2013. október 5., szombat

Én és a horoszkópok

Nem vagyok az a fajta ember, aki hisz a sztereotípiákban, mivel szeretem az embereket előbb megismerni, és aztán ítélni, de tagadhatatlan, hogy a horoszkópokban van némi igazság. Nem vagyok elvakult hívő, és nem hiszem, hogy csak 12 féle ember létezik a világon, de azt igen, hogy az egyes égövi jegyek sajátosságai tényleg visszaköszönnek bennünk. Volt szerencsém minden állatövi jegyet megismerni - volt, amit jobban, volt, amit kevésbé -, és érdekes tapasztalataim lettek általuk. Természetesen a lentebb felsorolt tényezők nem állítások, csupán az én véleményeim, úgyhogy nem kell őket véresen komolyan venni, de gondoltam érdekes lehet, hogy én személy szerint milyennek ismertem meg az egyes horoszkópokat.

Kos: Nem sok Kost volt alkalmam megismerni, így nincs is kialakult véleményem róluk. Akikkel eddig találkoztam, azok zömében csöndes, de erőteljes jellemű emberek voltak, akik kiforrott személyiséggel rendelkeztek és bátran felvállalták magukat. Én egy kicsit távolságtartónak is érzem őket, vagy inkább óvatosnak, akik inkább a saját társaságukban nyílnak meg jobban.

Bika: Ez az a jegy, amit a leginkább vonzok magamhoz. Fogalmam sincs, hogy miért, de életem során a legtöbb ember, aki élénk érdeklődést mutatott irántam, az mind Bika volt. Sokat volt alkalmam megismerni, lévén hogy az idősebbik bátyám is az, úgyhogy eléggé kiforrott véleményem van róluk. Összességében úgy tapasztaltam, hogy eleinte remekül megértjük egymást a Bikákkal, nagyon könnyen hangolódunk rá a másikra, mivel sok közös vonásunk van (pl. a művészetek szeretete, az érzékeink kényeztetése, a hűség és a konzervatív életszemlélet), de az idő mindig azt bizonyította, hogy hosszú távon nehezen férünk meg egymás mellett. Sokszor úgy érzem, hogy hiába kedvelem roppant mód a Bikákat, ők nehezen fogadnak el és értenek meg engem, sőt, nem is nagyon tudnak kezelni. Legtöbbjüknek nincs türelme hozzám, és a makacsságukkal az őrületbe tudnak kergetni.

Ikrek: Ebből a jegyből szintén nem ismerek sokat, de azt megtapasztaltam velük kapcsolatban, hogy remek humoruk van. Az a pár Ikrek jegyű ember, akit ismerek csodás humorérzékkel van megáldva, és habár néha nehezen igazodom el rajtuk (bizonyára az Ikrekre jellemző kettősség miatt), attól még kifejezetten kedvelem őket. Igaz, ez a kettősség kis bizonytalanságra ad okot, mert az ember sosem tudhatja, hogy melyik arc az igazi, melyik a valódi személyiség és melyik csak az álca. Általában azt láttam rajtuk, hogy vidám, jókedvű, optimista embernek láttatják magukat, de belül sok problémájuk van, amiket inkább nem mutatnak a külvilág felé. Ezen kívül egy kicsit bizalmatlan is vagyok velük pont azért, mert nem tudom hányadán állunk egymással.

Rák: Általánosságban jól kijövök a saját jegyemmel, mivel én is Rák vagyok. Van jó pár barátom, aki Rák és nagyon-nagyon szeretem őket, de a túlzott jellemi hasonlóság bizony problémákhoz is tud vezetni. Pl. hajlamosak vagyunk félreérteni, vagy akaratlanul megbántani egymást, és ezek bonyodalmakhoz vezetnek. Két nagyon érzékeny ember kapcsolata hozzájuk hasonlóan igencsak törékeny, de ha a két fél őszinte egymással és megtalálja a közös hangot, akkor remek barátság alakulhat ki közöttük. Két Rák esetében az a legfontosabb, hogy legyenek tekintettel a másik érzelmi állapotára, mert ha megsértik, vagy megbántják egymást, akkor nagyon be tudnak zárkózni a kis páncéljukba és nehezen bújnak újra elő. Mivel mi kerüljük a konfliktusokat, nem fogunk odaállni a másik elé, hogy ez és ez a bajom, hanem egyszer csak egy beszélgetés során kiderül, és akkor általában meg is oldódik, de addig mind a két Rákocska képes inkább emészteni magát a problémán, mint odaállni a másik elé és megmondani a dolgokat.

