2014. január 10., péntek

100 kérdés - 61-70-ig



61. Voltál már tengerparton?

Igen, és imádtam :) Kétszer jártam Olaszországban, de az első élményem volt az igazán emlékezetes. Busszal utaztunk még általános iskolás koromban, és ahogy lepakoltunk a szállásunkon kikönyörögtük a tanárainknál, hogy menjünk le a tengerpartra, csak megnézni. Na ebből az lett, hogy mikor megláttuk a tengert mindenki teljes gőzerővel kezdett el futni és ruhástul vetettük bele magunkat a vízbe XD Imádtam!


62. Szoktál alkoholt fogyasztani?


Igen, de mértékkel. Családi összejöveteleken, illetve baráti társaságokban, de akkor is figyelek és betartom a limitet. Ha érzem, hogy már nem esik jól, nem iszok többet, hiába unszolnak. 


63. Szereted a körmöd festeni, amennyiben lány vagy? Esetleg mű köröm?


Sokáig utáltam, mert béna voltam benne. Egy por állagú szemhéjpúderrel könnyebb dolgozni, hiszen azt könnyedén kijavíthatod, maszatolhatod, ha nem sikerül elsőre, de a körömlakk elkezd száradni és gyűrődik, rücskösödik, ha megpróbálom javítgatni. Nem volt hozzá kézügyességem. Az utóbbi időben - valószínűleg a beauty blogok és néhány kedves, új barátnőm hatására - viszont rákaptam az ízére és lelkesen kísérletezek a különféle színekkel, de egyelőre mintázást még nem csinálok, mert ott még nem tartok ügyességben. Amúgy sem valószínű, hogy Mona Lisát fogok festeni a kacsóimra, szolid díszítésekben gondolkodok, pár kövecskében, csipkés mintában, különféle fedőlakkokban, ilyesmi :) A műköröm nem az én világom, egyszer a szalagavatómon viseltem, és habár szép volt, de totálisan tönkretette a körmeimet, pedig beton kemények és szép, hosszúak voltak mindig. Szóval csakis természetes körmök, szépen lakkozva :) 

64. Régen, myvip vagy iwiw volt a kedvenced?


Kedvencem egyik sem volt, de iwiwet használtam többet. Myvipen is fent voltam, de annak nem tetszett a kezelő felülete, így iwiwen voltam inkább aktív.


65. Voltál már plátóilag szerelmes?


Ja, Orlando Bloom-ba XD (nem röhög, együttérez!) Tényleg nagyon oda voltam érte, pedig sose jöttek be a szőke pasik, de valahogy olyan kisugárzása volt, hogy jajj :D A Gyűrűk Ura gyűjteményembe egy idő után több Orlando Bloom-os-Legolas-os kép került bele, mint Gyűrűk Urás :P


66. Szeretsz buliba járni? Vagy koncertekre?


Buli alatt mit értünk? Mert a barátaimmal szeretek összefutni, iszogatni, nevetgélni. Viszont a diszkókat, klubbokat ki nem állhatom, utálom a hangos, fülrepesztő zenét, az izzadt emberszagot, a lökdösődést, a tolakodó embereket, egyszóval nem az én világom. Koncerten pedig már jó ideje nem voltam, mivel egyrészt nincs rá pénzem, másrészt nekem az is túl hangos. És mivel koncertre járós sem vagyok túlzottan, csakis olyan bandák fellépésére mennék el, amiket tényleg nagyon imádok. Ilyen példának okáért a Wasp, a Manowar, vagy a Corvus Corax. Ezek közül kettő volt nemrégiben nálunk, de én mindkettőről lecsúsztam :(


67. Írd le, mit élsz át ha szerelmes vagy. Hogyan tudnád megfogalmazni hogy milyen érzés?


Érdekes, dorisviciousdesign blogján pont erről olvastam és már ott is kifejtettem a véleményemet. Nagyon nehéz leírni a szerelem érzését, mert ezt átélni kell, nem leírni. Én jelenleg is nagyon-nagyon szerelmes vagyok, lassan 9 éve töretlenül az én drága törp uramba, és nagyon intenzív érzéseim vannak azóta is. Mindig elgyengülök, mikor ránézek, szó szerint elzsibbadnak a végtagjaim, a bőröm kigyullad, a szívem ki akar ugrani a helyéről és úgy érzem, hogy menten megfulladok. Aztán jön a szeretetroham rész, mikor érzem, hogy túl sok érzés szorult belém és ki kell adnom. Olyankor elkapom Viktort, és csak bújok és bújok hozzá, ölelem szorosan és közben gyöngéden puszilgatom, aztán persze elsírom magam... Nem tudom, egyszerűen annyira túl vagyok csordulva az iránta érzett szerelmemmel, hogy néha túl sok, és könnyek formájában jön ki belőlem. A szerelem nagyon erős érzés, és élettanilag nagyon durva hatásai vannak. Aztán persze vannak itt olyan dolgok is, hogy a levegő beszorul a mellkasomba a boldogságtól, szinte repülni tudnék és nem bírom levakarni az arcomról a mosolyomat :P Ha ránézek megáll minden, nincs se tér, se idő, csak ő létezik számomra, és olyankor úgy érzem, hogy a szívem csordultig telt boldogsággal és örömmel. Biztonságot, tökéletes elégedettséget, nyugalmat, mégis ezzel együtt izgatottságot is érzek. Mai napig képes vagyok citerázó lábakkal várni arra, hogy mikor bukkan fel a tömény fekete valója a távolban, a pulzusom az egekbe szökik, én pedig úgy vetem magam a nyakába, hogy borulunk mindketten. Ennek nagyon szokott örülni :P


