2013. október 20., vasárnap

Mániákus sminkvásárlás



Nemrég felvetődött bennem ez a téma egy beszélgetés során. Régóta olvasgatok sminkeléssel, szépségápolással kapcsolatos blogokat, mivel én magam is szeretem ezt a témát, de azt kezdtem el észrevenni, hogy nagyon sok lány - korombeli, vagy akár fiatalabb is - igen nagy gyakorisággal költ dekorkozmetikumokra. Ez alatt azt értem, hogy jóformán hetente látok olyan bejegyzéseket, melyek elég terjedelmes sminkzsákmányokról szólnak, és bevallom, én ezt kissé furcsának tartom. Persze mondhatnánk, hogy mégis mit várok én egy beauty bloggertől, az illető nyilván azért hozta létre az oldalát, hogy hódolhasson szenvedélyének, de én mégis úgy érzem, hogy egyesek túlzásba viszik a sminkvásárlást. Én magam is nagyon szeretem a pipere holmikat, imádom nézegetni őket a boltokban, de képes vagyok nemet mondani rá, mert egyrészt a pénztárcám nem engedi, másrészt nem látom értelmét beszerezni a nyolcezredik körömlakkot. Engem világ életemben praktikusságra neveltek, hogy csak olyasmire költsek, amire tényleg szükségem van. Nem mondom, hogy ez mindig maradéktalanul sikerül, de igyekszem e szerint élni, mert szerintem okos tanács és érdemes megfogadni. Persze értem én, hogy egyeseknek tényleg ez a hobbijuk, és aki a saját pénzét a kismilliomodik sminkcuccra szeretné költeni, hát lelke rajta, de én nem tartom jó dolognak. Szerintem itt is nagyon fontos a mértékletesség. Elnézegetem pl. a youtube-on a sok sminkguru kollekciós videóját, és csak ámulok-bámulok mennyi szép holmijuk van, de aztán felvetődik bennem az a kérdés is, hogy vajon el is használják őket mind? Vagy ezeknek a drága termékeknek a fele a kukában landol, miután lejárt a szavatosságuk? Én speciel csak olyan sminktermékekre költök, amikről tudom, hogy el is fogom őket használni és nem kidobott pénz lesz belőle. Nincs 10 szemceruám, sem 5 szempillaspirálom, és körömlakkom is csak annyi van, amennyit kellemesen tudok váltogatni. Mások ellenben több tucatnyi körömlakk birtokában vannak, amiket fogalmam sincs hogy használnak el. Én nem látom értelmét ennyi dekorkozmetikum felhalmozásának csak azért, hogy nőjön a gyűjteményem, vagy mert megtetszett egy árnyalat, amiből ugyan van hasonlóm, de azért mégis csak megveszem, mert miért ne. Viktor szokott viccelődni velem, hogy sminkmániás vagyok, pedig ha látná, hogy egyesek mennyivel többet költenek pipere holmikra, akkor rögtön visszaszívná, amit mondott. Nagyon sokszor fáj a szívem 1-1 sminktermék után, mert én is gyakran látok olyan dolgokat, amikkel szívesen meglepném magam, de úgy vagyok vele, hogy mielőtt beteszem a kosaramba, megkérdezem magamtól: kell ez nekem? Feltétlenül szükségem van rá? El fogom használni? Megengedhetem magamnak? És legtöbbször inkább le sem veszem a polcról, mert a sokadik piros körömlakkra igazán nincs szükségem, és az a pár száz forint máshova is jól fog jönni. Persze ez csak az én véleményem, az én hozzáállásom. Hiába imádom a szép sminktermékeket, nem fogok belőlük akkora mennyiséget felhalmozni, hogy aztán Dunát lehessen velük rekeszteni, mert nem látom értelmét. Viszont hogy azért a lelkem ne fájdogáljon olyan gyakran azt szoktam csinálni, hogy minden hónapban megengedek magamnak pár apróságot. Ha pl. bemegyek egy drogériába, és látok valamit, ami tetszik és el is tudnám használni, akkor megveszem magamnak, de olyankor igyekszem nem többet költeni ezer forintnál. Ez lehet akár több termék is, csak nem megyek ezer forint fölé. Ha viszont valami drágább termékre fáj a fogam, akkor a megvétele után már nem veszek magamnak semmit, illetve ha nincs olyasmi, amit szívesen hazahoznék, akkor szimplán nem vásárolok. Próbálok ésszel költekezni, mivel nem vet fel bennünket a pénz, de azért állandóan lemondani sem szeretnék minden jó dologról, ami tetszik nekem. Ezzel, hogy minden hónapban megengedek magamnak pár apróságot egész jól kordában tudom tartani a sminkek utáni sóvárgásomat, és közben a pénztárcám sem szenved maradandó károsodást. Az meg, hogy a többi lány hogyan vásárol természetesen az ő dolguk, én minden esetre nem tartom jó dolognak, hogy valaki minden pénzét sminkekre költi. Persze ha csak ez az egy hobbija van, akkor meg tudom érteni, de mivel nekem nagyon sok hobbim van (hímzés, olvasás, hastánc, stb.), ezért be kell osztanom a pénzem és át kell gondolnom mire is költsek. Végezetül annyit írnék csak, hogy senki ne vegye ezt a bejegyzést támadásnak. Mindenki maga rendelkezik a pénzével és arra költi, amire akarja, én csupán egy észrevételt fogalmaztam meg, miszerint a mai fiatalok sokat költenek dekorkozmetikumokra. Nem tudom mások hasonlóan látják-e, vagy hogy van-e olyan ember, akit érint a téma, de véleményem szerint az sosem árt, ha az ember picikét átgondolja, hogy mire mennyit költ. A sminkelés jó dolog, de mindenben érdemes mértéket tartani - szerintem.