Oroszlán: Szintén kevés ilyen jegyű ismerőssel rendelkezem, de akiket megismertem, azok sajnos nem lopták be magukat a szívembe. Kissé egocentrikusnak és lekezelőnek érzem őket. Az a néhány Oroszlán, akit ismerek sokszor még csak nem is próbált törekedni arra, hogy a kevésbé kellemes véleményét tapintatos köntösbe burkolja, nyersen kerek perec elmondták a bajukat, mit sem törődve azzal, hogy a lelkembe gázolnak. Nem hiszem, hogy ez egy rossz természetből fakadna, vagy hogy az illető érzéketlen lenne, egyszerűen csak azt láttam rajtuk, hogy nem érzékelték a szavaik súlyát, vagy hogy miként eshet nekem mindaz, amit mondtak. Természetesen ettől még barátságosak voltak velem, mivel nagyon nyitott természetük van, egyáltalán nem zárkózottak, de néha túlzásba esnek az őszinteséggel és sokszor tapintatlanok.

Szűz: Jó pár embert ismerek ebből a jegyből, de még így is nehezen kiismerhetőek számomra - talán pont ez az ő sajátosságuk. Általában szolid, kedves, de kissé Mona Lisa szerű emberek, akik diszkréten mosolyognak és meghúzódnak a háttérben, és onnan irányítják a dolgokat. Nagyon precízek és pedánsak, szeretik, ha minden rendben van körülöttük, és végletekig maximalisták. Nem azok a fajták, akik intenzíven élik meg az érzelmeket, inkább csöndben, a maguk sajátos módján mutatják ki mit éreznek a másik iránt, de attól még nagyon is ragaszkodóak és hűségesek. Én egy kicsit hűvös típusnak találom őket, de mivel jóformán minden embertípushoz tudok alkalmazkodni, nincs ezzel problémám.

Mérleg: Kedvelem ezt a jegyet. Jó esetben kiegyensúlyozott, példa értékű, szelíd és kedves ember, rossz esetben bizonytalan, aki állandóan azon aggódik, hogy vajon helyes döntést hozott-e. Mindkét esetre láttam már példát, és azt kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy a Mérleg az egyensúlyt szimbolizálja, sokszor a végletek embere. Ha minden rendben van körülötte, akkor álomian kellemes a társasága és rendkívül kellemes, nyugtató hangulatot áraszt magából, de ha valami felborul benne, akkor borul minden és érezni benne a káoszt. Nehezen találja meg újra önmagát, könnyű kibillenteni a nehezen megszerzett egyensúlyból, de még ezen közben is igyekszik a kiegyensúlyozott, harmonikus ember álcáját magára ölteni. Kicsit olyan érzésem van tőlük, mintha nem mernék megélni a mélypontokat, sem a boldog pillanatokat, hanem mindig egy arany középúton próbálnak haladni, ami legtöbbször nem sikerül, és akkor jönnek a végletek. Ettől függetlenül én az egyik legkellemesebb jegynek tartom a Mérleget.

Skorpió: Az abszolúte kedvencem :) És nem, nem csak azért, mert Viktor meg apósom is e jegy szülöttei, hanem mert akárhány Skorpiót ismertem meg, mindükkel remekül tudtam működni, főleg a férfiakkal. A női Skorpiók más tészta, velük már botladozóbb a kapcsolatom. A férfi Skorpiókkal valahogy első alkalommal is már tökéletesen megértjük és kiegészítjük egymást, hiszen az ellentéteink ellenére sok közös vonásunk van, ami így kellemes harmóniát eredményez. Kissé kiismerhetetlenek, titokzatosak, de rendkívül gyöngédek és törődőek, akikre mindig lehet számítani. A nőkkel más a helyzet, velük sajnos nincsenek jó élményeim. Ők valamiért nekem kissé ellenszenvesek, sokszor tapintatlanok és durvák, nagyszájúak, depresszióra hajlamosak és veszekedősek. Ezen kívül azt tapasztaltam, hogy betegesen féltékenyek és birtoklóak, ezek miatt pedig sokszor durvák. Teljes mértékig a végletek emberei. Nem tudom miért tapasztaltam ekkora szakadékot és különbséget a férfi és a női Skorpiók között, de ha választanom kéne, akkor inkább a férfi Skorpiókra szavazok, mert őket igazán nagyszerű jellemnek ismertem meg.

