2014. május 9., péntek

Dm, Háda és F&F zsákmány

Ma beugrottam a Camponába beszerezni néhány apróságot, amikre szükségem volt, illetve néhány olyan dolog is becsúszott, amit ugyan nem terveztem be, de kicsit sem bántam meg :)

A dm-ben ezeket sikerült megszereznem:




- Ebelin vattakorongok, mert ezek a legjobbak. Jócskán fogynak, amióta jobban odafigyelek az arcbőröm ápolására, így kellett belőlük az utánpótlás.
- Dove invisible dry fújós és kenős dezodor. Mivel zömében fekete ruhákat hordok, nem szeretem, ha a dezodorom meglátszik az öltözetemet. Ezek beváltak és mivel szintén fogyóban vannak, kellett a tartalék.
- Himalaya Herbals Neem arcmaszk. A sokak által emlegetett csodaszert most végre én is beszereztem, ugyanis elegem volt a mitesszer tapaszokból, amik sosem végeztek elég alapos munkát. Erről annyian írtak már jó dolgokat, hogy muszáj volt kipróbálnom. Megsúgom már ma este megtörtént, beszámoló lesz majd róla hamarosan, bár újdonságot vélhetőleg senkinek nem fogok mondani :)
- Fructise sampon festett hajra. Most éppen ezt volt kedvem kipróbálni, mondván hátha kevésbé fakul ki a feketeség a hajamból, ha ilyet használok. Az illata ugyanolyan csodás, mint a többi Fructise-é, úgyhogy pirospont.





Szeretem a Tesco F&F márkáját, sok ruhám van onnan. Most vettem pár új fehérneműt, amiket nem mutogatok meg, mert semmi érdekes nincs egy fekete csipkés melltartóban meg néhány bugyiban, viszont! Régóta szerettem volna egy sima belebújós kis felsőt, amit kabát helyett hordhatok. Reggelente még hűvös van, de délután lerohad rólam a kabát, viszont a sima rövid ujjú felsőben való mászkálás még nem mindig okos ötlet. A köztes megoldás egy kardigán szerűség lett volna, amit meg is találtam, de Viktor szörnyen ódzkodott tőle, mert szerinte nagymamás :D Végül beleegyezett, mondván nem találunk mást, nekem meg nagyon kell egy ilyen gönc. Aztán a legelső állványokon megláttam őt a képen, felpróbáltam és rögtön tudtam, hogy sokkal jobb lesz, mint a kardigán, Viktor meg úgy sprintelt vissza a kardigánnal, hogy porzott utána a járólap. Persze szigorúan csak a két ujja közé csippentette a szörnyűséges ruhaneműt, majd miután visszatette, sósavval leöntötte és felgyújtotta végül megnyugodott a lelke, hogy nem fog kardigánban látni :D




A Hádás szerzemények. Igazából itt akartam kardigán szerűséget nézni, de nem volt, viszont helyette két csodálatosan szép ruha jött velem haza. Az egyik ez a csipke bolero, amibe fülig szerelmes vagyok. Nagyon sok ujjatlan felsőm van, amit azért nem hordtam eddig, mert utálom csupaszon a karomat, de ez a bolero, meg a másik kis fekete végre megoldják a problémámat. Ennél a csipkeminta tetszett nagyon :)




És bizony ismét egy csodaszép fűzőt sikerült kiszúrnom, méghozzá lila-feketét! Teljes EZER forintért merészelték árulni, hát hülye lettem volna ott hagyni :D Újabb motiváló eszköz, hogy idővel ebbe kéne belefogynom, mert ezt és a másik Hádás fekete fűzőt ha törik, ha szakad, de viselni fogom, olyan szépek ^^


14 megjegyzés:

  1. Én is a Camponában voltam ma, itt lakom tőle két percre! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, akkor lehet egyszer össze fogunk majd futni, mert én meg a közelében dolgozom :)

      Törlés
  2. az a boleró*-*
    az a fűző *-*
    Jó cuccokat fogtál ki! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klassz a csipkés boleró! Teljesen Megaerás! :)
    Jó, hogy ilyen helyekre is el tudsz menni. Itt még a lélek is csak hálni jár az emberbe.... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon megtetszett nekem is, próba nélkül is elhoztam, mert annyira beleszerettem :D Aztán persze itthon kiderült, hogy jó is rám XD
      Hát Pesten elég sok jó kis üzlet van, ahol olcsón tudok szép cuccokat vásárolni. Mondjuk ott sem rossz a kínálat, ahol lakom, de Pest azért jobb :)

      Törlés
  4. Nagyon szép dolgokat vettél, illenek hozzád. Az ilyen nyitott, lenge darabok sokkal szebbek, mint a klasszikus gombos kardigánok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Igen, most már én is belátom, hogy Viktor ódzkodása a kardigánoktól teljesen jogos :D

      Törlés
  5. Ah az a fűző milyen szép *-* Én eddig akárhányszor jártam a Hádában, egy normális darab ruhát nem találtam.. Mondjuk csak Szolnokon meg azt hiszem Jászberényben voltam, azok meg elég kicsik.. :D De ha Pesten járok, benézek *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Élőben még szebb, olyan csodás lila árnyalat van, hogy csak úgy csöpögtem tőle :P Pesten nagyon sok jó cuccot ki lehet fogni, vagyis hát én eddig mindig találtam, mert eléggé minimalista az ízlésem. Mondjuk a fűző és a boleró nem ezt mutatja, de alapjáraton a sima, csinos, hétköznapra is hordható fekete ruhákat kedvelem, ezek különleges darabok voltak :P Meg azért a csipke nekem örök szerelem, azt muszáj hétköznap is hordanom.

      Törlés
  6. A kardigán és a fűző a kedvencem :-) Tényleg kár lett volna otthagyni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én is örülök, hogy rám találtak, imádom őket ^^

      Törlés