2014. február 22., szombat

A világ ízei: Magyarország

Hát szervusztok, szervusztok!
Nallag és Tipegő Zombi volt olyan kedves, hogy bevettek engem is ebbe a kis főzős projectbe, aminek nagyon örülök, mivel imádok új ízekkel kísérletezni, megismerni más népek konyháját. Az első fordulóról sajnos lemaradtam, de a másodikba már nagy elánnal vetettem bele magam. A magyar konyha mondjuk nem jelentett számomra túl nagy kihívást, hiszen Viktor mellett csakis a magyaros ételek jöhetnek szóba (bár hozzá kell tennem, hogy nagyon támogatja a kísérletezéseimet), viszont ha úgy vesszük ez egy kellemes kis bevezető volt a nagyobb dolgokhoz, amik még várnak rám ezen a rovaton belül.
A főétellel nem volt problémám, tudtam az elejétől fogva, hogy mit szeretnék, na de a desszert! Tekintve, hogy nem igazán volt kedvem nekiállni dobostortát sütni (pláne hogy nem is szeretem), meg ehhez hasonló cukrászremekeket, és mert a palacsintát túlontúl evidensnek találtam, nagy fejtörést okozott, hogy mégis milyen édességet találjak ki, ami tipikusan magyar és csak kis hazánkban lehet fogyasztani. Végül hosszas kutatás után eldőlt a nagy kérdés, bár szerintem egyik recept sem fog újdonsággal szolgálni senkinek. Most nem arra törekedtem, hogy minél különlegesebb, ritkaságszámba menő ételeket találjak ki, hanem arra, hogy olyan ételeket találjak, amit egy magyar ember sűrűn főz meg otthon a családja számára. Ezek lettek belőle:


Főétel:
Pásztortarhonya



Hozzávalók:
- bacon ízlés szerint
- 4 szem krumpli
- fél kg tarhonya
- 2 szál lecsókolbász (aki kedveli a markánsabb ízeket rakhat bele száraz kolbászt ehelyett)
- 1 ek. pirospaprika, só, bors
- 1 paprika, paradicsom, hagyma
- pici Piros Arany, szárított cseresznyepaprika


Zsírjára pirítjuk a bacont, majd beletesszük az apróra vágott hagymát és megdinszteljük. A tarhonyát hozzáadjuk, megpirítjuk, majd belerakjuk a kockázott paprikát, paradicsomot és a kolbászt. 1-2 percig kevergetjük, pirospaprikával, sóval, borssal meghintjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Eközben megfőzzük a felkockázott krumplikat, és ha a tarhonya már kissé megszívta magát, hozzáadjuk. Lefedve puhára főzzük, a vizet folyamatosan pótoljuk róla, hogy szaftos maradjon.
(mi csípősen szeretjük, ezért a főzés közben szoktam hozzátenni csípős Piros Aranyat és szárított cseresznyepaprikát is).
Nagyon laktató étel, mi borzasztóan szeretjük :)



Desszert:
Aranygaluska vanília sodóval



Hozzávalók:
- 75 dkg liszt
- 1 élesztő
- 4,5 dl tej
- 7,5 ek. cukor
- 4 tojássárgája
- darált dió és kicsi kristálycukor a hempergetéshez
- olvasztott vaj

Az élesztőt felfuttatjuk a tejjel és a cukorral. Ha ez megtörtént, akkor összegyúrjuk a liszttel és a tojással, majd hagyjuk megkelni. Ha duplájára kelt, kisebb pohárral vagy pogácsa szaggatóval korongokat vágunk a tésztából, egyenként belemártjuk az olvasztott vajba, meghempergetjük a cukros dióban, majd egy kivajazott tepsibe helyezzük. 180 fokon előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

Amíg megkel a tészta, el szoktam közben készíteni a vaníliasodót.

Vanília sodó:
- 1 l tej
- 4 tojás
- 15 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás pudingpor
- 2 cs. vaníliás cukor

A tojássárgákat kikeverjük a kétféle cukorral, majd hozzáadjuk a pudingport, egy kicsi tejet, és alaposan elkeverjük. A maradék tejet felforraljuk, majd a tojásfehérjét kemény habbá verjük (a tészta készítése közben csak a sárgákat használtuk, én ide fel szoktam használni az onnan megmaradt fehérjéket is, így semmi nem megy kárba). A tejbe beleöntjük a pudingos keveréket és addig főzzük, amíg krémes, de még folyós állaga nem lesz, végül belekanalazzuk a habot és gyors mozdulatokkal összekeverjük.


Hát ezek lettek volna az én magyaros ételeim, de nézzetek majd be Nallaghoz és Tipegő Zombihoz is :)

14 megjegyzés:

  1. Most vágyom a pásztortarhonyára... éhes lettem. :)
    Párom már most rágja a fülem, hogy de ugye, lesz majd aranygaluska. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy én is megkívántam :D
      Na akkor úgy látszik csináltam neked programot a közeljövőre, lehet sütni arany galuskát :P

      Törlés
  2. Aranygaluska, aww *.* kitűnő választás volt :)

    VálaszTörlés
  3. A tarhonya mindig is nagy mumusom (meg a kakós csiga) imádom, de elkészíteni jól nem tudom :S
    Aranygaluska meg bármikor jöhet, imádom^^ Viszont én a tésztát dagasztani szoktam, úgy szerintem könnyebb és puhább lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is imádjuk a tarhonyát és szerencsére jól is készítem, de mindig olyan ritkán jut eszünkbe, mint köret.
      A dagasztás nálam sem maradt el, csak elfelejtek minden mozzanatot leírni :P Úgy nekem is nagyon könnyű és puha lesz a tésztája :)

      Törlés
  4. A pásztortarhonyát egyáltalán nem is ismertem eddig, az aranygaluska meg nagy-nagy kedvencem, azt hiszem valamikor ideje lenne újra elkészíteni, megfeledkeztem róla. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jé, de érdekes, pedig nagyon népszerű magyaros étel. Akkor ezek szerint tudtam valami újdonságot mutatni neked, ennek örülök :)
      A jó öreg aranygaluska pedig megunhatatlan, de sajnos én is túl ritkán készítem, pedig mennyire szeretjük ^^

      Törlés
  5. Az az aranygaluska nagyon jól néz ki :D

    VálaszTörlés
  6. Aaaa, pásztortarhonyaaaa, imádnáám! Le is írtam hogyan készítetted! Köszönöm a recepted.
    A desszert meg, hogy is szoktad írni?Omnomnomnomn :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, örülök, hogy tetszett a recept, remélem ízleni fog nektek is, ha elkészíted :)
      És bizony, az aranygaluska omnomnom :P

      Törlés