Könyvélmény - Adan Richman - Így faltam fel Amerikát

Nagyon rég volt már könyvélményes bejegyzés a blogon, ennek oka egyrészt az is, hogy a tánccal voltam főleg elfoglalva, illetve hogy az akkori olvasmánnyommal rettenetesen döcögve haladtam. Ez lenne az Így faltam fel Amerikát.
Mikor megláttam a könyvesboltban nagyon megörültem neki, mert a műsort nagyon szerettem, így kíváncsi voltam a kulissza titkaira is. Persze elolvastam a fülesét, ami azt ígérte, hogy bevezet minket a műsor elindulásába, szuper Fald fel Amerikát!-os recepteket oszt meg velünk és betekintést nyerhetünk Adam magánéletébe is. Ez így összességében jól hangzott, csak sajnos nem sok jó sült ki belőle.
Nagyon izgatott voltam, mikor elkezdtem olvasni a könyvet. Arra számítottam, hogy lesznek benne utalások a műsorra, hogy miként tudott egyes kihívásokat megcsinálni, miként készült fel a megmérettetésekre, hogyan vészelte túl a testet-lelket megterhelő versenyek másnapjait, stb. De semmi ilyesmi nem volt benne.
Összességében hosszú idő óta ez az első könyv, amiben csalódnom kellett. No nem azért, mert rossz, hanem mert nem erre számítottam. Ez a könyv teljes mértékig önéletrajz, de akkor úgy is kellett volna feltüntetni. Persze gondolom a marketing része volt az is, hogy a műsorral adják el a könyvet, mert amúgy talán a kutya sem venné meg. És hogy mit is olvastam benne? Nos, megismerhettem benne Adam pályafutásának kezdetét, egyes amerikai városok történelmét és néhány gasztronómiai sajátosságát, sok-sok éttermet, és természetesen voltak benne nagyon guszta kajaleírások (reggelente jó vacak érzés volt olvasni korgó gyomorral, miközben ő a szaftos, fűszeres marhahúsról és az aranylóan sárga, sűrű olvasztott sajtról írt), de ezek valahogy nem keltették fel túlzottan az érdeklődésemet. Adam magánélete hidegen hagyott, mint ahogy Amerika történelme is. Nem igazán érdekelt, nem is kötődöm hozzá, úgyhogy egy idő után azt a pár bekezdést ki is hagytam. A kajaleírások guszták ugyan, de csak arra jók, hogy fájdítsák az ember szívét, vagyis inkább pocakját, mert tényleg kegyetlenül meg lehet utánuk éhezni. Viszont ami kiverte nálam a biztosítékot, az a könyv 80%-át kitöltő szerelmi kálvária. Én nagyon csíptem ezt a fazont a műsorban - jó a dumája, jó a humora és szenvedélyesen szereti a kajákat. Igen ám, csak mint kiderült, a nőket is. Minden egyes városba és azon belül is minden egyes étterembe új női kísérővel érkezett, ami nagyjából annyit jelent, hogy a randiait követhettük nyomon, és azokból bizony volt egy pár. Akárhány étterembe betért, mindig más nő lógott a karján, nekem pedig ettől felfordult a gyomrom... Kövezzetek meg, tudom, hogy szélsőségesen konzervatív és régimódi vagyok, de annyira szürreálisan hangzott, mikor azt írta, hogy ő a szerelmet keresi, de közben minden étterembe új nővel megy randizni, és mindegyiket egyből le akarta smárolni, sőt, még akár az ágyba is becipelte volna őket. És ezt egyébként tök lazán leírja, nem köntörfalaz. Bevallom ezzel nagyot süllyedt a szememben. Eddig szimpatikus palinak tartottam, de most, hogy tudom róla mekkora szoknyavadász már közel nem kedvelem annyira. A műsorát persze szívesen visszanézem, mert attól még a kaják jól néznek ki és érdekesek a versenyek is, de mint magánember nagyot csalódtam benne. Aki a szerelmet keresi, az nem több tucatnyi nővel randzigat és remél már az első randin szexet, hanem hosszasan keresgél, hosszasan randevúzik, és csak annak nyílik meg igazán, akit arra érdemesnek tart. Nem, szerintem ő szimplán csak egy kis gyengédségre vágyott, női érintésre, de azt azért ne nevezzük szerelemnek. Persze van, akinek a fogalomtárában az alkalmi szex is "szerelemnek" számít, de nálam hatalmas a különbség a kettő között. Igazából emiatt vált kiábrándítóvá számomra ez a könyv. A műsor kulisszatitkaiba szerettem volna betekintést nyerni, ehelyett viszont randikalandokat kaptam, meg férfifantáziálgatásokat, amikből annyira nem kértem volna. Ha ez a könyv valóban arról szólt volna, amiről kellett volna, akkor minden bizonnyal imádtam volna, de ez így csak egy férfi naplója volt, aki állandóan szexre vágyott. Nagyon, de nagyon lelombozó élmény volt. Azért megnyugtatásul leírnám, hogy semmi durva dolgot nem említenek meg a könyvben, szimplán az én romantikus énem sírta el magát azon, ahogy az író a szerelmi életét kezelte, de meglehet mások ezen egyáltalán nem botránkoznának meg.
Viszont ha kivesszük a könyvből ezeket a részeket, akkor a kajaleírások azért tényleg jók, de szerintem csak ezért megvenni és elolvasni egy könyvet teljesen fölösleges. Ha tehetném nem venném meg újra és sajnos ezúttal azt kell mondjam, hogy senkinek sem ajánlom, mert semmi plusz élményt nem ad, nem nevettet meg, nem tár elénk semmi újdonságot, semmi érdekességet, csak azt, hogy az író bizony barátnőt szeretne. Kár érte.