2013. október 12., szombat

Filmélmények

Három filmet hoztam nektek, amiket az elmúlt napokban néztem meg.
Az első a Föld után nevezetű akció-sci-fi Will Smith-szel és a fiával.


Nagyon kíváncsi voltam rá, mert alapjáraton kedvelem Will Smith filmjeit, és ez érdekesnek tűnt. A történet nagyjából annyi, hogy Smith és fia nincs túl közeli kapcsolatban egymással. Hogy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz elmennek egy közös kis bevetésre, de a hajójuk megsérül és a régi otthonukon landolnak; a Földön. bolygónkat mostanra mindenféle veszélyes fenevad népesítette be, a levegő sem lélegezhető, így a két túlélőnek, Smith-nek és fiának nincs könnyű dolga. Ezen kívül apuci lába elég csúnyán eltört, így ő képtelen bármerre mozdulni, ezért a fiúnak kell elmennie a repülő leszakadt darabjához, mely több kilométerre van tőlük. A bajt még tetézi az is, hogy a hajón velük utazott egy ursa, ami egy olyan szörny, mely kiszagolja az ellenfele félelmét a testéből áradó hormonoknak köszönhetően. Will Smith mestere annak, hogy ilyen lényekkel harcoljon, mivel nem érez félelmet, fia viszont annál inkább. És ennek a fiúnak a kezében van mindkettejük sorsa. Nos, véleményezzük. Ez a film úgy szar, ahogy van. Hatalmas csalódás volt. Ott ültünk Viktorral előtte, vártuk, hogy történjen valami, de alig volt benne 1-2 izgisebb jelenet, a többi mind az apa-fiú szerencsétlen kapcsolatáról szólt. Will Smith botrányosan gyenge volt ebben a filmben, mert habár a karaktere elég marcona, azért ha már félelmet nem érez, mást igazán ráerőltethettek volna az arcára. Így csak egy baromi idegesítő okostojás volt, aki olyan képtelen baromságokat csinál, mint hogy minden szisszenés nélkül megműti magát és átvezeti az elszakadt vénáját a combján egy műanyag cső segítségével. Wtf? Realitás nulla. Egész végig jött ezzel a fontoskodó dumájával, amiért én már rég lecsaptam volna, na de a fia az túl lőtt minden határon. Ez a gyerek nem tud színészkedni. Az apja beleerőlteti egy helyzetbe, amiben nem tud helyt állni, egyrészt mert még túl fiatal, másrészt mert nem biztos, hogy apuci színész vénáját örökölte. A rikácsoló hangjától agyhugykövet kaptam, a karakterét meg legszívesebben felrúgtam volna. És a film nagy katarzisa természetesen az, hogy a gyerek megtanulja legyőzni a félelmeit, apuci a végén villant egy kis érzelmet, és a közönség máris olvadozik, hogy micsoda apa-fia kapcsolat. Hát jó szar. Senki ne nézze meg.
A második film a Női szervek.


Ezt nagyon ajánlották, mert hogy az utóbbi évek legjobb komédiájának volt hirdetve, így aztán nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Sajnos ebben is csalódnom kellett. A sztori gyenge volt, amit a karakterekkel próbáltak volna ellensúlyozni, de nekem Sandra Bullock egyszerűen groteszk volt kiskosztümben és tipegős cipőben. Arra számítottam, hogy olyan vagány lesz, mint a Beépített Szépségben, erre csak egy tanult aktakukac lett belőle, aki pszichológiával gyúri le a gonoszt, és közben bealszol az unalomtól, mire végig mondja a szövegét. Melissa McCarthy egy fokkal jobb volt, bár az ő karakterét inkább a magyar szinkron emelte magasba, a színészi alakítása nem volt kiemelkedő. Viszont tényleg elismerés a szinkronért, mert hatalmasat dobott rajta. Volt benne 1-2 poén, amin nevetgéltem, de úgy önfeledten röhögni nem tudtam rajta. Inkább untam, mint élveztem, pedig nagyon számítottam arra, hogy majd milyen jókat fogok derülni rajta. Ez sajnos elmaradt, úgyhogy nem ajánlom ezt sem.
A harmadik film egy horror, név szerint a Kísértetjárás Connecticut-ban 2.


