2014. január 12., vasárnap

Egy minden szempontból szuper nap :)

Hát a mai napom is nagyon jól alakult, és dugig volt élményekkel :)
Sikerült egy isteni csülkös bablevest főznöm, habár csipetkét már nem tettem bele, mert féltem, hogy inkább főzelék lesz belőle, semmint leves :D Ezen kívül kipróbáltam végre valahára az amerikai palacsintát, most banánnal készítettem. Nekünk baromira ízlett :)



Viktor a sajátjára még lekvárt is tett, én már soknak éreztem, mert a banántól és a cukortól pont elég édes lett az ízlésemnek. 

Persze közben nekiálltam lakkozni, mert mikor máskor pingálja az ember a körmét, mint amikor főz XD Viktor örült nagyon, mert így neki kellett rohangálnia levest kavarni. Aztán szépen összekészültem, mivel mára volt egy találkozóm két tüneményes blogger leányzóval, Katyval és Renivel. Renit már volt szerencsém megismerni a legutóbbi Nailland-es zsákmányolásnál és már akkor is irtó jó fej csajnak láttam, de ma aztán végképp belopták magukat a szívembe mindketten :) A Mórizs Zsigmond körtéri teázóban, a néhai Vörös Oroszlánban találkoztunk, ami most már Itee Caffee. Nekem sikerült háromnegyed órával hamarabb odaérni, úgyhogy bementem melegedni a mekibe, meg ittam egy narancslevet, aztán mikor kiléptem az ajtón rögtön kiszúrtam Katyt. Először nagyon bámultuk egymást, hogy vajon tényleg jó ember nyakába akarjuk vetni magunkat, de végül meggyőződtünk egymás személyazonosságában és jött a puszi-pacsi-miegymás :) Később csatlakozott hozzánk Reni is, addig Katyval vígan elcseverésztünk. A teázóba beülve viszont olyan szinten hoztuk a formánkat, hogy az nem igaz :D Én már vártam, hogy mikor fognak minket páros lábbal kirúgni, mert olyan idióták voltunk és olyan hangosan röhögtünk (főleg én... :D), hogy már lassan kiírhatták volna felénk, hogy "a három nőszemély a nyugalom megzavarására alkalmas. Gyenge idegzetű fogyasztóink kerüljék el őket messzire" :D Én nem tudom hogy bírt ennyi baromság dőlni belőlünk, de az biztos, hogy veszélyes volt ez a hármas fogat, na még ha Eleni is csatlakozott volna hozzánk, akkor lett volna nemulass! De legközelebb ezt is pótoljuk, muszáj lesz négyesben is marhulnunk valahol :)
Én még az elején lecsaptam a csajszikra és odaadtam nekik az ajándékaikat. Katynak egy tündéres rajzot készítettem, nekem ez a védjegyem. Igyekeztem olyan színeket és formákat alkalmazni, amikről úgy gondoltam, hogy illenek hozzá, és nagyon aranyos volt, mert már tervezte bekereteztetni is ^^



Ő lenne az :)

