2014. január 5., vasárnap

A feminizmusról

Ismét úgy döntöttem, hogy egy kényes témát fogok boncolgatni, pláne mert az én nézetem is elég érdekes ezzel a témával kapcsolatban. Nem tudom miért, de az utóbbi időszakban rengeteg feminista tartalmú képpel találkoztam pinteresten, illetve egyéb helyeken is, és ez felébresztette bennem azt a vágyat, hogy írjak magáról a feminizmusról, arról, hogy azt egyesek miként értelmezik, és hogy én miként látom.
Férfi ismerőseink körében a feminista szó egyet jelent a maszkulin, karrierista, nőiségét megtagadó emberrel, aki inkább férfi szerepkörökben szeretne érvényesülni. Szerintem ez óriási tévedés. Valóban van egy szűk rétege a nőknek, akik túlságosan karrieristák, és a nagy egyenjogúságuk elérésében elférfiasodnak, miközben valódi női jellemvonásaikat elveszítik, de szerintem összességében nem az ilyen nőket kellene példának mutatni, ha feminizmusról van szó. Ez az eszme a nők egyenjogúságáról szól, hogy semmivel sem vagyunk kevesebbek, vagy többek a férfiaknál, csak mások. Mi vagyunk a jin a jang mellett, a fehér a fekete mellett. Mindkettőre szükség van, és mindkettő ugyanolyan fontos a világ megfelelő működése szempontjából. Én úgy gondolom, hogy engem is megilletnek azok a jogok, amik egy férfit, mert ha emberi jogokról van szó, akkor nincs olyan, hogy férfi és nő, olyankor csak az van, hogy mindnyájan emberek vagyunk, és mindnyájunknak jár az egyenlő bánásmód. Ha visszatekintek a történelem bizonyos időszakaira, néhol rendkívül elszomorodom.


A nők asszonyállatként vannak említve, és bizonyos szövegkörnyezetben valóban az állatokkal sorolták őket egy kategóriába, az értékük is annyi volt, mint egy állaté. Szerintem ez vérlázító. Csak azért, mert fizikailag nem vagyunk olyan erősek, és mert a szaporító szervünket a testünkön belül hordjuk, még nem vagyunk kevesebbek a férfiaknál. Nekünk is meg van a szerepünk a világban, és nem szabad minket alárendeltként kezelni, mert egyenértékűek vagyunk az összes többi emberrel. Fel tud fordulni a gyomrom az olyan beszélgetésfoszlányoktól, mikor a tömegközlekedésen ilyet hallok egy férfitól: "Na, megdugtad/megkefélted a nőt?" Ez kő kemény tárgyiasítás, mivel a nő itt nem aktív résztvevőként, egyenjogú partnerként van emlegetve, hanem használati tárgyként, ami a férfi kielégülését szolgálja. Kikérem magamnak ezt a bánásmódot minden nő nevében! Nem egy darab hús vagyunk, amit meg lehet döngetni! Nem eszetlen, magatehetetlen, önálló tudattal nem rendelkező lények vagyunk, akikkel bármit lehet csinálni. Mi van akkor, ha így hangzik el a fent említett mondat: "Na, lefeküdtél a nővel?" Itt máris érezhető a különbség, hiszen a nő, mint aktív résztvevő, másik fél van említve, nem pedig tárgyként. Nagyon nem mindegy.


Ezen kívül égnek tud állni a hajam attól, hogy ha valaki a feminizmus szót hallja egyből azt hiszi, hogy az illető nő azt akarja, hogy úgy kezeljék, mint egy férfit. Nem. A feminizmus nem arról szól, hogy olyan bánásmódot szeretnénk, mint a férfiaké, mert ezt a különbséget mindig fent kell tartani a két nem között. Igenis meg kell őriznünk a nőiségünket, de ez nem egyenlő a magatehetetlen mimózasággal. Nem attól lesz valaki nő, hogy meghúzza magát a sarokban és igyekszik férjurát kiszolgálni, ezáltal elfogadva az alárendelt szerepét. A nő attól lesz nő, hogy tökéletesen el tudja végezni azokat a feladatokat és szerepeket, amit élet ráosztott. Mind a férfiaknak, mind a nőknek meg van a maga feladata ezen a földön, és szerintem ettől nem szabad eltérni. Ez alatt nem azt értem, hogy néhanapján a férfi ne segíthetne be a házi munkában, vagy a főzésben, hanem azt, hogy ami női feladat, azt zömében a nő végezze, ami pedig férfi feladat, az maradjon meg a férfinak. Én sem várom el Viktortól, hogy komplett vacsorát főzzön nekem csak azért, mert képes rá. Az én feladatom a főzés, mint feleség, és a háztartás vezetése is javarészt az én dolgom. Az, hogy ebben minden alkalommal segítséget kapok azt bizonyítja, hogy a férjem teljesen egyenrangúnak tekint engem és nem derogál neki néha megfogni a kést és előkészíteni nekem a vacsora alapanyagait, vagy beindítani egy mosást, utána pedig kiteregetni. Viktor ettől nem érzi magát kevésbé férfiasnak, én pedig nem érzem magam kevésbé nőnek csak azért, mert néhány dologban segítséget kaptam tőle. Én is ugyanúgy megfogom a nehéz bevásárló szatyrot és cipedem, mint ő. Nyilván nem engedi, hogy nagyon nehezet vigyek, mivel a fizikumom - a férfiakéval ellentétben - nem erre lett kitalálva, de nem fogom kihúzni magam a feladat alól csak azért, mert nő vagyok. Nálunk nincs olyan, hogy Viktor fizet mindent, vagy meghív erre-arra. Nem, néha én fizetek a boltban, néha pedig ő. Nincs szükségem arra, hogy ki legyek szolgáltatva akárkinek, vagy hogy meghívjanak akármire, mivel van saját keresetem, és meg tudok engedni magamnak annyit, hogy kifizessem, amit szeretnék. Most mondhatnánk erre azt, hogy de hát az udvariasság. Véleményem szerint az udvariasság nem ebben áll - ha Viktor fel és lesegíti rólam a kabátomat, vagy megfogja a kezem, mikor lelépek a villamosról, akkor udvariasan viselkedik, és ennek nagyon örülök, mert ezzel is a segítségemre van (pláne mert elég béna tudok lenni :P).


Viszont ezek nélkül is tökéletesen meg vagyok. Fel tudom venni egyedül is a kabátot, le tudok lépni a lépcsőről, maximum hasra esek, és nem érzek ellenállhatatlan késztetést arra, hogy előre menjek akár egy étteremben, vagy bármely más helyiségben. Az, hogy Viktor mindezt megadja nekem csupán azt jelenti, hogy kedvesen régimódi, és ezek az alap udvariassági formaságok nagyon erősen élnek benne, viszont akkor sem történik semmi, ha néha elfelejti ezeket a gesztusokat felém. Úgy hiszem, hogy ilyen tekintetben is csodálatos férfival áldottak meg az égiek, ugyanis soha egy percig nem volt kétséges Viktor előtt az, hogy tökéletesen egyenrangúnak kezel engem. Ő ugyanis tisztában van azzal, hogy habár nem tudok megemelni egy 25 kilós betontömböt, és nem tudom megjavítani a vízvezetéket, attól még nekem is megvannak a nem is annyira egyszerű feladataim, mint nő. Mert bizony a háztartást vezetni kell, sok vele a munka, friss és változatos ételnek pedig mindig lennie kell az asztalon. Ezzel sem azt mondom, hogy Viktor ne tudna megfőzni valamit, vagy ne tudna házimunkát végezni. Tökéletesen alkalmas ezekre a feladatokra is, de ez nem az ő dolga! Az, hogy segít - és remélhetőleg fog is a jövőben -, az ő saját döntése, mivel úgy gondolja, hogy igenis sok a tennivalóm, és szeretne könnyíteni a helyzetemen. Ezt kellene minden férfinak megtanulnia. Mert bizony a nők dolga nem ér ott véget, hogy hazajöttem a munkából, ránk még ezer tennivaló vár. És meglehet, hogy a mi munkánk közel nem olyan megterhelő, mint a férfiaké, de az otthoni teendőkkel egybevéve kifejezetten soknak számít.