68. Külföld vagy belföld? Miért?


Belföld. Kirándulások, nyaralások alkalmával jó dolog a külföld, de nekem masszív gyökereim vannak itt Magyarországon, ragaszkodom az otthonomhoz, a hazámhoz. És - elnézést az őszinteségemért, de - sehogy se tartom jónak, hogy míg a magyarok elmennek innen, addig különféle más nemzetek népei jönnek be. A végén nem marad magyar ember Magyarországon. Hát én a vacak helyzet ellenére is kitartok kis hazám mellett és nem költözök sehova. Viktor mondjuk menne, de szerintem ha oda jutnánk, ő is inkább itt maradna. Bár, ki tudja nála :) Én biztos maradnék.


69. Mondj 5 hibát magadról, ha van.


Hajjaj, csak ötöt lehet? :D Természetesen vannak hibáim, nem is kevés. Hát, első sorban azt említeném, hogy néha túl tűzről pattant vagyok. Általánosságban a nyugalom jellemző rám, de ha sértegetnek, vagy nem adják meg nekem a - szerintem - kellő tiszteletet, akkor iszonyatosan felmegy bennem a pumpa, előjön a büszkeségem és az önérzetem, és tajtékzom. Ki kérem magamnak, hogy velem bunkózzanak, meg lenézzenek! És meg is védem magam, kiállok magamért, nem hagyom, hogy bárki bolondot csináljon belőlem. Hevesen védelmezem az értékeimet, szenvedélyes vagyok ilyen téren. Általában nagy hanggal adok hangot a véleményemnek, de sosem süllyedek le a primitív emberkék szintjére, akik gusztustalan beszéddel, káromkodással akarnak Janinak tűnni. Kulturáltan beszélek olyankor is, de a sértettség azért dolgozik bennem, úgyhogy még ha választékosan is, de rendesen elküldöm az illetőt melegebb éghajlatra, és sajnos nem átallok néha csúnyán vissza is vágni pár lekicsinylő megjegyzéssel. Elvégre ha ő sértegethet, én minek pátyolgassam? Úgyhogy nem érdemes ujjat húzni velem, mert csípek, rúgok, harapok, grrr :P

Aztán nagy hibám az is, hogy néha hajlamos vagyok figyelmen kívül hagyni az egészségi állapotomat, és zuhogó esőben sétálok ernyő nélkül, mikor tudom, hogy meg fogok fázni és hetekig beteg leszek, vagy nem veszem meg a gyógyszereimet, mert azzal vigasztalom magam, hogy úgy sem használnak. Holott de, csak nem vagyok hajlandó elismerni.
Aztán azt is megemlíteném, hogy hajlamos vagyok beposhadni a négy fal közé. Viktor sokszor alig tud rábeszélni egy kis sétára, pedig a jó levegő kell, és Miklós ilyen téren egész tűrhető, mert sokfelé lehet sétálni anélkül, hogy bármi kellemetlenség történne velünk. Csak sajnos lusta vagyok, és jobban esik a kényelmes párnácskáim között heverészni, mint lemászni a Duna partra és piknikezni egyet. Persze mikor ott vagyok rájövök, hogy ez milyen klassz, de mire odáig eljutok annyit nyavalygok, hogy hihetetlen :D
Nem szeretem magamban azt sem, hogy néha képtelen vagyok nem odafigyelni mások rosszalló véleményére velem kapcsolatban. Általánosságban nem szokott foglalkoztatni mások véleménye, de ha fájó pontomra tapintanak, akkor hetekig képes vagyok rágódni a dolgon, és ettől nagyon rossz lesz a hangulatom. Rossz embernek érzem magam olyankor, aki nem szerethető, mert egyetlen ember talált benne valamit, amit ő személy szerint nem talál szimpatikusnak. Elég abszurd, de sajnos néha előfordul.
Utolsónak pedig a túlérzékenységemet említeném. Az érzelmesség jó dolog, imádok szeretetet, törődést adni másoknak, de rossz, hogy a negatív érzelmeket is túl intenzíven élem meg. Itt is megtörténik a napokig rágódás, az önmarcangolás, meg a depizés. Ha nagyon megbántanak, akkor akár másfél, két hónapig is képes vagyok szomorkodni. Ezenk kívül jó lenne, ha egy erélyesebb szóra nem gyűlnének rögtön könnyek a szemembe. Annyira nem akarok bőgni, mikor valaki kicsit felemeli a hangját (még akkor is megtörténik, ha teljesen átlagos témáról van szó, csak nagy vehemenciával mondja az illető), de számomra ez támadást jelent, és egyből prüntyögni kezdek tőle. Nagyon zavar.

