2013. november 30., szombat

A régóta ígért Sleek smink

Ma végre voltam már olyan állapotban, hogy megcsináljam a régóta ígért Sleek sminket. Tudom, mutattam már vele egyet, de az csak olyan tessék-lássék valami volt, amit gyorsan feldobtam magamra reggel és egy egész napos viselés után azért nem nézett ki túl jól (habár ti nagyon kedvesen reagáltátok le és megdicsértétek ^^). Na de most összeszedtem magam és készítettem egy olyan sminket, amivel kifejezetten elégedett vagyok. Mondjuk az elején kicsit sem volt ihletem, melyik színhez nyúljak, mit válasszak. Aztán közben megcsapta az orromat az almás-fahéjas illatgyertyám, és ez megihletett. A forralt bor és a fűszeres alma illata próbál visszaköszönni rajtam a tél csillogásával egybe kötve. Utóbbit az új Oriflame rúzsommal próbáltam érzékeltetni, a képeken is remekül lehet látni milyen csodálatosan ragyog benne a sok ezüst csillám. A smink készítése közben fel is avattam az egyik új ecsetemet, és remeknek bizonyult, nagyon könnyedén lehet vele dolgozni :)
Jó sok kép következik, mert nagyon megtetszett ez a smink, és most kivételesen sikerült rólam egészen tűrhető fotókat készíteni :)


Használt termékek:
- Garnier BB Cream Miracle Skin Perfection
- NYC Smooth Skin púder
- Sleek Vintage Romance paletta: Pretty in Paris, Marry in Monte Carlo, Honeymoon in Hollywood, Forever Florence
- Avon fekete szemceruza satírozó véggel (már nem kivehető rajta a felirat)
- Astor Big Boom szempillaspirál
- Avon pirosító: Rose Lustre
- Oriflame Palladium rúzs: Shimmering Mauve































8 megjegyzés:

  1. Hű, nagyon szép ezzel a rúzzsal párosítva!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^ Imádtam viselni a rúzst is, annyira kényelmes és szép! Most télen tuti gyakran fogom hordani.

      Törlés
  2. Nagyon jó lett a smink, és meg kell jegyeznem azt is, hogy nagyon szép arcod van:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett a smink, a bók pedig nagyon jól esett, igazán kedves vagy ^^

      Törlés
  3. Nagyon jó lett a sminked. Nagyon szép a rúzs is, nagyon illik hozzá.
    Az utolsó képen egy picit nevetem bevallom, de nekem Miley Cyrus vagy hogy is írja a nevét, jutott eszembe:) De csak a nyelvnyújtogatás miatt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a dicséretet :)
      Az utolsó kép meg tényleg olyan :D Most hogy így mondod még én is nevetek rajta, pedig nem szándékosan copyztam le a kisasszonyt XD

      Törlés