2014. április 12., szombat

Martonvásári élménybeszámoló

No hát ezen is túl vagyunk :)
Sikeresen hazaértünk Martonvásárról, ahol a kung fu versenyen nekünk, gótikus hastáncosoknak is volt egy rövidke szereplése. Igaz, most annyira nem gótultunk, próbáltunk inkább valami autentikusabb, ázsiai ihletésű dolgot alkotni, ami szerintem egész jól sikerült is.
A délelőttöm javarészt készülődéssel telt el. Másfél hét pihentetés után ismét lakk van a körmeimen, ami veszettül jó érzés, meztelennek éreztem magam nélküle. Muszáj volt, mert lemezekben hámlott le rólam a köröm, jót tett neki a pihenő, de már hiányzott a lakkozás. Most épp piros, mert én talpig pirosban voltam a fellépésen. Mindenki egy adott színbe öltözött, a tanárnőm volt most a lila, Réka kék én meg a piroska. A sminkben is valami pirosas ázsiai cuccot szerettem volna alkotni, majd láthattok róla külön posztot, nekem nagyon tetszett. Nem tökéletes, de a koncepció jó, fogok még ilyennel kísérletezni. Érdekes volt ezzel utazni, mert habár kocsiban ültünk, akárhányszor megálltunk valahol mindenki bámult, mintha ufó lennék :D Pedig csak egy színpadi sminkről volt szó. Felvettük Rékát Budán, aztán megkíséreltük a lehetetlent és nekiálltunk az utazásnak. Viktor szegénykém eléggé aggódott, hogy oda találunk-e, lesz-e parkoló hely, meg hogy vajon feltévedünk-e a matricás autópályára, de végül kisebb-nagyobb tévelygések után eljutottunk a célhoz. Egy iskolában rendezték meg a fesztivált, ahol eleinte elég sokat kóvályogtunk, mert nem tudtuk hova mehetnénk öltözni. Végül útba igazítottak, elkészültünk és vártuk az időnket. Közben néztük a többi műsort, láttunk tradicionális koreai táncot, ami nekem nagyon tetszett, hatalmas, bő szoknyában táncolják csodaszép zenére. Sajnos 2 fronton mozgott a fesztivál, a nagy színpadon mentek a táncok és bemutatók, hátul pedig a versenyek. Emiatt több előadás közben is azt kellett hallgatnunk, hogy a hátul lévő konferanszié Kis Pista, meg Julis Maris után kiabál, ami jócskán lerontotta a művészeti élményt. Csodás táncokat, bemutatókat láthattunk, de ez a bekiabálás nagyon rossz volt. Sajnos a mi szereplésünk közben is volt ilyen, bár én nem igazán érzékeltem, olyankor máshol vagyok lélekben, meg átszellemülök, de Viktor mesélte, hogy volt. Magáról a fellépésről túl sokat nem tudok mondani - szerintem korrekten lenyomtuk a táncunkat, főleg impro volt néhány megbeszélt elemmel, hármas formában ATS jelleggel különféle jelző kézmozdulatokra forogtunk és mindig más került előre. Nem ATS-t táncoltunk, csak a koncepció volt hasonló, fúziós stílusban nyomtuk. Persze én kezdtem :D Előtte baromi sokat szenvedtem, mert naná, hogy akkor kell nekem is vécére mennem, mikor már teljes harci díszben voltam. Tudni kell, hogy én nem mutogatom a hasamat a nagyvilágnak, van rajtam egy testháló, ami elfedi a csupasz bőrömet. Na most ez igazából egy body, ami alul patenttal záródik. Mosdóhasználatnál ki kellett kapcsolnom, és már a visszaigazítása sem volt egyszerű az öt réteg, szálldosó nyavalyában, de közben legalább kétszer szétkapcsolódtak, pedig előtte ilyen bajom nem volt. Rohangálhattam vissza a mosdóba igazítani, aztán meg azon izgultam, hogy csak azt az 5 percet bírja már ki, amíg táncolok, utána felőlem le is eshet rólam, csak addig maradjon fent :D Végül nem volt semmi gond, kényelmesen tudtam táncolni. Tőrrel, szablyával, legyezőfátyollal és fátyollal roptuk. Én kaptam a fátylat, aminek a használata egész jól ment ahhoz képest, hogy életemben talán harmadjára volt a kezemben ilyen. Viktor volt a kamerás, mindent felvett és azt mondta, hogy nagyon jó lett minden, úgyhogy lesz majd erről is felvétel :) Aztán ahogy végeztünk félrevonultunk egy nyugis helyre fotózkodni, mert azt muszáj. Hát, hülyék voltunk :D mondtam is magamban, hogy ide se fognak minket hívni legközelebb, olyan idétlenek voltunk és annyit röhögtünk nem túl diszkréten :D Viszont mi nagyon jól éreztük magunkat! Csináltunk hármas fotókat, ahol a tanárnőnk, Judit mindig méltóságteljes és elegáns és szoborszerűen királynői, bezzeg mi Rékával annyit baromkodtunk, hogy jaj :D De azért rólunk is készült pár egész jó fotó. Aztán amíg Judit elköszöngetett az ismerőseitől mi ismét bevetettük magunkat Rékával és fotózkodtunk tovább, és ha lehetséges még hülyébbek voltunk, mint amúgy XD Tényleg annyit nevettünk, hogy már szúrt az oldalam, nagyon gügyék voltunk, de olyan jó érzés volt kicsit bohóckodni :P Majd ezekről is láthattok képeket természetesen, ne csak nekünk fájjon :P
Aztán nagyjából végeztünk is, összepakoltunk és jöttünk haza. most hulla fáradtan, de nagyon jó érzésekkel pötyögök, amire kifejezetten nagy szükségem volt, ugyanis jó pár napig iszonyatosan éreztem magam lelkileg. Megmagyarázhatatlan, fájdalmas érzések törtek rám, amiktől sírógörcseim voltak, de azt hiszem ez a mai nap segített átlendülni rajta :) Nagyon jól éreztem magam, és habár szerintünk a közönségnek baromira nem jött át az üzenetünk, sőt, inkább csak úgy megszokásból bambulták a színpadot (a többségük a versenyző gyerkőckék rokonai voltak), attól mi még jól éreztük magunkat.
Képeket későbbi bejegyzésekben mutatok ám :P