15 megjegyzés:

  1. Mióta van a beauty blogom, én is többet költök sminkekre. Nem a nyomás miatt, hanem mert egyre inkább beszívott ez a világ, és igazából már én is gondolkodtam ezen, de jelenleg nem nagyon tudok megállni. Pedig kellene. Nyilván elhatározás kérdése, de az sem mindegy, hogy valaki drogériás vásárlás után csinál haul posztot, ahol 2-3000 Ft értékben bemutat 15 terméket, vagy mondjuk egy netes rendelés után, ahol elköltött 20-30 ezret.

    Illetve szerintem ez kor kérdése is, most, 20 évesen nekem ez a fontos, meg sok más bloggernek is ilyen korban, de 5 év múlva meg lehet már negyed ennyit költünk hasonló dolgokra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is be tudna szívni ez a világ, ha hagynám. De én úgy vagyok vele, hogy tudnom kell megálljt parancsolni magamnak, mert különben nem lenne megállás. És persze van különbség a drogériás cuccok és a komolyabb sminktermékek között is, de egy magam fajta egyszerű ember, aki minimálbérből él azt a pár ezres költekezést is megérezné, főleg ha egyszerre adja ki a kezéből. Az életkornak is bizonyára köze van hozzá, meg ezer más tényezőnek is - én pl. szintúgy fiatal vagyok, de nagyobb, számomra fontosabb dolgokra gyűjtök, hiszen a férjemmel a közös életünket próbáljuk megalapozni és oda jobban kell a pénz, mint egy-két pipere holmira.

      Törlés
  2. Jaj de jó volt most ezt olvasni. Sokszor én is így érzem a dolgot. Mármint, engem nem zavar, csak amikor ilyen oldalakra tévedek, mindig felvetődik bennem a kérdés, hogy "minek ennyi?".
    Tudom, hogy az ízlést nem lehet kritizálni, nem is bírálóan állok szemben a témával, egyszerűen csak nem értem. Én is nagyon szeretek sminkelni, de a komplett sminkcuccom egy közepes szütyőben elfér, tekintve, hogy tudom, hogy mikre van szükségem hétköznapokon ill. különleges alkalmakkor. Ezeket el is szoktam használni és újat veszek belőlük. De pl. egy bronzosító is évekig kitart, pedig napi szinten használom.

    Egyébként most kíváncsiságból megnéztem a sminkjeimet, és csak egy púderen találtam szavatossági időt. Utána is fogok olvasni, hogy egy-egy smink meddig használható fel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy egyet értünk. Engem sem zavar, elvégre mindenki arra költ, amire akar, csak furcsának találom a dolgot. Én is olyan vagyok, hogy van egy spirálom, amit addig használok, amíg el nem fogy. Addig minek vegyek másikat, ha jó az az egy is? A szavatossági időre meg nagyon oda kell figyelni, mert habár sokról lehagyják, vagy csak eldugott helyen tüntetik föl, de a sminktermékek is le tudnak járni, úgyhogy én már csak ezért sem halmozok fel egy csomót - ki tudja, mire odáig jutnék, hogy használnám, már rég megromlott :S

      Törlés
    2. Szempillaspirálok: felbontás után 3 hónap
      Szemhéjpúderek/pirosítók/kőpúderek/pigmentek ( tehát préselt porok ) : felbontás után 3 év
      Folyékony alapozók: felbontás után 2 év
      Szemceruzák: felbontás után fél év
      Rúzsok: fél év felbontás után

      Mindig a nedves dolgok, főleg amik nyálkahártyával érintkez(het)nek romlanak elsőnek mert azokon szaporodnak a legjobban a bacik. Kihúzható a szavideje, ha mindig lespricceled 70%-os et-OH-val, esetleg le is kaparod a legfelső réteget vékonyan ( néha szemhéjpúderekkel csinálom, átfújom a palettáim aztán zsepivel egy vékony réteget letörölgetek, de alap, hogy tiszta ECSETTEL -nem applikátor- nyúlok mindenbe ( értsd: benzinnel gyorsan lefertőtlenítem az ecsetete minden hasznáélatkor hetente 1x pedig fürdetem őket) Amúgy annyi a lényeg, h ne adogass kölcsön rúzst, szemceruzát, spirált és a fentebbi időintervallumokat ne tologasd ki főleg ne ott, ahol a szemed bánhatja. )
      Ja: hűtőben is ér tárolni ezt-azt az is némi plusz.