Én úgy gondolom, hogy feministának lenni annyit jelent, hogy mi is egyenrangúak vagyunk a férfiakkal. Mi is lehetünk erősek, csak a mi erőnk másban áll, mint a férfiaké. Nekünk is lehetnek önálló gondolataink, és lehetnek ambícióink, amiket támogatni kell, nem elnyomni. Természetesen a ló túlsó oldalára sem szabad átesni, mert nincs annál elkeserítőbb látvány, mint mikor egy nő elveszíti a nőiségét és szinte férfi módon él. Igenis meg kell őriznünk a finom feminitást önmagunkban, hiszen ettől a különbözőségtől olyan szép az élet, de emberi jogainkat tekintve semmivel sem vagyunk különbek a férfiaknál. Én például Viktor mellett minden téren tökéletesen nőnek érzem magam - lehetek csinos, nőies és bájos, ugyanakkor jellembeli határozottságomat, gondolataimat és büszke, méltóságteljes viselkedésemet is kiélhetem. Nem kell állandóan törékeny virágszálnak látszódnom mellette, hogy nőnek érezzem magam (és ami azt illeti, alkati adottságaimból kifolyólag ez nem is nagyon sikerülne XD), mert a makacsságom, elhivatottságom és a kedves, csacsogós énem tökéletesen megfér egymás mellett, és így alkotok egy egészet. Viktor pedig ezekkel együtt szeret engem ^^
Szerintem a feminizmus jó dolog, ha jól értelmezik. Nem azt várjuk el a férfiaktól, hogy férfiként kezeljenek, hanem hogy egyenlőek lehessünk velük, mert mi is ugyanolyan fontosak vagyunk, mint ők. Nekünk is meg van a magunk szerepköre, és nekik is. Néha kisegítjük egymást ezekben a teendőkben, de ez csak azért történik meg, mert terhet szeretnénk levenni kedvesünk válláról, és mert nem érezzük derogálónak, hogy ugyanazokat a feladatokat elvégezzük, mint a másik.


J. K. Rowling (aki szintén büszke feminista) említette az egyik vele készült interjúban, hogy mikor egy újságíró Mrs. Weasley-t említette, úgy definiálta őt, hogy "csak egy anya". Kérdem én - mi rossz van abban, ha egy nő úgy dönt, hogy a családjának szenteli az életét, és otthon marad a gyerekeivel, miközben minden áldott nap azért tevékenykedik, hogy a közös otthonuk rendezett és ápolt legyen, szeretteinek pedig mindent megadhasson? Mi rossz van abban, ha egy nő úgy dönt, hogy nem dolgozik, helyette viszont háztartásbeli lesz? Ettől ő kevesebb lesz? Szerintem egyáltalán nem. Ha tehetném én is ezt az életmódot választanám, mert úgy sokkal jobb életkörülményeket biztosíthatnék leendő családunknak, de sajnos mi nem engedhetjük ezt meg magunknak, mint ahogy sokan mások sem. A mai nehéz anyagi helyzetben a nőknek is kell dolgozniuk, és habár a fizetésünk a nemi degradálásból kifolyólag még mindig nevetségesen alacsony, erre is szükség van ahhoz, hogy el tudjuk látni magunkat. Azért, mert egy nő nem jár be minden nap dolgozni még nem jelenti azt, hogy ne lenne rá képes. Ez olyan, mint a régi viking időkben - ott bizony az asszonyoknak is tudni kellett bánni a karddal, mert ha az ellenség betört az otthonukba, akkor a nőnek kellett megvédenie a gyermekeit. És csak azért, mert a harc tipikusan férfi feladat nem jelenti azt, hogy egy nő ne tudná megcsinálni. Szerintem az, ha valaki otthon marad és a családjának él legalább olyan csodás hivatás, mint ha valaki orvos, vagy pedagógus lenne. Viszont az elkeserítő, hogy egyes nők/lányok/asszonyok a nagy önmegvalósításban elfelejtik az alapvető női szerepüket. Nem tudnak főzni, nem tudják rendben tartani a lakást, nem tudnak bánni a gyerekekkel, mintha ezek bizony nem lennének fontos dolgok. Hát, szerintem nagyon is azok, csak nagyon sok nőnek nem fűlik a foga ahhoz, hogy mindezeket megtanulja. Én sem a kisujjamból ráztam ki a főzés csínját-bínját, vagy hogy miként kell takarítani. Mai napig felhívom édesanyámat, hogy tanácsot kérjek tőle bizonyos ételek elkészítésekor, és az elején bizony azért is felhívtam, hogy milyen vegyszert érdemes vennem a takarításhoz. Elvégre csak azért, mert nő vagyok nem születtem úgy, hogy ezeket a dolgokat automatikusan tudom. Meg kellett őket tanulnom, és nagyon örülök, hogy szépen el tudtam őket sajátítani. Nem egyszerűek, pláne ha az ember jól akarja őket csinálni. Egy értelmes felfogású férfi mindezeket elismeri, és egyenértékű, egyenjogú partnereként, társaként tekint kedvesére, s ugyanez természetesen visszafelé is működik. Ahogy Viktor megbecsül engem azért, mert minden nap friss ételt tálalok neki és rendben tartom közös otthonunkat, úgy én is megbecsülöm őt azért, hogy keményen dolgozik kettőnkért, és hogy elvégzi a nehéz fizikai munkákat, vagy a szereléssel, barkácsolással járó veszélyes feladatokat. Mindenkinek meg van a maga szerepköre, amiben tudni kell teljesíteni, de néha elmosódnak a határok, mert egy kicsit mind a két nem konyít a másik feladatához. Nem kötelesség szerűen, de segítő szándékkal néha átvehetünk a másiktól 1-2 feladatot, és a partnerünk ezért egészen biztos, hogy hálás lesz.


Nem kell női Rambo-nak lennünk azért, hogy bizonyíthassuk, milyen erősek és függetlenek vagyunk. Nem kell fegyvert adni a kezünkbe, hogy bebizonyítsuk, minket is kemény fából faragtak és meg tudjuk védeni a szeretteinket. És nem kell minket kényes, üres fejű cicababáknak sem beállítani, akik nyafognak, ha valamit kérnek tőlük. Nők vagyunk - néha elgyengülünk, sírunk, kiabálunk és támaszra van szükségünk, de ez a férfiakkal is előfordulhat. Mi is lehetünk erősek, kitartóak, céltudatosak és okosak. Lehetnek önálló gondolataink és nagyszerű tehetségünk az élet minden területén. A helyünk nem a földön van, hanem egy férfi mellett, akivel tökéletes harmóniában élhetünk, kölcsönösen segítve és támogatva a másikat.
Persze meglehet, hogy valaki nem ért velem egyet. Én hiszek az egyenlőségben, az egyenjogúságban, és mindabban, amit leírtam. Szerintem ha az emberek ehhez hasonlóan, pozitív szemmel látnák és élnék meg a feminizmust, nem lenne ennyire negatív visszhangja sem, hiszen itt sincs másról szó, mint a rossz példák kiragadásáról a valóság helyett. Sajnos sok csodás eszmét ferdített már el az emberi butaság, de én úgy érzem, hogy jó úton járok, és szerettem volna veletek is megosztani a gondolataimat, hátha ti is kedvet kaptok elmélkedni ezeken.