Végre! Végre egy nézhető mozi! Az utóbbi időben ez volt az egyetlen, ami viszonylag normális volt és lekötött, sőt, még izgultam is rajta. Na de először a történet; a szokásos sablon szerint egy család beköltözik a gyanúsan olcsó házba, ahol új életet akarnak kezdeni. Igen ám, de a csavar ott van, hogy anyuka enyhén spiritiszta, mivel látja a holtakat, meg a különféle jelenéseket. A nővére szintúgy, és a kislánya is - az adottságuk öröklődik. Anyuka próbálja elnyomni magában, igyekszik magára erőltetni a normális ember és a normális család képét, de idővel eldurvulnak a dolgok, és nem tagadhatja tovább azt, amivel rendelkezik. A kislánya szörnyű titokra bukkan a telkükön, és természetesen semmi nem az, ami elsőnek látszik. Nagyon jó kis csavar volt a filmben, nem szeretném lelőni, mert valaki esetleg megnézné (ezt tényleg érdemes!), úgyhogy abszolút lekötött és nagyon-nagyon tetszett. A látványvilága jó volt, bizonyos effektek és maszkírozások egyenesen brilliánsra sikeredtek, és nagyon tetszett a történet is. Igazi pszicho-thriller egy csipetnyi horrorral fűszerezve, csak ajánlani tudom mindenkinek. A többi filmről sajnos csak lesújtó kritikát tudok írni, mert nagyon nem azt kaptam, amit vártam, de remélem a többi rám váró film egy fokkal jobb lesz, mint ezek voltak.

12 megjegyzés:

  1. A Föld után nekem is csalódás volt, borzasztó lett. És végre valaki aki egyetért velem:)
    A Női szervekben, csak a magyar címe irritál, de az nagyon. Én jókat nevettem rajta, de nekem tetszett.
    Kísértetjárás Connecticut-ban 2-t még nem láttam, bár nem is hiszem hogy fogom, ugyanis nemszeretem a horror filmeket :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudom van-e olyan, akinek a Föld után tetszett. Katasztrófa. A női szervek meg talán azért nem tetszett, mert arra számítottam, hogy Sandra Bullock lesz a humorforrás, és zavart ez az ingatlanügynök-stílusa. A horrort mondjuk érdemes megnézni, de megértem, ha te nem szereted őket :)

      Törlés
  2. Nah akkor a harmadik lesz megnézős kizárásos alapon :) Élveztem a kritikákat :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, a horror nagyon jóféle, nézzétek meg Krisszel! És örülök, hogy tetszettek a kritikák :)

      Törlés
  3. Az After Earth nekem, mint nagy sci-fisnek nagyon tetszett, és főleg azért, mert mertek újat belevinni a részletekbe. Nem dobozok voltak az űrhajón, hanem zsebek, és maga a hajó is inkább volt csontváz, meg végre-végre nem volt pisszegős ajtó.
    A Női szervek még hátra van, a Kísértetjárás meg nem hatott meg. Szerintem már immúnis vagyok az ilyen filmekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem kettőnk ízlése filmek terén tökéletes ellentéte egymásnak :) Az After Earth általad említett részleteiben tényleg újított és azok működőképesek voltak, de a sztori számomra lapos volt, és ha az nem jó, az egész film élvezhetetlen számomra. Ezerszer inkább nézek meg egy kevésbé látványos, de jó történetű filmet, mint fordítva. A Kísértetjárás nekem pl. nagyon tetszett, de én majdnem minden szellemes-misztikus filmet kedvelek.

      Törlés
  4. a föld után az egy nagyon jó film, ha valaki nem szereti a sci-fi-t akkor, persze, hogy nem tetszik, szerintem szuper film, és még ijesztő is, szerintem érdemes megnézni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezdjük ott, hogy nagyon szeretem a sci-fi-t :) Az egyik kedvenc műfajom, de a föld után - nekem - nem tartozik a jó sci-fi kategóriába és továbbra sem ajánlom senkinek sem. Szerintem a kritikusok sem véletlenül húzták le... :)

      Törlés
    2. Akkor elnézést kérek, nem tudtam, hogy szereted. Ízlések és pofonok, bár volt már jobb filmje Will Smithnek, szerintem elfogadható ez is :)

      Törlés
    3. Megtévesztő lehet a kritikám róla, pedig tényleg nagy sci-fi rajongó vagyok. Ez után a film után nekem meg kellett néznem Will Smith néhány jól sikerült filmjét is, hogy helyreálljon bennem az egyensúly :)

      Törlés
  5. A Női szervek kritikán aluli volt, sokkal-sokkal jobbat vártam tőle :-( A kísérteteset megnézzük, köszi a tippet :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem nyerte el a tetszésemet, többet vártam volna tőle. A kísértetes nekem tetszett, de hát kinek milyen az ízlése :)

      Törlés