2014. március 16., vasárnap

Beauty szerzemények


Pénteken és vasárnap beszereztem néhány apróságot, amik közül némelyikre égető szükségem volt, némelyik pedig a vonzás törvényének köszönhetően hozzám vándoroltak :D



Jelentem én is elveszítettem a The Body Shop-os szüzességemet :P Már nagyon régóta ért bennem a gondolata annak, hogy kipróbáljak ettől a márkától valamit, lévén kedves beauty blogger barátnőim agyba-főbe dicsérik a termékeiket. Egy kevésbé rizikós dologgal akartam kezdeni, ezért választottam ezt a tusfürdőt, aminek grapefruit illata van. Hát kedves emberek, ezt a pompás aromát lehetetlen elképzelni. Mikor felpattintottam a kupakját, mintha legalább öt tucat frissen megpucolt grapefruit csapott volna arcon! Mesésen finom az illata, nincs műanyag mellékszag, teljesen valódi és friss, szinte megbabonázott, úgyhogy hiába volt ott még más csodás illat, nekem ő kellett. Alig várom, hogy kipróbálhassam, és ha bevált, akkor egészen biztos fogok még TBS tusfürdőt venni, mert ezt az illatorgiát semmi nem tudja utánozni. Remélem a finnyás bőrömnek sem lesz vele problémája. 




Bármennyire is tűnik ez a dolog egy szép darab Karaván füstölt sajtnak, ez bizony szappan. Méghozzá a Lush egyik legnépszerűbb szappanja, a Honey I washed the kids. Régen már használtam ezt a terméket és valami mennyei az illata, krémes, édes, de nem tömény, egyszerűen álomba ringató az illata. A bőröm is nagyon szerette, úgyhogy most ismét magaménak tudhatok belőle egy darabot. Két felé volt vágva amúgy, ennél nagyobbat vettem, de a másik darabot odaadtam Zsófinak, had ismerkedjen vele :)



Ma elnéztem a Douglas-be is, mivel a Camponában csak ott van Essence állvány, és rögtön megakadt a szemem ezen a lakkon. Régóta szemeztem vele, majd sűrű könnyes bocikutya pislogások közepette Viktor kelletlenül rábólintott, hogy jöhet haza velem :P Na jó, azért ennyire nem kellett könyörögnöm, de nagyon boldog voltam, hogy megvehettem, ma este ezt fogom felkenni a körmeire :) A fantázia neve egyébként Pink and Proud és szerintem mesésen szép árnyalat.



Alverde ásványi alapozó Golden Sand árnyalatban és Alverde szemhéjpúder alap. Az első, bevallom nektek egy óriási baklövés volt részemről, mert én sminkalapot akartam venni, ez meg alapozó, ráadásul kicsit sötétebb is, mint a bőröm... Nagyon össze voltak kutyulva az állványon a cuccok és ezek szerint rossz termékért nyúltam (jó polcnál voltam, de gondolom a többi vásárló nem fáradt azzal, hogy visszategyék a megnézett termékeket a helyükre...), úgyhogy kb. a bejegyzés megírásakor döbbentem rá, hogy hoppá, én nem is ezt akartam venni... Csodás. Na mindegy, nyáron szerintem el fogom tudni használni, mert akkor picit lebarnul az arcbőröm is és jó lesz, de valami sminkalapot még mindig be kell szerezzek. A szemhéjalapozó szerencsére el lett találva. Az IsaDora alapozóm már erősen fogyóban van, most ezt fogom kipróbálni utánpótlás gyanánt.



Astor Skinmatch pirosító. Már nagyon szerettem volna egy új pirosítót, hogy ne mindig csak a nagyon rózsás Avonosaimmal sminkeljek, és most erre esett a választásom. Kicsit barackosabb árnyalatok vannak benne meg egy kis highlighter, nekem nagyon megtetszett.



Trükkös kis cucc ez, mert a pirosító részt fel lehet hajtani, alatta pedig ott van egy kis ecset. Én ezt mondjuk nem tervezem használni, de nagyon praktikusnak tartom a kialakítását.



Astor Big Curved Boom szempillaspirál. Mivel a mostani Astorom erősen fogyóban van, be kellett szereznem az utánpótlását, és most erre esett a választásom. Nagyon szeretem az Astor spiráljait, eddig hármat próbáltam és mind remek volt. 



Így néz ki a keféje. Imádom az ilyen buci, vaskos fejű spirálokat, mert nagy szükségem van a dúsító hatásukra, és ez a göndörítésre kifejlesztett forma is nagyon szimpatikus. Nekem rendkívül egyenesek a pilláim, csak úgy, mint a hajam, így kíváncsi leszek, hogy göndörítő nélkül mennyire fog szuperálni ez a darab.


