Amiket felhasználtam;
- lehúzható arcmaszk
- pirosító
- szájkontúr ceruza
- bordó rúzs
- piros szájfény
- festő ecset
- szemhéjfestékek (piros, lila, kékeszöld, fekete)
és ami lemaradt a képről, az a papírzsebkendő
Szóval első körben megrajzoltam szájkontúrral a seb körvonalát, aztán rákentem egy jó nagy adaggal a lehúzható arcmaszkból. Az enyém elég lassan száradt, úgyhogy sokáig kellett várnom. Amíg még ragacsos a maszk, addig ráhelyeztem egy vékony papírzsepi réteget, amit a seb formájára vágtam, majd megint lekentem az egészet. Aztán zsepiből kis csíkokat sodortam és a seb körvonalára helyeztem őket, bele a ragacsba, illetve a seb közepébe is nyomkodtam pár kisebb darabot. Ezután várakoztam, mivel a maszk nagyon lassan száradt. Közben a festő ecset végével néha megpiszkáltam a száradó réteget és megtépkedtem, hogy jó rojtos hatású legyen az egész. Mikor már nagyjából megszáradt, elkezdtem beszínezni. Elsőként piros szemhéjpúderrel kentem le az egészet, elfedve a zsepi fehérségét, majd a bordó rúzsból kenegettem mindehova, ehhez az ecset végét használtam. Miután az egész seb szép egyenletesen piros, elkezdtem játszani a színekkel, lilát, feketét, zöldeskéket tettem rá, közben pedig folyamatosan tépkedtem a sebet, hogy még rongyosabb hatású legyen. A körülötte lévő bőrt is szépen befestettem, mintha véraláfutásos lenne, majd végszónak néhány helyre odapöttyintettem pár csepp élénkpiros szájfényt, hogy friss sebnek tűnjön az egész.
Ez lett a végeredmény;
Sajnos a maszatolás és a festék eldolgozása nem lett makulátlan, de most végül is csak gyakoroltam, szombaton jobban odafigyelek rá. Élőben egyébként sokkal erősebbek a színei. A bulin az arcunkon fognak virítani ehhez hasonló szépségek, amikbe tűző kapcsokat és ziherejsz tűket is rakok, mert miért ne :P Ne aprózzuk már el a dolgot, nem? Viktornak baromira tetszett, csak egy problémája van, mégpedig az, hogy neki ilyen sebes ábrázattal kell majd kimennie emberek közé, meg vezetnie :D Közölte, hogy majd zacskót húz addig a fejére :P Én úgy vagyok vele, hogy baromira élvezni fogom a polgárpukkasztást, lazán végig sétálok bárhol ilyen pofával :D Most már csak egy dolog van hátra - valahogy le kell mosnom magamról ezt az izét :D
Azta! Nagyon jól néz ki! Remélem mutats majd magatokról rémisztő képet:)
VálaszTörlésKöszi szépen :) Persze lesznek majd képek, meg beszámoló is, ezeket a pillanatokat mindig megörökítjük :)
TörlésNekem nagyon tetszik, oltári lett :) zseniális, mennyire olcsón is meg lehet úszni az ilyet.
VálaszTörlésKöszönöm ^^ Igen, ez ilyen pénztárca barát változat. Élőben még gusztustalanabb volt :P
TörlésNagyon durva! Nagyon tetszik! :)
VálaszTörlésJól néz ki nagyon. Ügyi vagy!
VálaszTörlésAtyaég! Ez elég undorító :D Persze jó értelemben, elismerésem, nagyon nagyon ügyesen megcsináltad!!! Tetszik ^^
VálaszTörlés:D Köszi, ezt bóknak veszem :D Viktor is, mikor először meglátta hátrahőkölt és közölte, hogy fúj :P
TörlésAzt, ez tényleg ütős lett, és nagyon tetszik, hogy pénztárcabarát módon is megoldható :-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :) Igen, ezt olcsón is ki lehet hozni, nem feltétlenül kellenek hozzá drága kellékek, bár tény, hogy azokkal még élethűbb lehet a seb.
TörlésÉn is próbálkoztam hasonló módszerrel. Szerintem nagyon látványos lett! :)
VálaszTörlésJó is ilyen dolgokkal kísérletezni :) És köszönöm a dicséretet! ^^
Törlés