70. Milyen az önbizalmad? Van?


Hát ez jó kérdés. Igazából van is önbizalmam, meg nincs is. Vannak napok (általában ezek vannak többször), mikor tökéletesen elégedett vagyok magammal, élvezem az életem és mindazt, amit csinálok, de néha totálisan káosznak érzem magam, egy értéktelen, utálatos senkinek, akiről biztos mindenki a háta mögött pusmog, mert a szemébe nem merik mondani mekkora lúzer, mert akkor meg bőg. Szóval ja, néha nagyon le tud húzni a rosszkedv, olyankor tökéletesen hasznavehetetlennek, tehetségtelennek, rondának, undorítónak, kibírhatatlannak tartom magam, de szerencsére néhány kedves barát meg egy türelmes férj segítségével hamar elmúlnak a tévképzeteim és újra rájövök, hogy habár nem vagyok tökéletes, de összességében nincs miért elbújnom a világ elől. Erős, határozott jellemem van, viszonylag kellemes személyiség vagyok, a külsőmet elfogadtam (bár azért még szeretnék rajta változtatni, ahol szükséges), és lehet engem szeretni is :)


12 megjegyzés:

  1. Legolas <3 nekem még mindig van képem róla a falon: D ha idén festünk le kell szednem: ( de Legolas nálam is etalon:D
    A többi válasz is stimmel nagyjából: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most már azt hiszem Aragornt is megkedveltem, de Legolas azért továbbra is a kedvencem marad :P

      Törlés
  2. 66-os kérdésben teljesen egyezünk.
    A 67-es meg olyan kis kedves, aranyos és bájos válasz volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor úgy látszik egyikünk sem az a buliba járós típus :)
      A szerelemről meg nem tudok nem csöpögősen írni :P Most, hogy így visszaolvastam a válaszomat kicsit sziruposnak érzem, de hát ez játszódik le bennem nap mint nap :)

      Törlés
    2. Nincs vele semmi baj, mert tiszta válasz volt, és tetszik, hogy kimondod, amit gondolsz, és az nem annyira nyers, mint mondjuk az én világom. :)

      Törlés
    3. Vannak témák, amikben én is nyers szoktam lenni, valószínűleg mert olyan gondolatokat ébreszt bennem. De a szerelem témaköre számomra még mindig egy romantikus, lila ködös dolog, amiről mindig így beszélek :) És hát igen, minden körülmények között őszinte vagyok, felvállalom a nézeteim, mert hűnek kell lennem önmagamhoz.

      Törlés
  3. Külföld....hm. Én most azt érzem, amit Te, mindig is azt éreztem, nekem Magyarország, Gyula az otthonom. Nem akartam én kijönni, meg se fordult a fejembe, de a szerelem közbe szólt. Hátrébb csúszott az otthon és a legfontosabb az lett hogy együtt legyünk,mert kínlódtunk míg ő kint volt én meg otthon.
    Magamtól, egyedül biztos hogy nem indultam volna ki, soha.
    ..."védelmezem az értékeimet" -mert értékeled mindazt amid van és ez nagyon fontos és jó dolog a mai világban. Mindenért megdolgozunk és védeni is kell azokat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a szerelem nagy hajtó erő. Ha Viktor úgy döntene, hogy külföldön szeretne dolgozni, valószínűleg én is utána mennék, bár fájó szívvel hagynám itt az otthonom. Mert mindig ez lesz az otthonom.

      Törlés
  4. Legolas kinél nem volt annak idején favorit? :D
    Olyan aranyosan írtad le, hogy milyen, ha szerelmes vagy:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azoknál, akik Aragornt szerették :D
      Köszi, örülök, hogy tetszett a leírás, én már csak ilyen kis aranyos vagyok :P Vagyis tudok az lenni :P

      Törlés
  5. Te egy gyönyörű lány vagy, kívül-belül, kérlek, ezt tartsd észben! És annyira örülök, hogy a pingvinölelést is megismerhettem! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, drága Katy :) A pingvinölelés meg alap :P

      Törlés