Reninek pedig egy házi készítésű mediterrán fűszerolajat adtam, lévén ő is szívesen sertepertél a konyhában, gondoltam hasznát veszi majd. Kép sajnos nem készült róla, mert valahogy totálisan kiment a fejemből, de feta sajtot, oliva bogyót, fokhagymát, cseresznyepaprikát és bazsalikomot tettem bele ízesítőnek :)
Aztán előkerültek a lakkok, mert Katy szép kis ellátmányt kapott Renitől, meg persze Elenitől is karácsonyi ajándék gyanánt, úgyhogy volt miből csemegézni. Aztán rendeltünk, iszogattunk, és kb. az első perctől fogva dőlt belőlünk a baromság :D 
Katyt egyébként egy végtelenül kedves, bájos, közvetlen embernek ismertem meg, nagyon-nagyon örülök, hogy találkozhattam vele, komolyan élmény volt :) Nekem ez különleges volt, mivel Katy amolyan etalon volt számomra a blogger világban. Tudom-tudom, hülyén, meg nyalizósan hangzik, de komolyan, nekem ő egy igazi elérhetetlen szupersztár volt, imádtam a blogját, a videóit, és csak mint egy a sok közül nézelődtem fel hozzá, miközben őt már ki tudja hány százan szeretik és ismerik, aztán csak úgy álmodozgattam magamban arról, hogy egyszer talán majd szóba állunk egymással. Aztán egyre többször írtunk egymásnak kommenteket, egyre közvetlenebb lett a hangulat (amit én jóformán fel sem fogtam, annyira magába szippantott az élmény), és most eljutottunk odáig is, hogy személyesen találkozhattunk egymással :) Fantasztikus élmény volt számomra találkozni vele, az etalonnal, akit sokáig csak távolról figyeltem, ma pedig mintha ezer éve barátok lennénk, úgy ökörködtünk és beszélgettünk a teázóban. Ja, és nagyon durván összhangban voltunk, többször is előfordult, hogy ugyanazt mondtuk, vagy ugyanarra gondoltunk és készültük kimondani :) 
Renivel már legutóbb eltöltöttem pár kerge órát és már akkor megörvendeztetett a humor-morzsáival, de amit ma ontott magából, attól én kész voltam :D Ez a lány egyszerűen egy humor-bomba! Mindegy, milyen témáról van szó, ő képes belőle poént csinálni :D Nagyon imádom a humorát, az egész stílusa eleve nagyon közvetlen és vidám, és ahhoz képest, hogy igen ramaty állapotban jött el hozzánk (még nem gyógyult fel teljesen a betegségéből), olyan hangulatot csinált, hogy potyogtak a könnyeim :D Tényleg, a végén már azon gondolkodtam, hogy fölösleges felvennem a szemüvegem, mert Reni úgy is mindjárt megszólal, és akkor megint törölgethetem a könnyeimet :D Ezen kívül olyan mély átéléssel és művészi eleganciával játszotta el élete bizonyos szereplőit, hogy én megelőlegeztem neki egy stand up comedy díjat :P
Egy szó mint száz, fantasztikus volt a találkozó, nagyon örültem, hogy végre megismerhettem Katyt is, Reni meg elmehet személyi edzőnek, mert mellette az ember rekeszizomra gyúr :P Imádtam ezt a talit! Remélem mihamarabb megismételjük ^^
Aztán hazafelé menet olyan szinten megkívántam egy hamburgert, hogy elugrottunk a Bady Hamiba (ez egy szuper hamburgerező Miklós határában, Szigethalom felé), és kértünk két Piedone burgert, mondván éhesek vagyunk, le fog az csúszni. 



Ja. Egészen addig hittük ezt, míg meg nem láttuk a meteor méretű bucikat. Ezeknek már saját gravitációs terük van!



Viktor hatalmas kezei között egész kényelmesen elfért ez az óriás, de nekem ketté kellett vágnom, és még úgy sem tudtam normálisan beleharapni :D Nem is tudtam megenni egyébként.

Hát, tényleg remekül alakult ez a nap. Hulla fáradt voltam ugyan, mikor hazaértünk este (valószínűleg a sok röhögéstől XD), de ezt a fajta kimerültséget nagyon szeretem :) 
Hamarosan pedig hozom majd a Flormar lakkos beszámolót, meg a mai sminkemről pár képet, mert most kivételesen sikerült valami normális lila színt kreálnom a pofázmányomra :P

22 megjegyzés:

  1. jó volt olvasni : )) biztos nagy élmény lehetett. itt Miskolcon is volt már két bloggertali, de sajnos egyikre se tudtam elmenni :/ na de majd a következőre!! : D amúgy nem csak te vagy így vele, hogy az etalont látod más bloggerben. amikor néztem az első itteni bloggertalis lányokat, hogy kik voltak ott, hát leesett az állam, hogy kikkel találkozhattam volna, ha ott tudok lenni : D olyanokkal, akik már hosszú hónapok óta blogolnak, rendszeresen, több száz követővel és én is nap mint nap lesem a blogjukat, szóval átérzem, amit írtál! : D
    a palacsintának leírod majd a receptjét? ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Valóban nagy élmény volt, mindig öröm kedves, dilis (a legjobb értelemben), új embereket megismerni. Igazából ez annyira nem is bloggertali volt, bár akár annak is nevezhetjük, de mi csak úgy összeröffentünk, mert szerettük volna személyesen is megismerni egymást :) Remélem legközelebb egy nagy bloggertalira is el fogok tudni jutni, ahol sok más blogger is ott lesz :) És igen, nagyon felemelő élmény, mikor egy nagy kedvenceddel találkozhatsz, aki ráadásul élőben is baromi jó fej! :)
      Jaj, tökre kimaradt a recept, na mindjárt pótolom :)