Ezeken kívül pedig várok még egy csomagot, ugyanis rendeltem a Yankee Candle-től néhány tartot :) Bizony, végre én is eljutottam odáig, hogy kipróbáljam ezeket a csodás illatgyertyákat. Friss, tavaszias, otthonos illatokat válogattam össze, meg persze egy kis édeset is, de majd meglátjátok úgy is, ha megérkeznek :)

18 megjegyzés:

  1. Az a körömlakk tényleg csodás!!! Én a mai nap 'harcoltam' egy essence lakkért pont...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont most készülök vele alkotni valamit :) Harcoltál? Nocsak, el akarták happolni előled a kiszemeltet? :P

      Törlés
    2. Rajtam a polc fogott ki, meg a hülye bolt elrendezés...x'D
      Kíváncsi leszek, mit alkotsz vele! :D (vagyis majd megnézném:), ne rejtegesd előlünk:P)

      Törlés
    3. Igen, olvastam az esetet :D
      A lakk meg hamarosan bemutatásra kerül, ne aggódj :P

      Törlés
  2. Az Essence Lakk nagyon szép! :) Remélem lesz róla poszt. :P

    VálaszTörlés
  3. Nem szeretném ezt írni, de a másik Alverde termék, a szemhéjalapozó is baklövés. Bocsi :( Kábé annyit ér, mint halottnak a beöntés, mert nagyon gyengén muzsikál szegénykém.
    Ha legközelebb szemhéjalapozó után kutatsz, érdemes kuponnal (Glamour vagy Joy-kupon) beszerezni az ArtDeco szemhéjbázisát, vagy a NYX HD szemhéjalapozót. Illetve a legújabb úttörő netes rendelésnél a Milani szemhéjalapozója, ami az előző kettőt is állítólag kenterbe veri.
    Az Essence lakkra - leginkább a minőségére - nagyon kíváncsi vagyok, várom a vele készült manikűrt! :)
    A 7végétek aranyköpésein pedig még mindig itt vigyorgok ám, Ti sem vagytok teljesen normálisak, megnyugodtam :PPP
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát akkor ezt megszívtam :D Azért én adok neki egy esélyt, nincs macerás szemhéjam, talán azért mégis hasznát fogom venni. Az alapozó miatt sokkal dühösebb vagyok, mert nagyon nem ezt akartam, de hát ez van, legközelebb jobban figyelek. Igen, nézegettem az ArtDeco pultját, de oda okosabb egy kézi defibrillátorral menni, mert hirtelen szívleállást tud okozni, legalábbis nálam, és természetesen az árakra értem :P Fogalmam sincs, hogy valaha veszek-e tőlük valamit (na jó, a tincses műszempilláim tőlük vannak, de azt az esküvőre vettem), pedig jó lenne.

      Törlés
  4. a Moyrának van egy hasonló lakkja, mégpedig a 92-es. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan rossz, hogy sosem jutok el Moyra lakkokat árusító üzletbe, így én csak távolról csorgatom a nyálam a szépségekre, amiket a többi blogger bemutat :( :P

      Törlés
  5. Hű, TBS, jeeee: D nagyon fogod szeretni: ) bár nekem mandarinos van ami gyűmis: ) Lush szappant még nem próbáltam, na de ami késik nem múlik, majd ha a húsvéti termékek kifutnak kipróbálom: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nálam is megtört a jég :P Szerintem is tuti imádni fogom és örök szerelem lesz köztünk, ami baj, mert elég borsos árak vannak ott :D A mandarinos is jó volt, olyan, mint a Jaffa szörp :D De ez annyira megfogott, hogy muszáj volt jönnie. A Lush-tól pedig kezdésnek mindenképpen ezt a szappant javaslom, még nem találkoztam olyannal, akinek ne tetszene, isteni az illata és remekül bánik a bőrrel :)

      Törlés
  6. Nos, a grapefruitos majdnem olyan jó nálam, mint a mandarinos, szóval szerintem szeretni fogod, és remélem, a bőröd is! A szemhéjalapozó nem rossz, de nekem a nagyon olajos szemhéjam miatt kevésnek bizonyult, a legjobban a Color Tattoo vált be erre a célra, meg a NYX HD alapozója. Várom a teszteket mindenrül. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *mindenről. Most gyüttem a tanyárú :-D

      Törlés
    2. Szerintem szép sorjában végig próbálom majd az összes tusijukat, az a hely egy illatmennyország :O A Mandarinos is fincsi, egyedül az epreset találtam túl töménynek. A szemhéjalap eddig nekem bevált, bár közepes minőségűnek mondanám, az IsaDora jobb, de azért el fogom használni. Legközelebb kipróbálom ezt a NYX alapozót, ha már ennyien ajánljátok :) Tesztek meg lesznek hamarosan, mert néhány terméket már használom egy ideje. Ammeg nem báj, há háráp a kácsá :D

      Törlés
    3. Ja, amúgy a CT-k is jók erre a célra, de nekem csak 2 árnyalat van, azok közül csak az egyiket tudnám erre használni, szóval nekem szükségem van alapozóra :P

      Törlés
  7. Jaj neee,alapozót vettél??? :( annyira rossz =( Nagyon szar mert egymás mellé teszik és ugyanúgy néznek ki =/ Múltkor voltam osztálytársammal a dmben és ő is majdnem az alapozót vette meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, most mond meg :S Ekkora béna is csak én lehetek :D De nem baj, majd nyáron elhasználom, akkor úgy is picit lesül a képem, oda jó lesz. Bár elég furi szaga van :S

      Törlés