40 megjegyzés:

  1. Értem, amit mondasz, csak szerintem ez a téma nem áll meg ennyiben. Alapjaiban a női egyenjogúságról szól ez az egész, de azt ne felejtsük el, hogy több hulláma volt, több dologra akarták kiterjeszteni. Meglepő, hogy mikre, de nem is jött be igazán a második és harmadik hullám.

    Én azt veszem észre, hogy a modernkori feminizmus már rég túlnőtt saját magán. Egyrészt, mert mindenki feminista, aki önellátó tud lenni, vagy hangoztatja, hogy megvan ő egyedül is, vagy azért, mert sértett, és „nem kell neki férfi”. Elférfiasodik valaki, mert vezető pozícióban van. Vagy leszbikus. Ezt általánosságban véve mondom, mert ezt tapasztalom. Másrészt, a feminizmus már csak és kizárólag addig áll, ameddig koedukált környezetről beszélünk. Elvileg. De nem. Most már a nő túl akar tenni jogokban a másik nőn, és ez szomorú.

    A viccesnek szánt képek, ahonnan a bejegyzésed indult számomra nem mások, mint poénos kifejezése annak, hogy valakinek belül nagyon is fáj az, hogy egyedül van.

    Meg szerintem különbséget kell tenni feminista (annak milyensége) és nősoviniszta között.

    Az egy dolog, amivel a bejegyzésben nem értek egyet, hogy egy férfit többre tartanak a munka világában, mint egy nőt. Nem kifejezetten azért teszik szerintem, mert a nőt lenézik, vagy a munkáját, hanem azért, mert gazdaságilag egy férfi kifizetődőbb, mint egy nő. Elvégre, nem szalad a gyerek után, nem hivatkozik arra, hogy a gyerek beteg…stb.
    Persze, a fizetés alacsony (ez sem feltétlenül azért, mert nemi különbségek vannak), de most arról beszélek, hogy kit vesznek fel inkább.

    Na, majdnem egy komplett bejegyzést gyártottam a tied alá, bocsi.
    Lenne még mit írni így is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nyilván könyveket lehetne írni ennek a témának a szerteágazóságáról, de én most azokat a részleteket ragadtam ki, amikkel én magam találkoztam, és ami a közhiedelemben kering, javarészt. Ez nyilván egy sokkal összetettebb kérdés, amire egyetlen blogbejegyzés nem elég, de elsősorban azért írtam róla, mert bizonyos gondolatok kikívánkoztak belőlem.
      A nézeteimet úgy írtam, hogy ez az én véleményem, és hogy én így élem meg a bennem élő feministát. Az, hogy mások miként élik meg, legyen az ő dolguk. Persze nagyon sok mindenre rá lehet fogni, hogy a feminizmus velejárója, de szerintem aki érti ennek az egésznek a mozgatórugóját, az nem bonyolítja túl. Az más kérdés, hogy sokan nem értik ezt.
      Viccesnek szánt képek? Mikre gondolsz?
      Egyébként sokszor ezt a témát borzasztóan túlbonyolítják. Alfajokat, verziókat találnak ki hozzá, az emberi elme szüli hozzá az egyre több nyakatekert teóriát, és a végén csodálkozunk, hogy senki nem ért semmit, vagy mindenki félreért mindent.
      Én sajnos voltam olyan helyzetben, mikor munkakeresés során lenéztek csak azért, mert nő vagyok. Mert én biztos ki fogok bukni, mert a nők nyavajgósak, egy férfi meg bírja a strapát. Én sajnos nagyon is sokszor hallok példát olyanra, hogy valakit csak a nőisége miatt kevesebbre tartanak a munkában. Az is igaz, amiről te beszélsz, hogy társadalmilag nem kifizetődő, de sajnos a mérleg másik oldala is létezik.
      A fizetéssel kapcsolatban is lenne mit írnom, ugyanis a nőket a pedagógia területén nagyon erős hátrány éri, de ebbe most inkább nem mennék bele. Én mindent annak a fényében írtam, ahogy megtapasztaltam. Ettől még persze helytállóak azok is, amiket te írsz, de mindaz, amit én említettem szintén létezik, csak te talán még nem tapasztaltad. Mondjuk az a jobbik eset.
      Egyáltalán nem baj, hogy sokat írtál, szeretek eszmézgetni :)

      Törlés
    2. Nincs semmi bajom a nézeteiddel, sőt. Csak kiegészítettem. :)
      A feminizmusnak, a határozott nőknek, meg akiket az előbb még említettem mind megvannak a maguk negatív oldalai. S mivel a feminizmus is jobbára egy negatív töltettel rendelkező kifejezés, aki nem tudja mit takar, hibásan fogja használni, ráadásul mindenre, ami egy kicsit is elüt a női sztereotip szerepektől.
      A feminizmusnak volt három hulláma, ami szépen egymásra épült, csak a harmadikra okafogyott lett, és szerintem önmaga paródiája is. Az első hullám az, amiről a bejegyzésed szól. Ennél jobban ezt az egészet nem is kell túlbonyolítani.
      Én azt mondom, hogy nem minden helyzetben azért alacsonyabb egy nő fizetése, mert nő. Nem azt mondtam, hogy nem létezik.

      Törlés
    3. Igen, az a baj, hogy sokan automatice negatív képet társítanak magához a fogalomhoz, és így nem értik meg a lényegét. Aztán az ember már magyarázkodhat, ha a köztudatban a hibás kép maradt meg mindenkiben.
      Persze nyilván nem lehet minden helyzetre ráhúzni azt, hogy csak így történhet. Mindenki ezer és egyféleképpen tapasztalhat meg dolgokat, és nyilván azokról fog mesélni, mert azokat élte meg. És persze azt se felejtsük el, hogy azért nagy általánosságban beszélünk erről a témáról, mert a magam részéről nem vezetek statisztikát, csak írom, ami jön :)

      Törlés
    4. Amúgy ajánlom, ha érdekel: Lux Elvira Női szerepek című könyvét.

      Azt pedig elfelejtettem, hogy az olyan képekre gondoltam, mint mondjuk a "Quotes" című bejegyzésed utolsó képe. Azokból van nagyon sok olyan, amire gondoltam. - Hirtelen nem tudok példát mondani.

      Törlés
    5. Jó lehet az a könyv, utána nézek, köszönöm.
      Igen, egyébként érdekes, hogy sokszor poénosan fejezzük ki a legbelsőbb fájdalmainkat, de talán azért, mert így könnyebb róluk beszélni és elviselni. Meg ha elvicceljük, akkor nem érezzük a valódi súlyát a dolognak.

