Az utóbbi időben nagyon rákaptam a rezes-rumosbarna színekre, ezért is vettem meg anno a blogtalin ezt a csodás GR lakkot. Amit el tudok róla mondani az az, hogy imádom! Örülök egyébként, mert eddig akárhány lakkot vettem, vagy kaptam, mind telitalálatnak bizonyultak, mindegyiket imádom és használom, egy sincs, ami porosodásra lenne kárhoztatva. Ez a mostanira is igaz, nagyon megszerettem és nagyon jó érzés volt viselni. A színe csodás, igazi rezes-rumos szépség arany csillámtengerrel. A tartóssága is jó, 3-4 napot kopás és lepattogzás nélkül bírt a körmeimen, az ötödik napra fáradt csak el, de ennyit sosem szoktam hordani egyetlen színt sem, így amúgy is lemostam volna. A száradási ideje normál, talán egy picivel gyorsabb, mint az átlagos lakkok. Az ecsete kicsit macerás volt számomra, mert vékonyka, ezért többször kellett mártogatnom, hogy elegendő lakk kerüljön a körmeimre, viszont van pozitívuma is, mivel így a körmöm széleit sokkal könnyebben tudtam kifesteni és nem mászkáltam ki vele annyira a mellette lévő bőrre. Hogy még egy kicsit megbolondítsam ezt az amúgy is feltűnő árnyalatot, felvittem egy kis csillámos átmenetet a körmeim aljára a blogtalis zsákmányon szerzett Essence lakkból, a Time for Romance-ből. Szerintem jól passzoltak egymáshoz, mert az a fedő is rezes, meg rózsaszínes csillámokat tartalmaz.
(nem röhögni a görbe középső ujjamon :P)
Természetes fényben, vagyis inkább nagyon erős naspsütésben
Részemről imádom ^^
Nekem is görbe a középső ujjam , nem csak neked :D
VálaszTörlésNagyon szép lakk :)
Jó tudni, hogy vannak hozzám hasonlók :D És örülök, hogy tetszik a lakk ^^
Törlésfú ez tényleg gyönyörű :)
VálaszTörlésKöszönöm ^^
TörlésNapsütésben tetszik, a többi fényben nem igazán :D Nem rossz, csak nekem túl bordós-barnás :)
VálaszTörlésNapsütésben inkább pirosas, gondolom az a szín közelebb áll hozzád :) Én pont azért imádom, mert bordós-barnás ^^
TörlésSzép ez a lakk. :) Nagyon illik hozzád szerintem. :)
VálaszTörlésÉn inkább ősszel és télen kedvelem az ilyen színeket. :P
Köszönöm, én is így gondolom :) Valóban tipikus őszi lakk lenne, de engem ugyebár nem nagyon foglalkoztatnak a szezonális színek, így mindig azt viselem, amihez kedvem van :)
TörlésSzép ez a lakk nagyon, nekem a gyűrűs ujjam görbe :))
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :) A hasonlóság pedig megnyugtat :P
TörlésSzépeséges! *.*
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik ^^
Törlés