2013. szeptember 28., szombat

Őszi TAG

Úgy gondoltam, hogy ezzel a sokak által kitöltött kis őszi tag-gel kezdem újra a blogolást a szünet után. Nagyon jó volt kitölteni, elgondolkodni rajta, pláne mert egy gyönyörű évszakról szól, a kérdések pedig nagyon jók voltak :)




1. Kedvenc dolog az őszben?

Mindent imádok benne! Van egyfajta mélázós, ábrándozós életérzése, ami csak az őszre jellemző. Imádom, hogy végre hűvösebb van, hogy ismét bátrabban sminkelhetek, mert nem olvad le rólam minden. Imádom azt a jó kis plédekbe és pulcsikba burkolózó kuckós hangulatot, mikor odakint esik az eső, én meg egy bögre forró teát kortyolgatva olvasgatok a puha párnák között. Imádom a füst, a levelek és köd illatát, a csodás színeket és a jó kis sétákat, mikor az ember rugdossa a lába előtt a lehullot leveleket.


2. Kedvenc őszi italod?

Egyértelműen a tea, mindenféle ízben. Persze a forró csokit és a kakaót sem utasítom vissza, de elsősorban teázós vagyok.


3. Milyen ízesítésű a kedvenc teád?

Hm, nem is tudom, hogy van-e kedvencem. A gyümölcsösök közül mindent szeretek, kivéve a narancsosat (minden narancs ízesítésű dolog a fluimucilra emlékeztet, amit ki nem állhatok), de talán a Teekanne Granny's Finest teája az egyik legkedveltebb számomra. Ebben a szilva, a bodza, a vanília és a fahéj íze keveredik, isteni :) Ezen kívül pedig imádom az ír krém teát, ami olyasmi, mint a Bailey's-t, és tejjel fogyasztom.


4. Kedvenc gyertyád,illatod?

Ez lehet, hogy meglepő, de nem vagyok illatosított gyertya párti. Valahogy ez nekem kimaradt az életemből, pedig látom, olvasom mások blogjain, hogy mindenki hogy odavan értük, főleg a YC gyertyákba botlok mindig bele. Régen sok gyertyám volt, gyűjtöttem őket, de mostanra leálltam velük, mert sajnálom rájuk a pénzt. Mondjuk ki tudja, ha találnék valami kellemes illatot, akkor lehet én is vennék illatosított gyertyát, de amíg nem talál rám a nagy szerelem e téren, addig meg vagyok nélkülük is. Egyébként főleg a karácsonyi illatokat szeretem, pl. az almás-fahéjasat, de az örök kedvenc illatom a levendula.


5. Kedvenc rúzs?

Bordó, burgundi, meggypiros, rozsda színek


6. Kedvenc hidratáló termék?

Erre most nem tudok példát mondani, mivel jelenleg nincs nagy kedvencem.


7. Milyen színeket használsz a szemeiden?

Ez nálam nem is annyira évszak függő, mert mindig úgy sminkelem magam, ahogy tetszik, viszont ősszel szívesen használok tipikus őszi színeket, pl. barnát, szürkét, lilát, feketét, zöldes árnyalatokat.


8. Kedvenc zene amit ősszel hallgatsz?

Ez sem évszak függő, de talán a mélázós, álmodozós zenék ilyenkor sűrűn mennek nálam, amikre az ember behunyja a szemét és élvezi az ősz békességét. Yiruma minden mennyiségben, és úgy általában a komoly zene.


9. Kedvenc film és sorozat amit ilyenkor nézel?

Nem hiszem, hogy van olyan, ami kifejezetten ehhez az évszakhoz kötődik.


10. Kedvenc könyv amit ősszel szeretsz olvasni?

A Fairy Oak-nak van olyan bájos, kedves, otthonos hangulata, amit ősszel szívesen átélek újra.


11. Kedvenc őszi viselet?

Sötét nadrág, bokacsizma, elegáns pulóver, a kedvenc lila sálam, lila kabát (vagy a bordó blézerem), vékony fekete kesztyű és az elmaradhatatlan fekete táskám.


12. Kedvenc őszi étel?

Első helyen a sütőtök áll, azt minden nap tudnám enni. Nagyon szeretem még ilyenkor a káposztás ételeket, a finom fűszeres sülteket, a gombát és a forró krémleveseket is.


13. Kedvenc helyed ilyenkor?

Mindenütt jó, de legjobb otthon :) A takaróm melegébe burkolózva Viktorral, ott a legjobb, miközben közösen filmezünk, iszogatunk, csipegetünk.


14. Szereted a sütőtököt?

Az nem kifejezés, IMÁDOM!


15. Ha meghívnának egy Halloween-buliba minek öltöznél?

Hű, hát a lehetőségek és vágyálmok tárháza jóformán végtelen. A klisés dolgok tőlem távol állnak, a boszorkány-vámpír-zombi kombó számomra nem izgi, bár a ruhatáram és a stílusom adott lenne hozzájuk :D Igazából nem is gondolkodtam még el ezen úgy igazán, de szívesen lennék pin-up girl, Tim Burton karakter, vagy egy horror verziójú Disney hercegnő :P


16. Mivel töltődsz fel ilyenkor?

Különösen ilyenkor imádok sütni-főzni, de a közös esti filmezéseket is imádom, illetve az otthon melegét. Annál semmi sem tölt fel jobban :)

17. Kedvenc őszi kiegészítőd?

Sál és fülbevalók


18. Milyen sorozatokat nézel ősszel?

Ritkán nézek sorozatot, azt is csak akkor, ha kedvem támad hozzá.


19. Nagy meleg pulcsi vagy vékony kabát?

Imádom a nagy beburkolózós pulcsikat, habár azok inkább téli viseletek nálam. Ősszel vékony pulcsit és átmeneti kabátot, vagy blézert hordok.


20. Sima sál vagy "végtelen" sál?

A jóóó hosszú sálakat szeretem, amiket nyolcszor körbe tudok tekerni a nyakam körül. Régen mondjuk erre nem nagyon volt szükségem, mert amikor fenékig érő volt a hajam, azt tekertem körbe a nyakamon és tökéletesen melegen tartott :D


21. Előfordul hogy hordasz napszemüveget?

Soha nem hordok napszemüveget.


22. Mi az a három dolog ami azonnal beugrik ha az őszre gondolsz?

Sütőtök, halloween és a teázás.


23. Kedvenc őszi gyümölcs?

Szőlő, dió, mandula, mogyoró, de lényegében mindent imádok.


24. Kedvenc őszi édesség/sütemény?

Almás-fahéjas pite, csokis muffin és gesztenye püré.


25. Kedvenc őszi hónapod?

Október, mert az a legszínesebb, de a novembert is szeretem, mert az már télbe hajlik, és olyan kellemesen borongós (plusz Viktor szülinapja is akkor van ^^)

4 megjegyzés:

  1. Hjaaaj, ez jóó!! Imádom az őszt!!! :D

    VálaszTörlés
  2. Én is imádom ^^ Töltsd ki te is, kíváncsi vagyok a válaszaidra :)

    VálaszTörlés
  3. Hát én nem tudom megszeretni, pedig nagyon igyekszem, tényleg. A novemberben csak a szülinapom a jó, meg főleg keresztanyámé, mert már előre gyűjtögetem az ajándékokat, és alig várjam, hogy odaadjam. Ugyanez igaz az októbere és anyukám születésnapjára...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én hasonlóképpen vagyok a nyárral - próbálom megszeretni, de nem sikerül :P

      Törlés