      Törlés
  2. Szia!
    Óóó... Hányszor lettem ki/lenézve a nemem miatt állásinterjúkon, munkakezdéskor... Ha már pedagógia, édesanyám tanítónő és ezrekkel kevesebbet kap a férfi kollégáknál... De ez az általános (persze, nem kellene beletörődnünk, de kb. globális megmozdulás kéne ahhoz, hogy áttörjük végre az üvegplafont). A munkaerőpiac előnyben részesíti a "megbízható" férfit, aki nem esik ki x évre a gyermekvállalás miatt és nagyobb terhet lehet rá róni, mivel ő a - fizikailag - erősebb nem. Hát nem is tudom...

    Az én munkám abszolút férfias, csak fiúkkal dolgozom együtt (a cégnél a lányok csak adminisztratív feladatokat végeznek, egyik sem szakmabeli - ez is tipikus). Nekem is szembe kellett néznem ezzel a ténnyel, néha kapok szexuális utalásokat, de ezeket inkább viccnek fogom fel. Így sokkal könnyebb és csak a munkámra koncentrálhatok, nem pedig arra, hogy lenyom az üvegplafon vagy az xy kolléga a melleimet bámulja. (Amúgy ugyanazt a pénzt kapom, amit a srácok is, mert egy szakterületen evezünk, de mondjuk a könyvelős lányok számlakivonatába szívesen belenéznék...)

    Miután megcsinálom ugyanazt a munkát, amit a fiúk is, kezdődik a háztartástan és a rendezvényszervezés. Takarítás (tisztaságmánia), kaja, vendégek fogadása, családi bizbaszok szervezése meg ilyen fontos dolgok. Ha az emberen múlna, egy szürke szobában élnénk földre dobált koszos zoknik, alsógatyák és maradékos tányérok között, és havonta egyszer talán takarítanánk egyet... De azt is csak ott, ahol a papok táncolnak.:D
    Na, kíváncsi lennék, hogy mikor a srácok is velem együtt lerakják a lantot, akkor nekiállnak-e még ablakot pucolni vagy avokádókrémes háromszög alakú miniszendvicseket gyártani odafigyelve a díszítésre és tip-top fogadni a barátokat minden földi jóval mindenki egyéni ízlésére, netán allergiájára gondolva? Hát 98 százalékuk tuti nem! :DDD

    Illetve a másik problémám az, hogy néha túlságosan sokat várnak tőlünk ráhúzva a dolgot az emancipációra. Megint saját példával jövök (mert az ember arról tud 100 %-osan beszélni, amit megtapasztal szvsz): én például jól főzök, alaposan takarítok, viszonylag jól szervezkedek, mindenkihez mindig van egy jó szavam, kifinomult teremtés vagyok (általában :D ), szeretem magam odatenni, szeretek kívánatos lenni, viszont gyerek- és terhesfóbiám van (lassan klinikai). Miért várják el még azt is tőlünk, nőktől, hogy egy gyerekkel legyen teljes az életünk? És miért az a mi életcélunk, hogy neveljük az utódo(ka)t?

    Áhh, annyit írtam már a témával kapcsolatban, már több blogon és hírportálon is foglalkoztam ezzel a dologgal, de választ azóta sem kaptam arra, hogy miért várják el még ezt is tőlünk, nőktől...

    Én is bocsánatot kérek a hosszas irományért, de na, kikívánkozott és végre nem beszűkült, ítélkező emberekkel oszthatom meg a véleményem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sohasem szültem volna azért mert elvárják tőlem! Azért szültem, mert vágytam rá. Már kiskorom óta. Ez egy ösztön, nem tűr logikát, vezényszót meg pláne nem. Megette a fene, ha valaki projektszemlélettel közelíti meg a leendő gyerekét, úgy tényleg strapás ha nem szívből jön az anyai szeretet, hanem feladattudatból.
      Amúgy az ne aggasszon hogy nem bírod a gyerekeket, mások gyerekeit én sem szeretem. :) Sohasem láthattak idegen babakocsik fölött nyáladzani hogy "jajj de édes, hány hetes, hány kiló, jajjj és szopizik még????" - őszintén, ezektől a jelenetektől hidegrázást kapok még ma is.
      A terhesség tényleg áldott állapot, a hormonok elvarázsolnak, az egész egy rózsaszín köd. Én imádtam! Nagyon örülök hogy vannak gyerekeim, nagyon jó fejek, igazán jó velük élni, nélkülük fabatkát sem érne ez az egész világ! Minden az enyém lehetne, mégsem lenne semmim.

      Törlés
    2. Ez nagyon tetszett, úgy ahogy van :) Egyébként én sem vagyok ilyen gügyögős, maximum fülig ér a szám, ha meglátok valahol egy szép gyerkőcöt.

      Törlés
  3. Sokat használtam a "tőlünk, nőktől" kifejezést a végén, de kijavítani már nem tudom, és a kényszereim azt mondatják velem, hogy deeeeee, javítsd ki, szóval itt most levonok egy ilyen szóösszetételt a kommentemből. :D
    (Amúgy most látom, hogy milyen pazar az a vörös Avonos rúzs, lehet megveszem, ha nem mászkál a képemen. *.* )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, van itt mire válaszolni, az biztos :D Nem baj, én nagyon élvezem :)
      Szóval, igazából szerintem ez olyan sokrétű dolog, hiszen tényleg mindenki a saját tapasztalatai alapján mond véleményt. Van, akit értek atrocitások a nemisége miatt, van, akit nem. A pedagógiát azért is említettem, mert az életpályamodell most éppen beközölte a női pedagógusokkal, hogy a gyesen töltött időt nem számolják bele a nyugdíjukba, ami sokaknál akár 10 év mínuszt is jelenthet. Így hogy merjen egy nő gyereket vállalni?
      A nők fizetésével meg az a helyzet, hogy vannak tipikus női munkák, hogy úgy mondjam, és azokat soha nem fizetik meg rendesen. Ez elszomorító, de sajnos így van. Egyébként le a kalappal előtted, ha tényleg ennyi mindenre vagy képes még meló után, és ilyen intenzitással végzed az otthoni teendőidet is. Bevallom én sokszor annyira hulla vagyok, hogy elhalasztok dolgokat, vagy próbálom őket leegyszerűsíteni, főleg hétköznap. Hétvégén én is szeretek hódolni a bennem élő konyhatündérnek :)
      A gyermekvállalás meg olyan, hogy sajnos alap elvárás lett egy nőtől. Azért írom, hogy sajnos, mert ez nem követelmény kéne, hogy legyen, hanem egy döntés. Ha egy nő nem akar gyereket vállalni, akkor ne vállaljon, nem lesz attól kevesebb. De azt hiszem a gyerekek nevelése evolúciósan a nőkhöz kötődik, bennünk vannak meg azok a jellemvonások (zömében), amik erre alkalmassá tesznek minket. Persze a világ azóta sokat változott, a nők is. Én abban a tudatban fogok majd gyereket vállalni, hogy nem leszek vele magamra hagyva, mert a férjem eddig is támogatott és segített mindenben, és tudom, hogy eztán is fog, ebben is. Viszont általánosságban igaz, hogy rengeteg elvárást támasztanak a nők felé, mert nagyobb a teherbírásunk, csak azt felejtik el néha, hogy a mi erőforrásaink is végesek. Az pedig zavar, hogy mikor nagy elismeréssel beszélnek a nők nagy teherbíró képességéről, akkor ez miért nincs jelen olyan pillanatokban, mikor akár egy munkáltató kételkedik bennünk, hogy képesek vagyunk-e ellátni egy adott feladatot? Nem értem az összefüggést, mert nincs is. És akkor ne beszéljünk negatív diszkriminációról :)

      Törlés
    2. Ja, lemaradt, hogy örülök, hogy tetszik a rúzs, én mindenképpen javaslom, hogy próbáld ki, mert remek darab :) Mondjuk nekem az Avonos rúzsokkal csak jó tapasztalataim vannak.