      Törlés
  2. Uh a hambi *-*
    Katy és Reni nálam is etalonnak számít egyébként, vagy hát ugye nálam mind a két lány :D Mikor először találkoztam velük nagyon izgultam ^^
    Egyébként szerencse lehet hogy nem tudtam elmenni, mert akkor tényleg kitiltanak minket, mert nem tudom visszafogni magam :D:D
    Nagyon jó volt olvasni ^^ A rajzod nagyon nagyon szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is izgultam ám! De még hogy :-D

      Törlés
    2. Én még akkor nem ismertem Reni blogját, de azóta imádom! Ugyanúgy átjön belőle a stílusa, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni :)
      Valószínűleg tényleg kipenderítettek volna minket, mert már én is úgy fogtam be a számat, hogy elfojtsam a vihogásom, de hát két ilyen tüneményesen lökött nő mellett mi másra számíthattam volna? :D
      A rajz dicséretét pedig nagyon köszönöm ^^

      Törlés
  3. Ez tényleg szuper napnak hangzik. :)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg jó nap volt akkor! :)
    Irigykedve olvasom a találkátokat! Szívesen találkoznék én is mindenkivel de olyan nagyon messze vagyok minden téren. :( De egyszer azért is!!!!! :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részemről OK, én is szívesen megismernélek (bocsi, Szilvi, kicsit idekontárkodom)

      Törlés
    2. Pancsi, egyszer biztos össze fog jönni, mi is keresztül-kasul, sokadik szervezésre tudtuk összehozni a talit, de sikerült, úgyhogy veled is sikerülni fog :)
      Katy semmi gond, csak nyugodtan ^^

      Törlés
    3. Köszi csajok, az szuper lenne! ;)

      Törlés
  5. Húúú, az a palacsinta olyan banános palacsinta, hogy nincs más a tésztájában csak banán és tojás? Én is most próbáltam ki, nagyon fonom tényleg ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, az enyém klasszikus amerikai palacsinta banánnal, de olvastam a blogodon ezt a receptet és tuti ki fogom próbálni, mert imádom a banános ízű sütiket, és ez még kalória-barát is :)

      Törlés
  6. Ó, hát de drága vagy, eszembe nem jutott volna, hogy én etalon vagyok Neked! Mindenesetre nagyon örülök, hogy megismerhettelek, és remélem, a négyesfogat is össze tud maj ülni valamikor, mert bár eleni így is jelen volt Reni tolmácsolásában, azért élőben lett volna az igazi :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Eleni. Az a fránya shift billentyű...

      Törlés
    2. Pedig te voltál nekem A Beauty Blogger, így csupa nagybetűvel :) És most is az vagy, természetesen, csak most már ismerem az embert a csodás bejegyzések mögött :) Nagyon szuper élmény volt ez nekem, Katy, remélem még sokszor össze tudunk majd futni! A négyesfogatot mindenképpen összehozzuk, de abból szerintem valami oltári nagy röhögő görcs lesz :D

      Törlés
    3. Katy írd nyugodtan kis betűvel a nevem, Nemecsek is hős volt: D: D

      Törlés
    4. Úristen, detto ugyanez jutott eszembe, hallod :D

      Törlés
    5. Nem vagytok normálisak, és ezt a jó értelemben mondom :-D

      Törlés
  7. :) Úgy szeretem olvasni a találkozós élményeket:)
    Gyönyörűen tudsz rajzolni! Hihetetlenül szép lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy szereted, én meg örömmel osztom meg veletek :)
      Ó, köszönöm az elismerést, nagyon aranyos vagy :) Nem vagyok egy Alfons Mucha, de azért igyekszem :)

      Törlés