2013. október 5., szombat

Ajándék Zsófitól, Azrail-tól és önmagamtól :D

Szégyen gyalázat, de teljesen kiment a fejemből, hogy a nyár vége folyamán több ajándékot is kaptam a barátaimtól, amiket meg akartam mutatni. Egyszerűen annyira sok minden kavarog néha a fejemben, hogy a lényeget elfelejtem, de most pótolom.
Szóval a nyár folyamán Zsófi párszor vendégeskedett nálunk, és nagy örömömre megajándékozott engem két szoknyával. Ő már nem hordta őket, én viszont szívesen elfogadtam, mert szerettem volna amúgy is néhány szoknyát beszerezni. Persze azóta beköszöntött az ősz, amit télnek érzek, így a szoknya egyelőre ki van lőve, de jövő tavasszal már fogom tudni őket hordani.



Ez az egyik, nagyon érdekes szabása van. Sajnos gumi nincsen benne, mert úgy lett levágva, de majd varrok bele és akkor biztos kényelmes viselet lesz. Érdekes egyébként, mert ez az első szoknyám, ami nem földig érő. Térd alá ér, de nekem nagyon tetszik, úgyhogy alig várom, hogy jobb időben hordhassam.



Ez a másik, ami már földig érő, és nagyon szép, visszafogott mintázata van. Nagyon tetszik ez is, de ezt is csak tavasszal fogom tudni hordani, mert én télen kizárt, hogy szoknyába bújjak, nincs az a vastag harisnya, ami nekem elég lenne a szoknya alá :D 

Ezen kívül Azrail is megajándékozott a találkozónk során pár "aprósággal", amit ugyan bejelentett előre, de én akkor is le voltam döbbenve rajta, hogy valaki, akit még viszonylag nem rég óta ismerek ennyi mindent adjon nekem. Persze örültem nekik és nem utasítottam vissza, de mégis csak zavarban voltam.


Tőle egy Ives Rocher málnás testápolót és 4 körömlakkot kaptam. A Lovely lakkokkal még anno én is szemeztem, mikor új volt ez a kollekció, de valamiért nem szántam rá magam a megvásárlásukra. Úgy látszik sorsszerű volt, hogy valamilyen módon mégis hozzám kerüljenek, és már ki is próbáltam őket, nagyon jók. A lila Catrice-t még nem próbáltam, de az is hamarosan sorra fog kerülni.

Ma pedig egy kis bevásárló körúton voltunk Viktorral, ugyanis néhány apróság hiányzott a háztartásunkból. Miután ezeket beszereztük, természetesen nem sétálhattunk csak úgy el a dm előtt úgy, hogy be se néztünk volna :P Azt hiszem most már szép lassan az én körömlakk felhozatalom is kezd bővülni, ma 3 Essence szépség jött velem haza.


A Prom Berry lakkba egyből beleszerettem, csodálatos mély lila, must have darab volt, illetve ezzel a gél hatású fedőlakkal is szemeztem egy ideje. A harmadik egy pelyhes fedőlakk volt, ami sajnos a képen annyira nem látszik, de engem rögtön télies hangulatba varázsolt (és nem csak a kint röpködő nulla fok körüli hőmérséklet miatt), hiszen a benne lévő csillámok olyanok, mintha hópelyhek lennének. Nagyon megtetszett, úgyhogy jött velem haza :)
Ezúton szeretném megköszönni még egyszer a lányoknak a csodás ajándékokat, nagyon örülök nekik és mindet imádom!

5 megjegyzés:

  1. Én is ugyanilyen fedőlakkot vettem, sőt a lila körömlakkba én is szerelmes vagyok...meg egy mélybordó és egy sötétzöldbe is, de egyelőre spórolok...
    A szoknyák nagyon szépek, és Azrailtól is szép dolgokat kaptál! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor hasonló az ízlésünk :) Igen, el lettem halmozva most rendesen mindenféle szépséggel, nagyon bőkezűek voltak velem ^^

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Tökéletesen ^^ Csak a rövidebbe rakok gumit, és akkor az is szuper lesz :) köszönöm még egyszer, tavasszal be is vetem őket :)

      Törlés