      Törlés
    3. Az egész egy bazi nagy paradoxon. Stephen Hawking elbújhat a monitor mögé, mert ezt még ő sem tudná kielemezni.
      Ha nem vállalsz gyereket, nagyobb eséllyel maradsz benne a mókuskerékben, ezen a téren biztosítva lesz a kis életed stb., ám de le leszel nézve és te leszel az outsider gyermektelen nőszemély. Viszont ha vállalsz egyet, akkor hú de jó vagy, de a munkád (és a nyugdíjad, ill. az egészséged) bánja. Ha 3 apróléknál többet vállalsz, akkor ne is számíts melóra, viszont te leszel az etalon (jelenlegi társadalmi megítélést és politikai nyomást figyelembe véve). Abszurd. És nem csak itthon.

      Amúgy sokszor én is csak kényszerből csinálom a takarítást, munka után gyakran ledobom magam az ágyra és ennyi...:D Szóval nem a mindennapjaimra kell érteni, amit írtam, de heti 3-4 napra biztosan. Ezt a srácok el sem tudnák képzelni.

      Ha már itt tartunk, pár hónapja olvastam egy blogon, hogy a nőnek az a dolga, hogy az élete férfiját minden hezitálás nélkül maximálisan kiszolgálja (!). Tehát a blogger csaj (akit amúgy tökre bírok) konkrétan kiveszi a hím kezéből a piszkos tányért, amikor el akarja mosogatni és nem hagyja házimunkát végezni a srácot. WTF?! Szerintem ez nagyon káros dolog lehet a kapcsolatra nézve... Persze (mondhatom úgy) mi is mindent megteszünk a társunkért, de azért ezt túlzásnak tartom. Így elkényeztetett kolonc válik a hímneműből rövid időn belül...
      Neked erről mi a véleményed?

      Törlés
    4. Hát van itt jó pár ellentét, az tény. Én úgy gondolom, hogy mindenki maga dönti el, hogy vállal-e gyereket, vagy sem, és ha igen, akkor hányat. Csak jó lenne, ha a gyermekvállalás nem menne a munka rovására, mert manapság egy fizetésből nem lehet megélni, kell a nőé is, de ha nem nagyon akarják alkalmazni a gyerekek miatt, akkor hiába minden.
      Bevallom nekem nehéz a fent említett témához hozzászólnom, mert a férjem számára evidens volt a kapcsolatunk eleje óta, hogy mindenben segít nekem, így soha nem tapasztaltam meg azt, hogy egy munka teljes egészében rám van hagyva. Na jó, néha igen, de az nekem még elfogadható. Én úgy gondolom, hogy alapjáraton nem a férfi dolga a mosogatás, meg a házi munka, DE ha besegít, akkor nem fogom félre lökni a kezét, hanem megköszönöm és elfogadom, mivel ez nekem könnyítés, ráadásul szeretek vele együtt sertepertélni a lakásban :) Mi így szoktuk meg. Természetesen próbálok mindenben a kedvére tenni és sokszor ki is szolgálom, de ezt merő figyelmességből teszem és nem válok tőle cselédlánnyá. Viktor pl. mindig hálásan megköszöni, és nem veszi evidensnek, hogy én majd rohangálok neki mindenféléért. Örül, ha ilyesmiben van része, de ugyanezt én is megkapom tőle. A kulcs a kölcsönösség, szerintem.

      Törlés
    5. Na, fent pont írtam, hogy sztereotip szerepek. Egy nő a háztartással, gyerekneveléssel foglalkozik, és vége. Az előző századokban sem így volt, csak azok a nők, akik dolgoztak, és utána még otthon is helyt álltak, nem voltak idő bőségében, hogy pont erről gondolkodjanak. Erre jött a feminizmus, hogy legyenek egyenlő jogaink, mert szerettek volna szavazni. Csak ez itt nem állt meg, hanem munkát is kellett vállalnunk. Mondjuk, szerintem ezt a gazdaság a feminizmustól függetlenül hozta volna magával.
      Azt látjuk ezért, hogy mi nők többet vállalunk, pedig, effektíve nem. Másrészt, mint sztereotip szerep, a férfi pénzt keres (elmegy mamutra vadászni), és annyi. Ami házon belül van, az már nem az ő közege. Ahol működik a munkamegosztás, ott nincs ez a téma. Nálunk itthon nem az van, hogy én csak itthon, a párom meg hazajön, és döglik. Ő is kiveszi a részét, vagy ha látja, hogy nagyon fáradt vagyok, akkor beáll segíteni, ráutaló magatartás nélkül. Aki pedig fenntartja ezeket a dolgokat (pl. kiveszem a tányért a kezéből) annak van a legkevesebb joga keseregni, mert saját magát görgeti a szakadék felé.
      Én a gyerekkérdést egy személyes dolognak tartom, amibe senki másnak nincs beleszólási joga, csak a két egyénnek, akik összehozzák. Engem is frusztrál (van pár barátnőm, akiket jobban), és nem értem, hogy dolgozzak, meg neveljek, de ha nevelek, nem tudok dolgozni. Önmagába visszatérő negatív spirál.
      Bocsánat, hogy beleszóltam. :)

      Törlés
    6. Szerintem vannak olyan dolgok, amik alapból nem a férfi teendői, nem tehetek róla, az ösztönök és az évszázadok szokásai ezt kódolták belém. Viszont a munkamegosztás nálunk is működik, amiért nagyon hálás vagyok a férjemnek. Soha nem veszem evidensnek, hogy majd ő megcsinál helyettem ezt-azt, mert alapból az én dolgom, viszont örömmel fogadom, ha segít nekem. Nálunk a kölcsönösség működik, mint ahogy nálatok is, és ez nagyon jó dolog. A gyerkőcös gondolatokkal pedig nagyon egyetértek.

      Törlés
    7. Nálunk is munkamegosztás történik, de én úgy gondolom, hogy nem csak az én dolgom a háztartással foglalkozni, hanem az övé is. Amikor kilépett az előző kapcsolatából, azt se tudta, hogy mi az a Domestos és mivel kell ruhát mosni. Hát velem ez igencsak megváltozott, mert én elvárom tőle, hogy besegítsen olyankor, amikor nekem már nincs időm a dolgokra (pl. jönnek a barátaink, és én felhívom, hogy legyél szíves, sikáld körbe a vécét amíg haza nem érek) vagy amikor nagygenerál van, akkor igenis segítsen be olyan dolgokkal, amiket szeret csinálni. Az átlag napokon általában ő mosogat - utálok mosogatni -, viszont én mosok, teregetek, felsöprök stb. Szerintem így kellene működnie egy ilyen két személyes háztartásnak, nem úgy, hogy felemelem a lábát meg a sörét, amikor körbeporszívózom...

