2013. december 1., vasárnap

Mi van a táskámban?

Sokaknál láttam ebben a témában videót, és nagyon tetszett az ötlet, jópofa volt megnézni, hogy egyes női táskákban miféle dolgok lapulnak, így gondoltam egyet és én is megcsináltam a magam kis táskás jegyzetét, csak én képekkel.
Hogy mi van a táskámban? Akasztott német katona, fél tégla, káosz, de legfőképpen kupi :D Azért most a bejegyzés miatt rendet raktam benne egy kicsit, kidobáltam a tépőzáras zsepiket, a kismilliomodik számlapapírt és üres zacskót, úgyhogy viszonylag normális, rendezett és hamis képet tudok nektek lefesteni a táskám tartalmáról :D
Igazából nagyon minimalista ember vagyok ilyen téren, nem szoktam magammal cipelni a fél lakásomat, tekintve hogy nem is férne bele olyan sok holmi. Általában az aktuális olvasmányom kitölti a tatyóm belterének 80%-át, úgyhogy emellé már nem sok minden fér el, leszámítva egy 1 literes üveget teával, a reggelimet, meg egy müzli szeletet. Ezek most nem lesznek rajta a képeken, mert minek, de képzeljétek oda. Elég nagy táskám van, legalábbis sok mindent lehetne bele pakolni, de azért nem akarom nagyon meggyötörni.



Ez az én kis David Jones táskám. Már legalább 2 éve meg van, és a belső zipzárjainak tönkremenetelén kívül semmi más baja nincs. Mondjuk a belső zsebeket nem is szoktam zárni, úgyhogy engem nem zavart, hogy szétmentek.



Az aktuális olvasmány már nem is tudom mióta :D Szégyen gyalázat, hogy én egy könyvet egy hónapnál tovább hordok magamnál, de ezzel a példánnyal valamiért nagyon lassan haladok. Nem azért, mert ne lenne jó, hanem mert annyira összetett, hogy kissé lefáraszt az olvasása. Meg hát vannak olyan napok-reggelek, amikor a dübörgő metal jobban esik ébresztő gyanánt, mint az olvasás, de szerencsére most ismét kedvet kaptam hozzá, úgyhogy remélhetőleg jövő héten be fogom fejezni ezt a könyvet.



Bal oldalon látható a mindenes füzetem, amibe tényleg mindenfélét írogatok - verseket, blogos gondolatokat, keresztszemes mintákat, firkákat, novellákat, stb. Középen az épp aktuális Avon katalógus, jobb szélen pedig egy fotóalbum a gyerekkori képeinkkel, meg néhány régebbi közös képpel rólam és Viktorról :) Szeretem néha elővenni és megnézegetni magunkat, nosztalgiázni, hogy milyen rég is volt már az a 8 évvel ezelőtt...



Kissé életlen a kép, ezer bocs és egy anyamedve. Szóval fent a neszeszerem található, alatta a pénztárcám tele mindenféle irattal, aztán az alma azért fontos, mert gyümölcs mindig van nálam, minden nap fogyasztok gyümölcsöt, vagy zöldséget. Alul pedig a kissé viharvert fekete esernyőm. Egy helyen már el van szakadva, de engem nem igazán zavar. A másikat nem szívesen fognám be használatra, mert az ilyen hosszú nyeles, ezt meg kényelmesebb használni, mert összecsukhatós.