      Törlés
  3. Egyet értek én is veled, pedig én is elég sok sminket szoktam venni...Mondjuk nekem van egy listám...egy állandó listám, és ha valami új megtetszik, egy régi helyére írom, azt lehúzom onnan...így próbálom kordában tartani a dolgokat meg most kell vennem egy új gitárt, erősítőt hozzá meg mindent, szóval egyértelműen most gyűjteni fogok nem költekezni, és havonta max pár száz forintot költök ilyesmire...
    Egyébként többnyire olyan dolgokat veszek, amiket elfogyasztok...(kivéve ha valami nagyon akciós, és tudom hogy pár héten/1-2 hónapon belül úgyis megvenném, pl szemfestéklemosó/arctonik/stift/deo/tusfürdő stb...akkor megveszem akciósan inkább...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Havonta pár száz forint még simán belefér. Én azokat nem értem, akik hetente több ezret tapsolnak el kozmetikumra. A mindennapi higiéniánkhoz szükséges termékeket pedig direkt nem is említettem, azok nem tartoznak ebbe a kategóriába, hiszen tisztálkodnunk kell, azok a termékek gyakran és hamar elfogynak. De sminkekre lehet óvatosabban is költeni, meg lehet fontossági sorrendet felállítani és nem mindent egyből a kosarunkba dobni, ami megtetszik. Én legalábbis igyekszem így csinálni.

      Törlés
  4. Hasonszőr vagyok, mert nem tudok megvenni mindent, mert megkérdezem előtte, hogy oké, hogy van kupon vagy akció, de kell nekem? És általában a nem a válasz. Olyat veszek, amire égető szükségem van, és abból is elég egy addig, ameddig tart. Nincs sok körömlakkom, palettám, meg egyebem. Néha én is csodálkozom, hogy emberek több ezer forintot elköltenek itt-ott, és mindig, és némelyek hétről hétre. Persze, lelke rajta, de azért, ha csak ez a hobbija, az sem normális.

    Nem szeretek fölösen költeni, plusz, inkább egy könyv, mint egy drogériás vásárlás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem tartom okos dolognak, hogy valaki sokat és gyakran költsön sminkekre. Azt mondjuk megértem, ha valakinek csak ez az egy hobbija van, elvégre nem lehet mindenki összetett érdeklődésű, de talán az ilyen embereknek is jót tenne, ha kipróbálnának más dolgokat is, hátha nem csak a sminkek vásárlása okozna nekik örömet. Az utolsó mondatoddal pedig teljes mértékig egyet értek.

      Törlés
  5. Nagyon igaz. Az meg a slusszpoén, hogy temérdek olyan beauty blog van, aminél minden második bejegyzés a legutóbbi vásárlás eredményét mutatja. Azért ez biztosan nincs rendben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arról nem is beszélve, hogy hány huszonéves fiatal lány költ bőrfeszesítő krémekre, meg mindenféle arc kencékre. Egy fiatal bőrnek semmi szüksége ilyesmikre. Egy nappali arckrém még belefér, mert pl. nekem is száraz a bőröm, de az azért már nem normális, mikor egy fiatal lány a láthatatlan szarkalábai ellen veszi a sok drága cuccot.

      Törlés
  6. Ez jogos. Az emberek nem tudják mire elverni a pénzüket. Húgomnak is kismillió körömlakkja van,ruhákról ne is beszéljünk.
    De amúgy én is így vásárlok sokszor,hogy felteszem a kérdést,hogy szükségem van e rá ,és máris nem tűnik olyan fontosnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát muszáj is ésszel költekeznünk, mert sajnos a közalkalmazotti fizetés nem túl sok, és be kell osztani :S

      Törlés
  7. Én most tanulom a nemet mondást, illetve a már meglévő termékek közötti szortírozást. Sokszor tesztelés miatt megveszek egy-egy terméket, de aztán jobb gazdit keresek nekik blogsale formájában. Valamint arra is kezdek rájönni, hogyha van bevált termék, nem érdemes már kísérletezni, hanem jobb megmaradni a jónál. Pasiból is elég egy, és ha jól megvagyunk, nem nézek körbe már, nem igaz? :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül is nem rossz, ahogy csinálod, bár mondjuk én csak azért nem vennék meg valamit, hogy kipróbáljam, aztán odaadjam másnak. Ha már veszek valamit, akkor az hozzám passzoló legyen, amit el tudok használni. És igen, érdemes leragadni a jól bevált dolgoknál, habár én néha szoktam kísérletezni merő kíváncsiságból. Aztán persze sokszor rájövök, hogy jobb volt a régi és visszatérek hozzá :)

      Törlés