      A gyerekkérdés abszolút személyes dolog, csak a szülőkre tartozik, ehhez képest mégis mindenki bele akar szólni és ez számomra nagyon ellenszenves dolog. Pont ezért írtam ki magamból az említett platformokon, hogy választ kapjak a miértre, de csak arra jöttem rá, hogy az emberek imádnak csámcsogni mások dolgain, pont. :D Semmi egyéb tanulsága nem volt a történetnek.
      Ja, talán még annyi, hogy mekkora egy önző karrierista genyó vagyok, hogy kölök helyett művészettel/tudománnyal/hobbijaimmal akarok foglalkozni és úgyis hamar ki fogok pusztulni, mert senki nem fog ápolni öregkoromban (! :D ). És keressek fel egy szakembert, mert nem vagyok normális. Jó hozzáállás...:D

      Törlés
    8. Elnézést, megint elragadtattam magam, csak elég érzékeny vagyok és magamra szoktam venni ezeket a baromságokat, de legbelül úgy gondolom, nem ettől leszek szar szemét szar alak, hogyha nem szaporodom tovább. Attól lennék rossz ember, ha mégis megtenném és gyűlölném azt a szerencsétlen gyereket, nem tudnék vele mit kezdeni és életem elrontójának tartanám, hümm...

      Törlés
    9. Na ebbe nagyon sokan szeretik beleártani magukat, nemrég énis megkaptam, hogy mikor jön a baba (ugyan 4 éve vagyunk együtt, de 21 ÉVES VAGYOK).
      Senkinek nem magára venni, de feltűnt, hogy ez is idősebb nő(rokonok)tól szokott jönni..?

      Törlés
    10. Hát nem hallottam még férfit ilyesmiről kérdezni...:) Én úgy vettem észre, hogy bármilyen korú nő megkérdezi ezt a dolgot, legyen akár rokon, akár úgymond idegen - de végülis több közöttük az idősebb. Szerintem ez a világ legborzasztóbb kérdése, egyrészt az intimitása miatt, másrészt meg a mögöttes tartalom miatt (szeretnek ezen csámcsogni, hogy az XY-nének miért nem lehet gyereke vagy a ZY-nénak miért kell a hatodik is).
      Hasonló ahhoz, amikor a terhes nő hasát fogdossák random emberek. Ennyi erővel az apa zacsiját is megpaskolhatnák, hogy de ügyes vagy...

      A mai modern közléskényszer és ennek terjedését biztosító platformok miatt eltűnt az emberekből az intimitás határainak meglátására és betartására való képesség. Ezért kérdezgeti boldog-boldogtalan, hogy milyen volt a tegnapi szex a pasiddal vagy mikor akartok már végre gyereket...

      Törlés
    11. A zacsis hasonlaton muszáj volt nevetnem :D
      Egyébként szerintem ez a karrier kontra család olyan dolog, hogy kinek mi a vágya, milyen a jelleme. Bevallom, nekem furcsa egy nőnemű lénytől olyat hallani, hogy nem akar gyereket, helyette inkább a munkájának él, de ez nyilván azért van, mert én nem vagyok ilyen és nem értem az ő vágyait. Ettől még neki lehet, hogy az a legjobb. Végül is nem szeretni kell ezeket a döntéseket, hanem elfogadni.

      Törlés
    12. Persze, hogy furcsa... Még nekem is furcsa, pedig a saját számból (és szívemből) hangzik el a dolog. Amúgy az a durva, hogy sikerült ilyen barátokat bevonzani. Lányok, de egyikük sem akar babát. Érdekesek ezek az összefüggések, viszont azt is megtapasztalnám már, hogy milyen az olyan környezet, ahol szeretik a gyerekeket (elnézést :D ). Az élet fura. Az emberek méginkább.:)

      Törlés
    13. Azért én néha elgondolkodok azon, hogy vajon ez a nézet a modern idők velejárója, vagy régen is gondolkodtak így a nők, csak nem volt más választásuk?

      Törlés
    14. A zacsitapi nekem is tetszett :))) Az idősebb hölgyrokonok törődjenek a maguk dolgával! Engem is sokat kritizáltak egy időben, mert amikor behavazódtam a munka-iskola-gyerek háromszögben, akkor annyira kupis volt a lakás, hogy két nappal előre be kellett jelentkezni annak aki látogatni akart. :))) Nekem bizony a házimunka volt az érzékeny pontom, és pont olyan vehemenciával lázadtam ellene, mint Plasticdog a gyerekvállalás ellen. :))) Szóval a heves érzelmeket abszolút megértem. Most, közel a 40-hez már nem annyira érzem lealacsonyítónak a házimunkát, de akkoriban a világból ki tudtak volna kergetni vele! :D

      Törlés
    15. Nagyikám is mesélt olyan barátnőiről, akik a 40-es, 50-es években nem akartak gyereket. Jellemző, hogy egy asszony kivételével mind beadta a derekát és szült 1-2 utódot és lagymatag közönyben, netán boldogtalanságban élte le az életét. Az az egy pedig inkább disszidált (jött a Ratkó-korszak, ugye).
      Mindig is voltak olyan nők, akik vállalták a gyermektelen életmódot. Persze roppant ritka volt a jelenség, mert ehhez egy ilyen beállítottságú férj is kellett, ill. nagyfokú tűrőképesség a társadalmi elvárások miatt.

      Én hiszek abban, hogy vannak olyan asszonyok, akik nem a gyereknemzés feladatára születtek. Én pl. gyerekkorom óta tudom ezt magamról, semmiben sem vagyok olyan biztos, mint abban, hogy nem kell baba. És ma már ezt megtehetem, hogy eszerint éljek, csak a társadalom megvetését kell elviselnem, de hát ha egyszer így vagyok/vagyunk boldog/ok?:)

      Törlés
    16. Jellemző rám a szenvedély-vehemencia (Skorpió vagyok), szóval utólag/előre is elnézést kérek miatta.:) Paradoxon, de abból fakad, hogy mindent meg akarok érteni...

      Legközelebb ha lehetőségem adódik rá és jóbarátom az illető, eljátszom vele a zacsipacsit és így gratulálok a kis magzathoz. :D

      Törlés
    17. Néha én is megkapom anyukámtól, hogy kupis a lakás, de sajnos hétköznap egyáltalán nincs erőm nekiállni porszívózni és felmosni, az ilyen munkák hétvégére maradnak. Olyankor viszont lelkiismeretesen csinálom őket még akkor is, ha nekem sem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé :)
      Amit pedig plasticdog ír sajnos igaz, sokan a társadalmi nyomás hatására vállalnak gyereket. Tőlem is sokan kérdezgetik már csak azért, mert közel 9 éve rendezett párkapcsolatban élek és férjnél vagyok. Pedig mi addig nem fogunk gyereket vállalni, amíg mind anyagilag, mind lelkileg nem vagyunk felkészülve rá, és annak még nincs itt az ideje. Most élvezzük a külön kis életünket.
      Valóban vannak olyan nők, akik nem anyaságra születtek, nekünk is van ilyen ismerősünk. Eleinte csodálkoztak rajta a barátok, ismerősök, de aztán idővel megszokták őket úgy, ahogy vannak, kettecskén, és ma már el sem tudnák képzelni őket egy esetleges gyerkőccel. Talán idővel az emberek megértik, hogy ezek a hölgyek miért nem vállaltak gyereket, mert ha látják, hogy nélkülük is boldogok és teljes életet élnek, akkor nem kell erőltetni.

