2014. március 30., vasárnap

Steampunk ihletés

Ma kedvem támadt egy kicsit pepecselni a sminkcuccaimmal, és arra gondoltam, hogy megpróbálom megvalósítani az egyik régi ötletemet, egy steampunk ihletésű sminket. A versenyen ugye nyertem is egy steampunk medált, ami magával hozta ezt a sminkötletet, illetve amúgy is szívesen kísérleteztem volna a stílus klasszikus színvilágával, a rozsdás, rezes, barnás, illetve arany színekkel. Sajnos a képek nem adják vissza azt, amit én élőben láttam magamon, pedig nagyon brutálra sikeredett. Arc-hangsúlyos sminket képzeltem el ehhez, ugyanis mindig azt látom a beauty világban, hogy a szemet hangsúlyozzák ki (mellesleg én is szeretem), esetleg az ajkakat, de az arcra csak egy kis pirosító kerül, holott ez a legnagyobb felület, ahol kísérletezhetünk. Hát én most megpróbáltam valami merészebbet összehozni. Elsőre azt hiszem nem lett teljesen olyan, mint amilyennek elképzeltem. Ez főleg amiatt van, hogy nincsenek megfelelő színeim hozzá, illetve hogy a festékeim zömében fényesek, így a szememnél lévő kis mélyedést jobban hangsúlyozták (mert nincsenek ám ekkora koffereim, meg karikáim :P), de azért igyekeztem, és összességében tetszett a végeredmény.









Természetes fényben


8 megjegyzés: