondom, hogy rossz volt, csak zeneileg - szerintem - voltak sokkal kiemelkedőbbek is. Igazság szerint az a furcsa, hogy az emberek ilyenkor egyből arra asszociálnak, hogy biztos azért nem tetszett valakinek a nyertes, mert más, mint a többi. Nekem nincs bajom azzal, ha valaki egyedi és felvállalja önmagát, de ebben a témában nem is ezt a részt kell kiragadni, hanem a zeneiséget. Az én ízlésemnek a győztes dala egy kellemes közepes volt, a top 3 közül szívesebben láttam volna valakit a dobogó legfelső fokán, és ennek semmi köze ahhoz, hogy miként néznek ki. Nagyon sokáig tanultam zenét, így nekem ez az elsődleges szempontom :)
      A tavalyi görögöket én is szerettem, jó kis bulidal :) Marija Serifovic pedig szerintem az eurovízió történetének leggyönyörűbb dalát énekelte anno, annál szebbet nehéz lesz alkotni :) Lordiék meg egyszerűen zseniálisak :P

      Törlés
  4. Nekem természetesen a finnek a kedvenceim mindenhol és mindenben, de Örményország, Azerbajdzsán, Németország is nagyon ott voltak idén! :) Sanna meg hát...svéd, milyen is lehetne, ha nem tökéletes?! :D
    Pont a héten néztem újra vissza Rúzsa Magdit 2007-ből, pont akkor voltam kint Helsinkiben, amikor az Eurovízió döntője volt kint, és akkor voltunk a legerősebbek, azóta sehol sem vagyunk...bőven megnyerhettük volna akkor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A finnek is jó zenét szoktak vinni, bár néha nekik is beficcen egy-két furcsaság :P Bár tőlük meg elnézzük, mert nekik a lököttség is jól áll ^^ A svéd hölgy meg tényleg remekelt, nagyon tetszik a száma :) Egyébként terveztem beleírni Rúzsa Magdit a bejegyzésbe, de végül nem tettem, pedig én is őt tartottam a legjobb magyar képviselőnek az eurovízióban. Csodás volt, és sokkal, de sokkal jobb helyezést érdemelt volna.

      Törlés
  5. Nekem mondjuk általában 100%-ban nem ez a zenei világom (persze Lordi<3, am idén is a finneknek volt ilyen messziről-altrocknak-tűnik számuk, a drágák), szóval én kifejezetten a vicces/nagyon over-the-top cuccok miatt nézem (lásd Verka Serduchka vagy az idei francia induló. vagy a tavalyi operaénekes Dracula).
    Zenei viszonylatban tényleg nem Conchita dala volt a legjobb (a Silent Storm még szerintem is szép dal, de ilyenek nem szoktak Eurovíziót nyerni). DE. Akármennyire is ez van a nevében, ez a fesztivál nem a szimpla zenei tehetségről szól, már elég régóta nem. Az előadásmódja és az üzenete szerintem tényleg kiemelkedő volt, és ennek a fesztiválnak egész egyszerűen ilyen a szorosabb célközönsége. (Szóval: szimpla szavazatnál geopolitika+hallgatható pop, zsűriszavazatnál zene+előadásmód+üzenet, általában. Érdekes módon a magyar szavazatoknál a zsűri csak 8. helyre rakta Ausztriát, míg a közönségszavazatnál 2. lett...) Ha jól emlékszem, tavalyelőtt az orosz nagyikák másodikak lettek, és hát valljuk be, ők se a csodás zenéjükért kapták a szavazatokat.
    A svédekről meg annyit... az eurovíziós dalok olyan 1/4-ét svéd zeneszerzők írják, ők nagyon tudnak ilyen fülbemászó, Eurovízióra való popdalokat írni, de hát nyilván a legjobbat megtartják maguknak:D Azért szerintem ez a dal sokkal átlagosabbra sikerült, mint Loreen-é, szóval... én tulajdonképpen élvezem, hogy olyasvalaki nyert, akinek a győzelme sok embernek kisebb csodát jelent (akkor is, ha "nem is igazi transznemű" meg "csak a show kedvéért csinálja", ezt meg aztán honnét tudják, így van-e), a homofóbokat meg rettentően bosszantja. Azt lehet mondani, hogy a zene nem tetszett, de azt, hogy 'ez az ember undorító'... megfontoltam, hogy tartsak-e egy kis szórást a facebook-ismerőseim között, de úgy tartom, a vélemények ütköztetése és megvitatása nélkül sehova se fog fejlődni a világ szóval inkább hagytam az egészet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én főleg a balkáni és a közel keleti előadók munkásságára vagyok kíváncsi, meg persze az északiakra. Elvont emberkék meg mindig lesznek az eurovízión. Egy időben háborogtam rajtuk, ma már elfogadom. Azzal is tisztában vagyok, hogy az eurovízió már nem az, mint régen, de én titkon minden évben reménykedem, hogy azért még mindig a muzikalitás számít a leginkább, a műsor csak másodlagos. Vagy legalább az előadók megpróbálhatnának valamit becsempészni az országuk kultúrájából. Régen ez is szempont volt, vagy legalábbis plusz pontos, most meg alig van olyan ország, amelyik erre figyel. Én ezért örültem anno a Noxnak is, hogy kiment, kár, hogy az élő szereplésük nem volt olyan jó. Értem, hogy mi alapján válogatják itt a helyezetteket, éppen ezért választottam össze magamnak azokat, akiket én jónak tartok. Az orosz nagyik egyébként szerintem rohadt jók voltak, és minden viccelés nélkül írom ezt. Vittek valamit a kultúrájukból, meg volt bennük a modern csavar, kedvesek voltak, aranyosak voltak és tudtak énekelni, még ha kicsit máshogy is, mint azt megszoktuk.
      A svédek, meg úgy általánosságban az északiak zseniális zenei érzékkel vannak megáldva. Minden évben számítok tőlük a csodás muzsikára, és nem sűrűn kellett csalódnom. Engem nem zavar, hogy tipikus ide való pop dalokat gyártanak, mert én szeretem őket. Ami pedig a nyertest illeti, engem tényleg nem érdekel a külseje, sem pedig az előadása, csak a zenéje. Az egészen kellemes, jól énekel, és valóban meglepetés volt a győzelme. Én ugyan mindenek fölött a legjobb zenét választanám, üzenet ide vagy oda, ebben "sajnos" hajthatatlan vagyok, de rá azért nem fujjolok annyira, mint néhány elődjére, akiknél tényleg nem értettem miért pont ők nyertek. Persze ellentétes vélemények mindig lesznek, ez a verseny nagyon megosztja az embereket és mindig felkorbácsolja az indulatokat.