      Törlés
    18. Valószínűleg korábban is voltak nők, akik nem akartak családanyaként érvényesülni, csak akkoriban nem volt más opció. Most már van, de még mindig azt feltételezik, hogy akinek nincs gyereke, azzal valami nincs rendben,
      Egyébként hasonlóképpen vagyok vele énis @plasticdog, sosem akartam babázni, nem tudtam/tudom elképzelni magam anyaként, nem indul meg az ovulációm egy kisbaba látványától és a terhesség gondolatától kiráz a hideg, de évek múlva ha összejön, nem zárkózom el egy gyerektől, mert tudom magamról, hogy nagyon tudnám szeretni. De amíg erre nem állunk készen, nem lesz, sőt, meg merem kockáztatni, hogy ha nem jön össze természetes úton, nem fogom erőltetni a témát. Ez is régi beidegződés, hogy a gyerek egy kapcsolat megkoronázása, mintha anélkül nem lehetne teljes két ember...
      Szerintem a gyerekvállalás nagyon komoly és felelősségteljes dolog, és csak az vágjon bele, aki biztos benne, hogy imádni fogja azt a gyereket és megad neki mindent, amit tud. Amíg ennek én sem felelek meg, nincs miről beszélni.

      Törlés
    19. Mélységes egyetértés a részemről! :)
      Én is várok ezzel addig, amíg nem érezzük késznek magunkat rá. Fiatalok vagyunk még amúgy is, van időnk, most egymással foglalkozunk és egymásnak örülünk.

      Törlés
    20. Én meg már alig bírtam kivárni hogy végre anyuka lehessek :))) Csak a munkahelyemen megígértették velem, hogy minimum 3 évig nem szülök. Emiatt már 23 voltam amikor az első gyerekem született, szuper időszak volt, imádtam! És most is tök jó, hogy még fiatal vagyok és már nagyok a gyerekeim, van rájuk energiám, megértjük egymást, tulajdonképpen együtt növünk fel... ez nagyon nagy élmény!

      Törlés
    21. Biztos szuper lehet, ennek is meg van az előnye :) De mi még nem állunk készen, úgy pedig nem szeretnék gyermeket vállalni, hogy nem tudnánk neki minden téren megadni mindent - nem csak anyagilag, lelkileg is. Mindenki más korban lesz erre érett - te nyilván korán megértél az anya szerepre, de én még nem tartok ott :)

      Törlés
    22. Velem az a baj (belátom, hogy ez baj), hogy bármikor végigtapizok egy kígyót, megsimogatok egy madárpókot vagy kézbe veszek egy békát, viszont két dologtól rettegek. Az egyik a bólya (mert amivel rögzítve van az fúúúú...), a másik pedig a terhes has (pedig a kedvenc filmem az Alien). Ezt a két dolgot pl. nem tudom megfogni és a közelükben pánikolok (ez a bólyáknál érdekes szokott lenni). Szóval nem Szilvi párnacsücsök fóbiája az egyetlen furcsaság errefelé...:D

      Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy nálam ez így van. Valamiért ösztönszinten elutasítom az egészet és olyan jó lenne megtudni, hogy miért. Sehogy sem állok készen az anyaságra, borzalmasan nyomasztó érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban.
      Jelenleg úgy próbálok túltenni ezeken, hogy mindenféle baba-mama blogokat olvasok, mert amúgy a gyerekek viselkedése nagyon érdekel. A félelmeinket csak annak tárgyával tudjuk semmissé tenni...

      Köszönöm, hogy kiönthettem a lelkem ezen részét, remélem, ettől még nem tartotok dilisnek. Vagy csak mérsékelten.:)

      Törlés
    23. "Fiatalok vagyunk még amúgy is, van időnk, most egymással foglalkozunk és egymásnak örülünk."

      Olyan jó ezt olvasni.:) Meg átélni is. És szerencsések vagyunk, hogy eldönthetjük, meddig maradunk ebben az állapotban. A többiek úgysem számítanak, akinek meg igen, az szerintem elgondolkozhat önmagán és a kapcsolatán.

      Törlés
  4. Bevallom most nem volt lelkierőm végigolvasni az egész bejegyzést, pedig nagyon érdekel, mert eléggé érzékeny pontom ez a téma. Dühít, ha a dolgozni szerető, munkájukat eredményesen végző nőket maszkulin karrieristának bélyegzik. A karrierizmusról annyit, hogy igen, talán karrierista vagyok, mert titkárnőből felverekedtem magam a jelenlegi állásomba, de emellett gyerekeket is szültem, levelezőn végeztem el az iskoláimat Gyed alatt és munka mellett. Sajnos úgy alakult, hogy már két éve egyedül tartom el a családomat. Nekem nem opció, hogy férfiakat megszégyenítő erőbedobással dolgozzak vagy csak kóstolgassam a munkát :) de ettől egyáltalán nem lettem egy otromba rideg valaki. Külsőleg-belsőleg sincs semmi szégyellni valóm a többi nőhöz képest. (még sok nálam fiatalabbakhoz képest sem). Semmit sem bántam meg és ha újrakezdeném akkor is ugyanezt akarnám és ugyanígy csinálnám. Amikor 18 éves koromban megkérdezték tőlem karrier vagy gyerek? Én azt mondtam: mindkettő. Mikor visszakérdeztek, hogy oké, de melyiket előbb, azt mondtam, nincs előbb és később! Egyszerre akarom! Ahogy a Queen énekelte: I want it all, I want it now! Igen, eltelt azóta 20 év, és itt vagyok. Anya vagyok, feleség, háziasszony és megbízható munkaerő. Hogyan? Kukába dobtam a perfekcionizmusomat. Nem kell hogy én legyek a legjobb, azt akarom, hogy nekem legyen a legjobb :D Talán nem vagyok mindig minden szerepemben egyformán jó, időnként bizony fut a lakás és lusta vagyok megcsinálni a hajam, sminket is csak akkor hordok ha "értelme van", de már rég felkopott volna az állunk, ha "az asszonynak a tűzhely mellett a helye" tipusú életre rendezkedtünk volna be. Egyébként akkor sem vállalnám be hogy eltartsanak ha százszor ennyi pénzünk lenne, ez önbecsülés kérdése. Teljes ember vagyok és teljes életet akarok élni, ez mindenkinek megjár, férfinek és nőnek egyaránt. :)

