2014. március 1., szombat

Első tavaszi Duna-partozás

Ma olyan gyönyörű idő volt, hogy véteknek éreztük volna, ha bent a négy fal között tespedünk, így délután elsétáltunk a Duna-partra. Nagyon szeretünk oda járni, szép hely és nyugis, egyedül az ott sétáló és játszadozó kutyusok nyüzsiznek csak, de ez is hozzá tesz a hely békés hangulatához, engem legalábbis megnyugtat az egész látvány :) Még elég kopár a táj, elvégre a tavasz első napján még ne várjon az ember zöldellő mezőket és virágba borult dombokat, de mégis volt egy hamisítatlan tavaszi hangulat a levegőben. Talán a melengető napfény és a tiszta illatok miatt éreztük így, minden esetre nagyon jól éreztük magunkat, hatalmasat sétáltunk és remélhetőleg ezzel kicsit hozzásegítettük magunkat a gyógyuláshoz.



Gyülekeztek a sirályok



^^



Mert le kell fényképezni egymást, ahogy fényképezünk :D



Dráááágaszááág



Ez a hattyúpár hosszú évek óta él nálunk, sülve-főve együtt vannak :) Imádom a hattyúkban, hogy egy életre választanak társat :) Egy aranyos kislánynak köszönhetően tudtuk lekapni őket ilyen közelről, mert ő közben kenyeret dobált nekik.



És persze jöttek a kacsák is



Szépséges



Fényességben



A napra lehet nézni, de ránk nem :P



Mert egy dinka kép is kell :P



A még kissé kopár, de határozottan éledező táj



Imádom :)



Bújócska



Az árnyékaink is szeretik egymást ^^ (bónusz kutya a jobb felső sarokban :D)



Borostyán - imádom



Még egy kis borostyán



Drágám :)

14 megjegyzés:

  1. De jó hangulatban telhetett a délután: ) aranyosak vagytok: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, remekül éreztük magunkat :) Köszönjük ^^

      Törlés
  2. Édesek vagytok a képeken :)
    Mi is Duna-partoztunk, csak kicsit lejjebb :D Mohács környékén. Gyönyörű idő volt *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Ezt az időt tényleg ki kellett használni, annyira szépen sütött a nap, szinte melegünk volt :)

      Törlés
  3. Nagyon aranyosak vagytok együtt! :)
    Mi is kirándultunk picit a hétvégén. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^^
      Remélem nektek is jól telt a hétvégétek és jó volt a kirándulás :) Mi igyekeztük a napfény összes molekuláját magunkba szívni :P

      Törlés
  4. A legjobb elfoglaltság egy hatalmas séta. :)
    Remélem gyors gyógyulás lesz, hiszen sok sok D-vitamint kaptatok az igazi napocskától!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony ez így igaz, nagyon szeretünk is sétálni :)
      A gyógyulás meg most már egész jó úton halad mindkettőnk részéről, de azért még lekopogom :P

      Törlés
  5. Aranyosak vagytok együtt!
    Mi is sétáltunk, mert jó kihasználni minden jó időt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük :)
      Sajnos már közel nincs olyan jó idő, de reméljük lesz még lehetőségünk ilyen jó kis sétákra :)

      Törlés
  6. Nagyon jók lettek a képek!:)
    Imádom, amikor egymást fotózzuk, ahogy fotóz minket..ez nálunk is előfordult :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen :)
      Mi nem nagyon csináltunk még ilye egymást fotózzuk fotózás közben-dolgot, de jópofa volt, elszórakoztunk vele :)

      Törlés