      Törlés
    2. Persze, abszolút meg tudom érteni a te véleményedet is, meg azért szerencsére minden évben vannak igényes zenék is. Csak az az egészben a szomorú, hogy a békességről és a szórakozásról (najó, meg a zenéről:D) kéne szólnia, ehhez képest...
      Amúgy az is vicces, hogy a különböző internetes platformokon mennyire más a reakció. Facebook persze kellőképpen vegyes, az mondjuk mindenkinek a saját ismerősein múlik. Ami rendes blogokon megy, az a korrekt véleménynyilvánítás. A youtube-kommenteket el se merem olvasni, teljesen elveszteném az emberiségbe vetett hitemet... A twitter is vegyes, de általában elfogadó, a tumblr meg hatalmas ünneplésben van:D
      Nem is tudom, miért tudnak ennyire a skandinávok, csinált már erről valaki felmérést? Az mondjuk alap, hogy metálban ők a legjobbak (Finnországban van a legtöbb metálbanda/fő:D), de más zenét is szépet írnak. ((Persze nagy átlagban sokkal vevőbb vagyok az európai zenére, mint az amerikaira.))

      Törlés
    3. Igen, azért én is mindig találok remek zenéket ezen a versenyen, meg olyat is, akin botránkozom és nem értem mit keres ott :P Az meg, hogy miről is szól ez a verseny már mindenkinek mást jelent. Nekem a zenéről szólNA, de már nem azért rendezik meg. A reakciók közül én csak a botránkozást észleltem, meg a poéngyártást, ami ilyenkor elmaradhatatlan, de hogy őszinte legyen engem ez a része hidegen hagy. Az északiak meg szerintem az anyatejjel szívják magukba a zenét :P Vagy talán a jó kis jeges levegő teszi, ki tudja :P

      Törlés
  6. jaaaaj a Silent storm nagy kedvencem, kedvencünk párommal :)) valami gyönyörűséges. illetve Sanna Nielsen is csodálatos :) nekem kedvenceim még ezen kívül: svájc: https://www.youtube.com/watch?v=rQkMIevDMJM fehérorosz: https://www.youtube.com/watch?v=5_LhI_iuUqE
    illetve ő is nagyon tetszett: https://www.youtube.com/watch?v=8wLQCe_Lxw4 (Németország)

    szerintem összességében az utóbbi évek legigényesebb eurovíziója volt ez. sok dal megfogott, ami eddig nem volt jellemző, egyedül a lengyelekét éreztem kiemelkedően rossznak. a többi vagy tetszett, vagy elmegy-kategória volt számomra. most ezek közül tuti teszek majd számokat az mp4-emre :D
    kállay szerintem jó, engem nagyon megfogott ezzel a számmal, szerintem csodás a szövege és én úgy érzem ezekkel az érzésekkel összhangban van az ütem változása. a családon belüli erőszak a gyerek lelkében ambivalens érzéseket kelt, amit szerintem nagyon jól érzékeltet ez a dal, én mindig libabőrös leszek :D :O de persze ez is szubjektív vélemény :)

