2014. március 30., vasárnap

Gardrób mustra

Jó rég óta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, amire először Tipegő Zombi, majd Azrail/Eleni is jelölt. Bevallom az utóbbi időkben eléggé zsúfoltak voltak a napjaim és most volt először időm arra, hogy kicsit komolyabban beleássam magam a témába. Tegnap eltüntettem a komódjaimból a téli vastag holmikat és lekerültek a tavaszi-nyári holmik, amik közül végre bátran szemezgethettem. Előre is elnézést kérek azért, hogy a ruhák néhol gyűröttek, de még nem volt lelki erőm az összeset átvasalni. Ez valószínűleg már jövő hétre marad, a nap további részét ugyanis masszív punnyadással szándékozom tölteni :P
No akkor lássuk is a kihívást!





A szabályok:

1. A kérdéseket a megadott png formában kell beilleszteni a bejegyzésbe a szokásos módon Kép beszúrása funkcióval.
2. Válaszolj a kérdésekre szöveg és fénykép formájában.
3. A bejegyzés aljára linkeld be azokat, akiknek kíváncsi vagy a ruháira.
4. Emailben értesítsd a kiválasztott személyeket, és küldd el nekik a kérdések képeit (png formátumban vannak, egyszerűen csak csatold, ahogy a fényképeket kell) a feladat leírással és a Gardrób Mustra logóval együtt.
5. A bejegyzésnek így kell kinéznie a gyakorlatban: GM logó, feladat leírás, kérdés-kép, alatta szöveg, majd kép a ruhákról.




Még gimis koromban kaptam édesanyámtól a lentebb látható lila virágos felsőt. Igazából anyunak akartunk nézni valami új felsőt, de miközben próbálgatta a ruhákat felvette ezt, viszont neki nagyon nem állt jól. Lekapta, én meg gyorsan felpróbáltam és szerelem volt első látásra. Azt hiszem ő volt az első ruhadarabom, amivel megtörtem a tömény feketeséget a ruhatáramban. Egyébként anyunak is sikerült akkor felsőt vennie, ennek a testvérét, ami rózsaszín-bordó színű :)







Ezt a cipőt nemrég már mutattam nektek, ez a legújabb szerzeményem, egy Deichmann-os kis bokacipő. Azóta többször is volt rajtam és mondhatom, nagyon kényelmes, nem törte fel a lábam és nagyon jól érzem magam benne :)







Nos, ennél a kérdésnél nem kellett sokat válogatnom a ruháim között, ugyanis egyetlen egy darab kék ruhám van, amit a Hádában vettem még tavaly nyáron és valamiért azóta sem hordtam. Talán azért, mert ujjatlan és az ilyen fazonnal még barátkoznom kell, tekintve az alkatomat. De lehet, hogy idén nyáron teszek rá magasról és végre felveszem, mert nagyon tetszik és kár lenne a szekrényben veszni hagyni.







Nos, ez biztos ciki, meg gáz lesz, de nem szokásom muszlin, csipkeszegélyes fehérneműben ágyba bújni :P Magam részéről imádom a kényelmes, finom anyagú pizsamákat, télen hosszú szárral, nyáron röviddel. De nyáron az is előfordul, hogy csak egy fekete pólóban és bugyiban alszom, mert mást nem viselek el magamon, sőt, még ezeket is nehezen. De általában azért a pizsik a nyerők nálam :P







Nos, mikor feltettem Viktornak ezt a kérdést rögtön az volt a válasza, hogy ő azt szereti a leginkább, ha nincs rajtam ruha :P De miután megkértem szépen választott egy ruhát a holmijaim közül, amit nagyon szeret. Természetesen fekete, nagyon jópofa ujjmegoldással, én imádom ezeket a húzott ujjú dolgokat, és eléggé dekoltált is, de azért a jó ízlés határain belül, persze. Viktor minden esetre imádja nézegetni, mikor a kocsiban ülünk, észre is szoktam venni, hogy sandán néz felém oldalra (lefelé), és közben elmélyülten hümmög :D 









Mivel általában magamnak szoktam ruhát venni, ezért ritkán kapok ilyesmit ajándékba, de tavaly Viktor meglepett egy nagyon szép felsővel a H&M-ből. Igazából úgy mentem be oda, hogy csak nézelődök (ismerős szitu mindenki számára :P), aztán megakadt a szemem ezen a kis szépségen és nem bírtam tőle eltávolodni. Végül Viktornak megesett rajtam a szíve és megvette nekem, de nem is bánta meg, mert egész jól áll rajtam, már ha szabad ilyet mondanom.







Igazából nincs olyan ruhám, amit utálnék, én mindegyiket szeretem. Úgy vásárolok, hogy amit megveszek, azt biztosan hordom is, szóval nekem minden egyes ruhaneműm maximális kihasználtságon van. Viszont van egy, ami ide kerülhet, ugyanis kényelmi szempontok miatt ritkábban szoktam hordani. A lentebb látható fekete-fehér virág mintás felsőről van szó, aminek az anyaga elasztikus, ennél fogva képtelen a helyén maradni és állandóan csúszkál, ráadásul annyira meg van ejtve a nyaka, hogy nem tudok benne előre hajolni. Mármint de, előre tudok, csak akkor közszemlére teszem az ikreimet, márpedig azt nem szeretném. Szóval ő is csak ezek miatt került ide, amúgy hordanám én gyakrabban is, de emiatt most már csak az iskolai ünnepségeken veszem fel, arra az egy órára jó ez, és annyit még én is kibírok benne.




Így végezetül nagyon szépen köszönöm mindkét lánynak a meghívást, nagyon élveztem ezt a kihívást! :) Meghívni erre most nem szeretnék senkit, mert már így is elég sok helyen láthattuk/olvashattuk, aki viszont szeretné, az töltse ki bátran, én minden olvasómnak szeretettel adom :)

8 megjegyzés:

  1. A pólóban alvásnál a FEKETE pólón azóta is rötyögök :DDD Nem is számítottam másmilyen színűre, csakis erre :))))))))))
    Örülök, hogy elkészítetted ezt a bejegyzést, tetszett ám! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fekete színt igen fontos volt kihangsúlyoznom, mert más színű pólóban nem vagyok hajlandó aludni :P Tudod, mérgezi az aurámat :D
      Én meg örülök, hogy elolvastad és tetszett ^^

      Törlés
  2. Juj azok a felsők O.O
    Szerintem az én Hello Kitty-s hálóingemnél nincsen cikibb, amúgy ez a pizsi csinos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek ^^
      A Hello Kitty-s hálóing meg nem ciki, hanem Elenis, illik hozzád :P Az én pizsijeimen macikák, meg virágok vannak :D

      Törlés
  3. Nekem is tetszett a bejegyzés, és megnyugodtam, hogy nem csak nekem bajos a kék-ruha dolog, és van még olyan ember a világon, aki szintén nem büszkélkedhet sok kék darabbal..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a kék szín valahogy távol áll tőlem, főleg feketét és lilát hordok. Ha ezt a felsőt nem vettem volna meg tavaly, most egyetlen egyet sem tudtam volna bemutatni.

      Törlés
  4. Júj, az a cipő és a kék felső is nagyon tetszik, meg az utoljára ajándékba kapott felső is. :)

    VálaszTörlés
  5. Úgy látom Viktor is erőteljesen cicimán (bocsánat a kifejezésért)! :D
    Csinosak a ruháid, még a pizsamád is, de te magad is az vagy, így ez nem kérdés! :)

    VálaszTörlés