Nyilas: Sokáig ki nem állhattam a Nyilas jegy szülötteit, talán azért, mert régen az iskolában a fő zaklatóim mind Nyilasok voltak. A Nyilas köztudottan társasági ember, a tömeg szeretete és elismerése élteti, és az én akkori bántalmazóimnak az volt a fontos, hogy a szekírozásom által népszerűségre tegyenek szert. A másik bátyám Nyilas, és sokáig vele sem voltam éppen jó viszonyban, ő is állandó jelleggel piszkált és szánt szándékkal olyasmikkel bántott meg, amiről tudta, hogy rosszul esik nekem. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy az érzékenységem és a nyafogásra való hajlamom felhívás volt keringőre, és mióta megkomolyodtam sokkal jobb a kapcsolatom e jegy szülötteivel. Azt mondjuk mai napig is úgy érzem, hogy kissé kötekedősek, de ma már nem veszem ezeket a lelkemre, hanem próbálom meglátni a humort bennük, mert sokszor csak ugratnak, amiket nem szabad komolyan vennem. Nagyon szeretem a humorukat és a pozitív életfelfogásukat, most már nagyon szeretek a közelükben lenni és örülök, hogy a negatív véleményemet az évek pozitívra változtatták.

Bak: Túl sok Bak ismerősöm sem volt még, így elég keveset tudok róluk, de amennyit megtapasztaltam belőlük az arra enged következtetni, hogy első pillantásra komoly, kimért emberek, akik megtartják a tisztes távolságot mindenkitől, felmérik a terepet és sokszor csak figyelik a világot maguk körül. Aztán akit közel engednek magukhoz azzal már koránt sem olyan hűvösek, mellettük meg tudnak nyílni és kiderül, hogy kedves, jó humorú emberek, akik a maguk módján a társaság szerves részévé válnak. A Bak em az a fajta, aki féktelenül tombol és teljesen lazára veszi magát, inkább a saját korlátait feszegeti csak, de azt rendesen. Én összességében kedvelem őket, habár a kiismerhetetlenségük és bizalmatlanságuk sokszor zavarba ejtő tud lenni.

Vízöntő: A másik kedvenc jegyem ^^ Három legrégebbi barátnőm mind Vízöntő, és nem tudom miért, de mellettük tudok a legjobbakat nevetni. Olyan csodás humoruk van, hogy az nem igaz - ha nem lennének, ki kéne őket találni. Valódi egyéniségek, szuper figurák, felvállalják önmagukat és telis tele vannak életvidámsággal, jókedvvel és kreativitással. Igazi újítók, akik minden baromságot kipróbálnak, és a baráti összejöveteleken ők a társaság lelkei. Kicsit kattantak és kicsit szórakozottak, de pont ez az imádni való bennük. Negatívumot most így hirtelen nem is tudok mondani, mert egyszerűen Vízöntőkkel jóformán alig volt konfliktusom, és ha volt, akkor sem a jellem beli sajátosságaik miatt, hanem általános problémák miatt, de azokat is pillanatok alatt lerendeztük, ugyanis képtelen vagyok haragban lenni egy Vízöntővel. Egyszerűen túlságosan szeretem őket ahhoz, hogy haragudjak rájuk.

Halak: Kedvelem ezt a jegyet, mert bájos és kedves jelleműek a szülöttei, akik szelíd, kellemes, kissé gyermeki stílussal rendelkeznek. Igazi örök álmodozók, nagyon segítőkészek és rendkívül kreatívak meg sokrétűek, viszont szörnyen hajlamosak a depresszióra és arra, hogy mindent rossz színben lássanak, főleg önmagukat. Nagyon kicsi tud lenni az önbecsülésük, ami sokszor alaptalan, de könnyen le tudják őket húzni a negatív megjegyzésekkel, mert érzékenyek és sok mindent a szívükre vesznek. Van bennük egy nagy adag megfelelési kényszer, és ha valami nem úgy alakul az életükben, ahogy azt eltervezték hajlamosak összeomolni és feladni egy rövid időre. Viszont kellő támogatással és egy kis bátorítással talpra tudnak állni és reménykedő természetüknek köszönhetően újult erővel vetik bele magukat mindenbe.