Ez a neszeszerem tartalma. Mint látható nem hordom magammal a fél sminkkészletemet, ugyanis viszonylag szerencsés adottságaim vannak (meg persze jó termékeim), így a smink, amit reggel feldobok egészen tűrhető marad a nap folyamán. Időm amúgy sem lenne igazgatni, hiszen ahogy lejár a munkaidőm rohanok, hogy elérjem a 16:04-es buszt, de ha kissé erősebb sminket teszek fel, akkor azért egy szemceruzát bedobok magammal, meg a rúzsomat is. Most éppen nem volt a táskámban rúzs, de általában szokott lenni, viszont minden nap más színát használok. Na szóval, ami mindig van nálam, az egy összecsukható fésű az Avontól, mert a frizurámnak mindig jól kell kinéznie, punk-tum. Alatta egy fekete és egy fehér spulni cérna és tű, mivel többször ért már baleset, hogy elszakadt a nadrágom és ott helyben kellett megvarrnom. Balra tőle a hörgőtágítóm, e nélkül egy lépést sem teszek, mert ha befulladok csak ez használ számomra. A kis tégelyben hámlasztó krém van, ezt még a szemöldök tetoválásom miatt kaptam, de mivel évekig eláll és másfél évente újra kell varratnom, ezért nem dobom ki, hanem legközelebb ismét használok belőle. Mellette két ajakápoló található, az egyik egy ezer éves epres Labello, ami lusta időszakaimban rúzs szerepét is betölti. Van ugyanis olyan nap, mikor nincs kedvem rúzsozni, és olyankor ez jól jön, mert pici színt ad az ajkaimnak, táplálásban viszont nem az igazi. A mellette lévő aloe verás viszont már annál jobb, télen csakis ezt használom. Kissé viharvert már a külseje, sokat vergődik a szütyőmben, de a tartalom a lényeg, és az szuper. Bal szélen egy fegyvernek is beillő körömreszelő található, ami nélkül nem tudok létezni. Alul egy kis tükör és a laktáz tablettáim vannak. Utóbbit azért hordom mindig magamnál, mert ha vendégségbe megyünk ott nem mindenki tud készülni arra, hogy laktóz érzékeny vagyok, így aztán bekapok egy tablettával, és olyankor ehetek egy kis mennyiségű tejes ételt. 



Felül a kulcstartóm látható, amin nagyjából 4 darab kulcs található valahol a kütyük tengerében :D Imádom a cuki kis kulcstartókat, gyűjtöm is őket, a kis plüsskutyus pl. friss szerzemény, az egyik kolléganőmtől kaptam, aki sajnos elment a suliból, de ez a kutyi örökké emlékeztetni fog rá :) Aztán van itt még fülhallgató (ami szerencsére nem agyba felnyomós), orális légfrissítő, alias tic-tac :D, egy kis savlekötő, két toll, mert abból sosem elég, és a telefontokom, amit még az első tánctanáromtól kaptam. A telefont tessék beleképzelni, mert igazából azt jelképezi, hiszen az is mindig a táskámban van, de mivel azzal fényképeztem, ezért csak a tokját tudom megmutatni.



Utolsónak pedig itt a bérletem és a zsebkendő tartóm, amit még Barbi varrt nekem tavaly karácsonykor - azóta is állandóan a táskámban van, nagy hasznát veszem :)

Hát ezek voltak az én táskámban. Nem nagy szám, mivel a rohanó életmóddal együtt jár az, hogy csak a legszükségesebb dolgokat viszi magával az ember. 

6 megjegyzés:

  1. Hát az enyémből egy fél dinoszauruszt is elő lehet szedni, régen mindig azzal piszkáltak, hogy a táskámnak egy fekete lyuk az alja, mert minden belefér:D De valóban jó sok felesleges dolgot hordok magamnál hátha egyszer jó lesz alapon:)
    A kulcstartóval én is így vagyok, van sok kütyü meg pár kulcs:D
    Nem tudom miért, de úgy szeretnem nézni az ilyen videókat és bejegyzéseket:)
    Lehet megcsinálom én is, úgy kedvet kaptam hozzá:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, igen, a női táskákba minden belefér, és persze minden el is tűnik bennük :P Ki tudja, lehet, hogy a legtöbb nő elvégezte a táskáján az álcázott tágító bűbájt, mint Hermione a Harry Potterből, és onnantól kezdve bármit pakolhatunk bele.
      Csináld meg te is, jó szórakozás ezzel bíbelődni, és legalább van oka rá az embernek, hogy rendet tegyen a táskájában :D

      Törlés
  2. (L) igazi Szilvis tatyo! :) orulok h hasznat veszed a zsepitartonak de csinalok majd szebbet!!!! Szilvisebbet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jellemző rám :P A zsepitartót meg nagyon szeretem, addig fogom használni, míg el nem foszlik ^^ De nagyon drága vagy, hogy akarsz nekem még egyet csinálni, biztos, hogy szuper lesz, én meg örömmel elfogadom ^^

      Törlés
  3. Tök ugyanolyan fényképalbumom van!!! Én autogramokat és koncertjegyeket, karszalagokat gyűjtök benne! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! :) Akkor mindkettőnknek kedves emlékei gyűlnek benne :)

      Törlés