    a szakállas nőférfi... szerintem szépen énekel, jó a dal, de ezt egyszerűen én sem tudom hova tenni... sokat gondolkodtam, gondolkodok rajta, hogy vajon neki mi lehet a célja, mit akar kifejezni? és h ezzel milyen üzenetet közvetít az embereknek, a bizonytalan fiataloknak? és szerintem ez kb. az, hogy "nem kell eldöntened, meghatároznod, ki vagy... " ami szerintem egy borzalmas gondolat. nekem semmi problémám sem a melegekkel, sem a transzneműekkel, de szerintem úgy nem lehet élni, hogy az ember nem határozza meg magát, azt h ki ő, mi ő, mit akar az élettől, mit/kit szeret.... ez nagyon nehéz, de ha még a törekvés sincs meg, akkor végképp elveszik az ember. ha nincs semmi támpont. és szerintem conchita megjelenése pont ezt sugallja a bizonytalanok felé... egyébként nagyon szenzációhajhásznak tartom, írtk neten h a conchita vaginát jelent, a wurst meg ugye kolbászt... szóval már a nevével is rájátszik erre... ha komolyan gondolná mindezt, és tényleg őszintén küzdene ilyen problémákkal, mint h ki ő, mi ő, és h nő-e vagy férfi, akkor nem hiszem, hogy ilyen nevet választana... illetve nem hiszem, h így nézne ki ahogy... szóval elég komédiagyanús az egész.. és jól csinálta végülis, mert megnyerte, csak engem aggaszt, mindez mit jelent, amiket fentebb írtam, azokra nézve is, másrészt, h nem teremt-e divatot? mert nem lenne szép, ha a meghatározhatatlan neműség bejönne a köztudatba, illetve szakállas-álszakállas nők rohangálnának mindenfelé, és ez lenne a szexi....

    bocsi elég hosszúra sikeredett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem ez volt a kedvenc eurovízióm, de nem volt rossz. Volt két verseny, ami egymást követő két évben volt (már nem emlékszem fejből), na akkor nagyon sok előadó megmaradt bennem, kb. a 2007-es, 2008-as év felé lehetett.
      Megértem, ha neked tetszett a hazai induló dala, nekem valahogy nem volt eléggé megkapó. Szép dal persze, szóval egyáltalán nem állítom, hogy rossz, csak nem olyasmi, amit dúdolnék. Persze, szép szöveg és mondanivaló, de nekem a zenének kell beékelődnie a fejembe, s azzal együtt a tartalomnak.
      A nyertesről az a véleményem, hogy ő igazából egy showman. Látványos akart lenni, olyan, akire emlékeznek, aki valamilyen téren kiemelkedett a tömegből és ez sikerült is neki. A dala jó, de szerintem nem a legjobb. A külseje szokatlan, de mivel az eurovíziónál csak plusz pont járhat az ilyen merészségért, ezért annyira nem csodálkozom rajta. Engem nem az bosszant ebben, hogy megbotránkoztató a megjelenése, hanem az, hogy zenei tekintetben nem ő volt a legkiemelkedőbb, márpedig én aszerint nézem ezt a versenyt. Nem rossz a dala, de nem is győztes típus. Én még mindig a svéd hölgyre szavazok, de időközben az örmény úriember dala is feljebb tornázta magát a fejemben :)

      Törlés
    2. mondjuk én akkoriban még nem néztem ezt a dalfesztivált, így nem tudom, milyen dalok voltak akkor :)
      igazad van egyébként, de nem tudok túllépni a megjelenésén sem :D

      Törlés
    3. Én régóta rá vagyok kattanva, minden évben nagy izgalommal várom a versenyt :)
      Persze a külső is fontos, de az számomra mindig másodlagos, mert ebben az esetben is inkább a zenét figyelem. Ezért szeretek sok zenét behunyt szemmel hallgatni és csak a muzsikára figyelni, hogy a külső ne homályosítsa el az ítélőképességemet :) Ezért is szeretem pl. a Voice műsort ^^

      Törlés
  7. Nekem is Sanna Nielsen - Undo -ja a kedvencem, első hallásra megtetszett, ezért biztos voltam benne, hogy nem ő fog nyerni. :) :(
    Álmomban sem gondoltam,hogy C.W. nyer. Sajna követendő példa lesz, ha akarják, ha nem .... "ilyen ez a popszalma"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első mondatoddal tökéletesen egyetértek, szinte én is pont ugyanígy gondolkodom :( A nyertes pedig ilyen-olyan okból kifolyólag kiemelkedő volt, érdekes és egyedi, merész és extravagáns, ezt pedig díjazzák az ilyen versenyeken. Én sem őrá voksoltam volna, de hát az ízlésem nagyon eltér az átlagtól.

      Törlés
  8. Köszönöm, hogy ki tetted ezeket a zenéket. Nekem mind tetszett igazság szerint. Nem kísértem figyelemmel magát az eseményt, de hallottam az eredményről.
    A nyertes külsejével nem vagyok kibékülve, de csukott szemmel szerintem hallgatható az ő zenéje is, :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszettek :) Igazság szerint a tévé hiánya miatt én is csak utólag értesültem mindenről és hallgattam végig a zenéket. Ez kicsit hiányzik a tévés időszakból, de nem annyira, hogy ezért beszerezzek egy készüléket :)
      A nyertes külseje meg egy dolog, engem csak a zenéje érdekel, az pedig egészen hallgatható, bár számomra nem kiemelkedő.

      Törlés