    VálaszTörlés
  5. Na, időközben csak sikerült végigolvasni a bejegyzést és a kommenteket is :) Nagyon ügyes vagy hogy ilyen szépen összeszedted! A fő vonalakban egyetértünk. Ami a gyerekvállalást illeti, a terhesség alatt a hormonok mindent elintéznek amit kell és az egész szuper jó úgy ahogy van. Nem is tudja miről marad le aki kihagyja ezt az életéből, de hát mindenki úgy éli az életét ahogy neki tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, mint ahogy azt olvashattad is, én sem úgy gondolom, hogy aki tisztességesen dolgozik és büszke is arra, amit csinál, az rögtön férfias aktakukaccá avanzsálódik. Tagadhatatlan, hogy vannak olyan modern nők, akiknek a munka teszi ki az egész életét. Én ezt nem tartom követendő példának, de mindenki úgy éli az életét, ahogy szeretné, meg ahogy ő a legjobbnak látja. Ha valaki a karrierjében teljesedik ki, váljék egészségére. Bevallom, én nem vagyok a nagy karrier építők tagja, nem vágyom ara, hogy előrébb jussak a ranglétrán, mivel nem a karrieremben látom kiteljesedni önmagam. Ha számodra ez egy fontos tényező az életedben, akkor nyilván aszerint fogsz cselekedni, mert neked ez a jó. Én azokra az emberekre céloztam a karrierizmussal, akik minden mást félredobnak az ambícióik érdekében, mert számomra ez idegen hozzáállás egy nőtől. A te eseted nyilván más.
      "Nem kell hogy én legyek a legjobb, azt akarom, hogy nekem legyen a legjobb" - Ez a mondatod nagyon tetszik :) Azt hiszem az általad választott lehetőséget nevezhetjük arany középútnak. Nem adtad fel a karrieredet, de közben lett családod, gyermekeid. Sajnos nem mindenki találja meg az egyensúlyt, vagy nincs hozzá ereje és kitartása. Nekem szimplán késztetésem nincs a nagy karrier építésre, bár azért szándékomban áll a tovább tanulás. Az önbecsülés meg valóban nagyon fontos dolog, habár én nem érezném rosszul magam attól, ha nem dolgoznék, mert ettől nem vagyok kevesebb. Igaz, az önállóság hiányozna, eltartottnak lenni nem jó dolog, hogy állandóan rá vagyunk utalva valakire, szóval lehet még sem választanám ezt, de mondjuk úgy, hogy mindkét létformának meg van a maga előnye és hátránya, mindenki válassza magának azt, amelyiket a legszimpatikusabbnak tartja. A gyerekvállalás meg olyan, hogy van, aki egyszerűen érzi legbelül, hogy nem lenne rá képes. Az ilyen nő szerintem csak a társadalmi nyomás hatására ne vállaljon gyereket, mert azt ő és a gyerkőce, meg az egész családja megszenvedi. Erre is hallottam példát, sajnos. Nekem még nincs gyermekem, de nagyon szeretnék, úgyhogy izgatottan várom a vele járó élményeket :) Aki meg nem szeretné ezt átélni, nos, nyilván talál mást, amivel teljessé teheti az életét.

      Törlés
  6. Egyrészt egyetértek, a modern "feministák", vagyis inkább magukat annak nevező lányok többnyire valamiféle sérelem miatt felsőbbrendűnek hiszik magukat a mocskos disznó férfiaknál. De nem hiszem, hogy hímsovinizmus lenne belátni valódi különbségeket, pl. a fizikai hátrányt, ahogy te is említetted, vagy hogy a nőket jobban befolyásolják az érzelmeik döntéshozatalnál (ez tény). Viszont sokkal jobbak vagyunk többek között a kommunikációban, ami nem elhanyagolható előny.
    Számomra a feminizmus annyit tesz, hogy minden nőnek joga van a szabad választáshoz anélkül, hogy ezért megítélnék. Ne legyen "gyerekgyár", aki úgy dönt, otthon marad a családjával, se karrierista p*csa, aki inkább a kiskosztümre voksol. Ha jól csinálja, miért is ne?
    Bár az ilyen elfogadás bele fog telni egy kis időbe, mert ebben az országban minimális a tolerancia, aki egy kicsit kilóg a skatulyájából (pl. színes a haja), azt már kinézik.

    A tárgyiasításról pedig csak annyit, hogy ez a nemek között oda-vissza működik... azért mostanában csajok között is jócskán van, aki a pasik érzelmi és anyagi kihasználására rendezkedett be, ami ugyanúgy elszomorító.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első mondatoddal nagyon-nagyon egyetértek, én nem tudtam így megfogalmazni, pedig bennem is ugyanezek a gondolatok voltak. Az pedig, hogy a fizikai erőnk nem akkora, mint egy férfié, nos, szerintem ezen egyetlen nő sem fog fenn akadni. Azon sem, hogy az érzéseink kihatnak a döntéseinkre, de nagyon nem mindegy a tálalás! Mikor engem úgy állított be egy interjúztató (aki akkor látott először és kicsit sem ismert engem), hogy biztos nyafogós, elkényeztetett, hisztis picsa vagyok (nagyjából ez volt a lényege annak, amit rám mondott, már nem tudom szó szerint idézni), akkor azért kikérem magamnak! Milyen jogon előlegez meg nekem egy ilyen általánosítást, ami tipikusan csak a nőket illeti? Azért, mert nő vagyok, már biztos, hogy házisárkány vagyok, és emiatt ne lennék képes ellátni egy munkát? Nem. Az érzelmességem maximum annyiban mutatkozna meg egy munka során, hogy jobban rágódok dolgokon, de ezt sosem mutatom ki, az meg hogy otthon mennyit bőg az ember a munkahelyi nehézségein, magánügy. De soha nem viszem az érzelmi dolgokat a munkámba, mert nem ott van a helye. Csak azért, mert nő vagyok igenis tudok nagy levegőt venni és emelt fővel megcsinálni azt, amit kell, és aztán majd otthon kiborulok, de az már a kutyát nem zavarja. Meg ennyi erővel akkor azért se alkalmazzunk nőket, mert ha éppen havi bajunk van, akkor biztos beraplizunk és képtelenek vagyunk dolgozni. Nonszensz.
      Amit leírtál, szerintem az ideális arany középút. Nem kell csak a szélsőségekben gondolkodnunk, vannak köztes lehetőségek is, amik sikert és boldogságot hozhatnak egy nőnek minden téren.
      Persze, a modern nők között is vannak borzalmas példák, egy percig sem tagadom. Én szimplán a férfiak szájából többször hallok olyan mondatokat, mint amiket említettem, és nagyon felháborít az ilyesfajta hozzáállás. Ugyanez érvényes a nőkre is, tehát igazából a kihasználással és a tárgyiasítással van bajom.

      Törlés
    2. Na ez nem semmi... ilyennel még nem találkoztam, könnyen vagyok okos, hiszen életemben nem voltam még állásinterjún. Bár ilyen főnöktől mentsen meg az ég, legalább nem kellett hosszútávon elviselni:D
      Kicsit (haha) idealista vagyok, az én világomban senki nem ítél elsőre, nem talál ki embereknek olyan tulajdonságokat, amikkel nem is rendelkeznek, és a nőktől nem várják el, hogy szoknyás férfiak legyenek, ha érvényesülni akarnak a munkahelyükön. Csak amíg vannak sztereotípiáknak tökéletesen megfelelő példák, nem sokat tudunk tenni (anyukám például szinte számon tudja tartani a főnöknője ciklusát, mert biztos időközönként kivételezik valakivel, csak, mert "nem szereti").
      Amit írtál, arról eszembe jutott a Szex és New Yorkból Samantha, aki kiosztja "te csak egy nő vagy" főnökét, hogy dolgozik ő olyan jól, mint egy férfi, aztán elrohan és a liftben sír, hogy ne lássa. Szerintem így vagyunk vele a legtöbben:)

      Törlés
    3. Sajnos vannak ilyen sztorijaim.
      Egyébként igen, amíg vannak a sztereotípiáknak tökéletesen megfelelő példák, addig az általánosítás is élni fog.
      A példa, amit említettél azt juttatta eszembe, hogy oké, hogy a feszkós helyzetek után bőgök én is, de én így adom ki a feszültséget. Mások cigiznek, vagy megisznak egy felest. A nők sokszor így csinálják :)

      Törlés