10 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy jól sikerült :) biztos nagyon jól néztél ki talpig pirosban. A fátyol milyen színű volt?
    Bogiék mesélték, hogy eddig akárhányszor léptek fel Siklóson, mindig teljesen hidegen hagyták a közönséget. Teljes faarc :) a lényeg, hogy ti jól éreztétek magatokat, jó élmény lehet ilyesmit táncolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én jól éreztem magam, a ruhámmal is meg voltam elégedve, szerintem jól sikerült összetákolni :) A fátyol egyébként lila volt, tanárnőmtől kaptam kölcsön. Jobb lett volna, ha az is piros, de így sem volt rossz.
      Igen, eléggé bambula volt a közönség, de mi jót táncoltunk és ez a lényeg. Meg nekem nagyon kell a színpadi tapasztalat, amit most ismét sikerült növelni :)

      Törlés
  2. Nagyon szuper lehetett, Katy-vel többször is emlegettünk a mai nap folyamán, én ugyanis ma nála voltam és csaptunk egy csajos napot :D
    Most én is hulla fáradtan pötyögök a gép előtt, nagyon gyorsan elment ez a mai nap.
    Az idétlen képeket meg várom ám nayon! :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ezért csuklottam én ma annyit :P De aranyosak vagytok, hogy gondoltatok rám :)
      Nekünk is elrepült a nap, én meg még mindig itt vegetálok. Viszont minden percét élveztem, a hangulatommal csodát tett :)
      Az idétlen képek már láthatóak, kíváncsi vagyok hogy tetszenek majd :P

      Törlés
  3. A sminked nagyon jól néz ki :)
    amúgy ez a tőrös megoldás nagyon érdekel, nem láttam még hastáncosokat tőrrel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett neked :)
      Tőrrel táncolni nagyon jópofa dolog, csak nekem kicsit nehéz. Szeretek a karommal hullámozni, meg mindenféle szép pózt csinálni, és ha tőrrel dolgozom, olyankor mindkét kezem le van foglalva, és szokatlan. De nagyon látványos, azt meg kell hagyni :)

      Törlés
  4. Jó olvasni a beszámolódat! Érződik hogy tényleg nagyon jól érezted magad! Örülök hogy jó volt minden. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó volt az egész, szuper élmény volt és rengeteget nevettünk - szükségem is volt rá :)

      Törlés
  5. „Most annyira nem gótultunk”

    Imádlak :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      De hát most tényleg nem XD kivételesen nem voltunk annyira elborultak :P

      Törlés