2014. február 20., csütörtök

Nyereményeim MoonAngel-től :)

Voltam olyan szerencsés, hogy nyertem MoonAngel játékán, aminek nagyon-nagyon örülök, most pedig szeretném megmutatni miféle kis szépségeket is kaptam tőle :)




A csomagomban egy Catrice Glamazonia Crocodile Cracker fedőlakk lapult Jungle Treasure árnyalatban, ami egy csodálatos csillámos arany szín, illetve egy essence pigment is Dory in Love fantázianévvel, ami egy brutálisan erős kék szín és ilyen még egyáltalán nincs, úgyhogy baromira örülök neki! Ezeken kívül pedig még kaptam egy Playboy krémtusfürdő mintát is, amit alig várom, hogy kipróbáljak, mert még nem volt dolgom ezzel a márkával és nagyon kíváncsi vagyok rá. 
A pigmentet mindenképpen sminkkel szeretném majd megmutatni, és mihelyst egy kicsit jobban leszek meg is fogom ejteni a dolgot (jelenleg tüszős mandulagyulladással vergődöm itthon totál lázasan, bár most épp talán nincs), de most a repedezős körömlakkot mutatnám be, mert nekem bizony ilyenem még nem volt. Mármint hogy volt egy Avonos sima repedezős fekete lakkom, de az maga volt a borzalom, nagyon undorítóan nézett ki az egész már állagra is, mintha kátrányt pacsmagoltam volna a körmeimre, így rövid úton meg is váltam tőle. Ez a mostani lakk viszont nagyon bevált, tetszik ez a krokodilbőr hatás is :)



Alapnak az Essence Twilight-os kiadású körömlakkját, az Alice had a vision again-t használtam, mert úgy gondoltam a lilán jól fog mutatni az arany. Arra rákentem ezt a krokodilos fedőt, ami pillanatok alatt össze is húzta magát és megszáradt, és ez lett belőle :)





Tudom, hogy ez homályos lett, de itt olyan jól látszik a csillogás, wahhh :D



Igazából csak azt sajnálom, hogy a képeken a lila annyira nem érvényesül (de megnyugtat, hogy élőben sem XD Az arany nagyon domináns, de nekem így is tetszik)

Hát szóval ő lett volna az egyik nyereményem, a pigmentet később szintén megmutatom, és ha jól emlékszem még adósotok vagyok egy füstös szem-nude ajak sminkkel is. Ha jobban leszek és vállalhatóbb lesz a fejem, ígérem megcsinálom őket ^^ Addig is megyek, beveszem a gyógyszereim és kicsit ledőlök, mert azért húz az ágy, hogy a fene enné meg.

8 megjegyzés:

  1. tyű milyen szép ez a fedőlakk
    gratulálok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik, én is imádom :)

      Törlés
  2. Jobbulást itt is...:)
    És gratulálok a nyereményhez! :D

    VálaszTörlés
  3. Gyógyulj meg hamar! :)
    Örülök hogy minden tetszett. :)
    A fedőlakk tényleg csodás, szerintem illik hozzád. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem ^^
      Jaj, nagyon tetszenek, a lakkot pedig imádom, annyira szép és különleges :)

      Törlés