Nos, ezek volnának az én tapasztalataim a különféle horoszkópokkal. Bizonyára nem mindennel fogtok velem egyet érteni, hiszen ahány ember annyi jellem, de akikkel találkoztam, azokat ilyennek ismertem meg. Kíváncsi vagyok, hogy ti milyennek látjátok a különféle állatövi jegyeket, ha gondoljátok írjátok meg ti is! :)

14 megjegyzés:

  1. Én nyilas vagyok, és sosem terrorizáltam vagy zaklattam senkit. A beszólogatásokat én azok felé mívelem, akik már tényleg az emberi ostobaság fájdalmas jeleit mutatják, de ezt a lelkizős blogomon olvashattad :)

    Én inkább azt vettem magamon észre, hogy igénylem az emberi kapcsolatokat (nem a tömegét, hanem a személyeset), és emiatt képes vagyok rámászni emberekre, már-már megfullasztani őket. De lehet csak én érzem így, és nem így jön le, az a jó verzió :D Amúgy nagyon segítőkész vagyok, és jóhiszemű, ez is néha vissza szokott csapni sajnos.

    Nem mentegetni akartam magam, csak én nem érzem, hogy negatív energiáim lennének, és abszolút nem bántok senkit. Az igaz, hogy néha rám jön a bolondóra, olyankor nem szabad hozzámszólni, mert tényleg harapok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No ezért is írtam, hogy ezek csak az én tapasztalataim, és senki ne vegye őket véresen komolyan, mert ahány ember, annyi jellem. Örülök, hogy rád nem jellemzőek azok a tulajdonságok, amiket én tapasztaltam a Nyilasokkal kapcsolatban. Egyébként mára már nagyon kedvelem őket, és sok Nyilas igazán kedves lett számomra :)

      Törlés
  2. Jó lett nagyon ez a bejegyzés! ^.^

    VálaszTörlés
  3. én szűz vagyok, de kb. csak annyi igaz rám belőle, hogy szeretem ha rend van körülöttem, de az én rendem nem biztos, hogy megegyezik mások rend fogalmával : D ja meg az, hogy általában kedves vagyok. de se szolid, se maximalista se háttérben meghúzódós. sokkal inkább nagyszájú és kezdeményező. na de mindegy is : ) a szűz jegyre még soha nem olvastam olyat, ami igaz lenne rám, bár nem is hiszek benne. de ettől eltekintve jó ötlet volt ez a bejegyzés! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Szűz az egyik legnehezebben megfogható állatövi jegy, bajban is voltam a jellemzésével. De mint ahogy írtam is, ezek csak az én tapasztalataim, nincs semmi kőbe vésve. Nyilván mindenki másként ismeri meg az egyes jegyek szülötteit, én a fentieket szűrtem le belőle, aztán lehet, hogy más teljesen ellentétes véleményre jut. Azért örülök, hogy jó ötletnek tartottad :)

      Törlés
    2. mondjuk ha belegondolok, lehet, hogy egy olyan ember, akivel nem szimpatizálok hasonló módon jellemezne. mert ha valaki nem szimpatikus, azzal se leszek bunkó (ha csak ki nem kényszeríti, hogy megmondjam neki a tutit...), inkább tartózkodok a kommunikációtól, és csak akkor foglalkozok vele, ha nagyon muszáj.
      úgyhogy lehet mégis az első mondatodban jellemzed az egész énem, hogy nehezen kiismerhető. : D

      Törlés
    3. Na akkor csak elcsíptem belőled valamit :D

      Törlés
  4. Nekem nagyon tetszett ez a bejegyzés, főleg, mivel teljesen eltaláltál. Én mérleg vagyok, és megmondom őszintén, nagy kihívás mérlegnek lenni.Teljes egészében rám vall amiket leírtál. Jó lett!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett, és hogy sikerült eltalálnom a jellemedet :)

      Törlés
  5. Huuu hát női skorpió :
    "depresszióra hajlamosak és veszekedősek" - teljesen igaz, "betegesen féltékenyek és birtoklóak" - azért nem betegesen:)
    "Teljes mértékig a végletek emberei" - teli találat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök is, meg nem is, hogy ennyi mindent eltaláltam. Mondjuk a blogod alapján ki nem nézném belőled, hogy Skorpió vagy :O

      Törlés
    2. Pedig az vagyok, a kevésbé maró fajtából:)

      Törlés
    3. Végre egy kellemes ellenpélda ^^

      Törlés