2014. január 16., csütörtök

Dorothy körömlakkja, avagy Golden Rose Jolly Jewels 121

Íme az utolsó lakkocska a Nailland-es zsákmányolásból. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert világ életemben akartam egy olyan igazi piros csillámos lakkot, ami Dorothy cipellőjére emlékeztet:



Van már egy Maybelline Colorama lakkom, ami piros alapon csillámos, és az is nagyon szép, de rá kellett jönnöm, hogy nem ő lesz az én Dororthym :( Nagyon kerestem egy másikat, ami tényleg tökéletesen megfelel az elvárásaimnak, és véééégre, vééééééééégre megtaláltam ebben a GR lakkban! :)



Mindenféle piros alap nélkül kentem fel, mert úgy voltam vele, hogy a tökéletes Dorothy lakk alá nem kell majd semmiféle piros. Nos, a körmeimen 3 rétegben láthatjátok, így tudtam elérni a tökéletes fedést. Sajnos ez a lakk is inkább fedőnek minősül, tehát egy alap lakkal szebben mutatna, de én most úgy voltam vele, hogy csak őt akarom látni. 2 rétegben is egész jól fedett, de én még szükségét éreztem egy harmadiknak is, hogy az esetleges apróbb hézagokat mindenhol kitöltsék a csillámok. 



Nehéz volt vele dolgozni, a körömágyamnál nem is lett olyan szép, mert ott nem tudtam annyira szépen eloszlatni a csillámokat, de engem őszintén szólva nem zavar. A felülete kifejezetten érdes, köszönhetően az irdatlan sok csillámnak benne - ezekből egyébként mikro méretű apróságok és nagyobb, hatszögletűek is vannak -, de fedőlakkal kicsit tompult a karcossága. A körmeim nagy részén nem zavar ez az érdesség, mert a fedőlakk szépen lesimította, de a körmeim végén sajnos rendesen érezhetőek, néha bele is akadok a hajammal, de oda se neki, csodaszép :D



Ezen a képen sikerült a legjobban lekapni a csillogását. Tényleg nagyon Dorothy-s ^^ Viszont legközelebb mindenképpen egy piros alappal fogom felkenni, mert azért ezt a 3 réteg tömény csillámot nem lesz egyszerű lemosnom majd XD
Érdemes tudni, hogy ennél a lakknál nem csak egy átlátszó folyadékban úszkálnak a csillámok, mert magának a folyadéknak is van egy enyhe pirosas színe, de sajnos ahhoz nem elég erős, hogy ne kelljen belőle a 3 réteg. Villámgyorsan száradt, a tartósságáról pedig egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert még csak tegnap kentem föl, de eddig a gépelést és a mosogatást jól bírta :) Az üvege nagyon tetszik, ez a szögletes forma valamiért baromi kényelmes, és a tárolásnál sem utolsó szempont.


Érdekes lesz ezzel a körmeimen beballagni a háziorvoshoz, lehet túl feltűnő lesz hétköznapra XD De ha egyszer nem bírtam magammal? :P Szóval most megyek dokihoz, mivel erre a pár napra szükségem lesz, hogy tudjam pihentetni a bokámat. Hétfőn már mindenképpen megyek dolgozni, de addig fáslizok, borogatok, kencézek, meg miegymás.

25 megjegyzés:

  1. Ó nagyon szép, de a Golden Rose mindig tudja, hogy mivel lehet elnyerni egy lány szívét! :D Most nekem is van pár pirosas lakkom, alig várom,h ogy kipróbáljam őket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik :) Nagyon jó ez a márka, lehet ebből is fogok még párat venni, olyan különleges szépségek is vannak közöttük :) Piros lakkból meg sosem elég :P

      Törlés
  2. Nagyon szép lakk, lehet, én is ráfagyok még a végén...:)

    Mihamarabbi gyógyulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és szerintem érdemes beszerezni, mert élőben nagyon durván gyönyörű :)
      A jókívánságot pedig köszönöm! :)

      Törlés
  3. Tényleg olyan, mint Dorothy cipője :-D

    VálaszTörlés
  4. Azt hiszem meg fogom venni egyszer :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már vidd haza az egész Nailland standot, az egyszerűbb :P

      Törlés
    2. Mondtam ha megnyerjük az ötös lottót én akarol lenni a tulaj: D hát nem sok lakkot hagynék ott az biztos: )

      Törlés
  5. Eszméletlenül szép! Igazi télies árnyalat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, karácsonyra is tökéletes lett volna :)

      Törlés
  6. Szép dolog mondhatom hogy cipőket húzol fel a körmeidre - megértem ha a doki ki is akad rajta... :DDD
    Imádnivalóan Dorothy-s ez a lakk, mesébe illő! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reni, te sem vagy normális :D
      De örülök, hogy tetszik a lakk :)

      Törlés
  7. Hű,de piros! :)
    De nagyon dögös, ilyen nekem is kell !!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az bizony, szuper piros :P
      Csak ajánlani tudom, mert szuper lakk! :)

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, én is nagyon megszerettem :)

      Törlés
  9. Uhh de klassz lakk!

    VálaszTörlés