Könyvélmény - Jane Austen: Emma

A mai napon kiolvastam Jane Austen Emmáját. Nagy hatással volt rám ismét az írónő stílusa és fogalmazásmódja, a történet pedig nem kevésbé. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy először a filmeket láttam az összes Austen regényből, így aztán ezt a könyvet is úgy olvastam, hogy bizonyos részek közben akaratlanul is a film részleteit idéztem magam elé. Ezt azért nem kellett volna, mert a film sokkal ellenszenvesebbnek ábrázolja a szereplőket, mint a könyv (én a Kate Beckinsale féle 1996-os verziót szeretem). Na de talán kezdeném is az elején. Aki Austen könyvet vesz a kezébe, az nagyjából tudja, hogy mire számít. Eléggé hasonló felépítése van, mint az összes többi történetének, de aki ilyet választ, az úgy sem az újdonság varázsára vágyik, hanem egy darabka múltbéli romantikára. Nekem sem voltak nagy elvárásaim, csupán egy kellemes kikapcsolódásra vágytam és azt maradéktalanul meg is kaptam. Remek érzés volt újra elmélyülni a múlt varázslatos, elegáns világába, habár a leíró részek most is soknak bizonyultak. Kissé unalmas volt, mikor Emma édesapja négy oldalon keresztül ecsetelte a főtt tojás jótékony hatásait, vagy mikor elmerültünk jelentéktelen részletekben. Órákon át bírtak a semmiről beszélni, a könyv háromnegyede üres locsogás, de persze ez az akkori élet természetes velejárója volt. Az Emma-féle felső osztálybeli hölgyeknek más dolga sem volt, mint társaságba járni, jól nevelten, illedelmes hölgyként viselkedni, társalogni, és természetesen férjet fogni maguknak. Igazság szerint ha túl modern lenne a hozzáállásom, akkor ez az egész történet, sőt, maga Jane Austen stílusa kifejezetten bosszantana, de valamiért mégis lebilincselt az egész, talán mert jómagam is fél lábbal a múltban élek. Imádtam ezt a kicsinyes, kényeskedő közeget, hogy a kitűnő származás, a finom viselkedés és a ragyogó ízlés mindennél fontosabb a világon, hogy mindenki hosszú hetekig vendégeskedik a másiknál és jobb dolguk nincs is ennél, és hogy az érzelmek kimutatása egy pirulásban, vagy egy elfojtott véleményben volt mérhető. Az ember választhat, hogy jókat derül az akkori emberek szokásain, vagy hagyja, hogy az események magukkal rántsák. Én az utóbbi mellett döntöttem. Habár néha szívesen kihagytam volna pár leíró részt, mégis minden percét élveztem az olvasásnak. Pontosan ez az a kor, ahol boldogan el tudnék élni, mert annyira közel áll a jellememhez. Itt mindenki kissé kimért, távolságtartó, de közben roppantul udvarias és modoros. A főszereplővel, Emmával ugyan a könyv háromnegyedéig nem tudtam megbarátkozni, ugyanis annyira öntelt és okoskodó volt, hogy nem lehetett elviselni. Viszont a történet előrehaladtával megváltozott, beismete bűneit és hibáit, egyszóval kiderült, hogy ő is csak emberi lény és követ el butaságokat. Mr. Knightley vetekszik nálam Mr. Darcyval, igazi úriember, és egyenessége, őszintesége és igazságérzete igazán kiemelkedő férfivá teszi őt a szememben. Mondhatnám, hogy aki szörnyen irritált az Mrs. Elton, vagy Miss Bates volt, de nem, őket még simán el tudtam viselni. No de Harriet Smith... Nála együgyűbb, ostobább teremtéssel még soha nem találkoztam könyves kalandozásaim közepette. Nincs egyetlen önálló gondolata, teljesen hagyja magát befolyásolni Emma által, és mindig barátnője aktuális véleményéhez idomul. Én megvetem az ilyen embereket. Akik bólogatós kiskutyát játszva megtagadják saját véleményüket és személyiségüket, azok az én szememben felháborítóan viselkednek. Szerencsére az írónő végül neki is kellemes jövőt adományozott, habár megérdemelte volna, hogy jól hoppon maradjon. Viszont összességében egy remek történetet olvastam érdekes karakterekkel, csodás nyelvezettel és lenyűgöző stílussal.
Ugyanakkor a könyv olvasása közben rájöttem, hogy én magam is mennyire az Austen-stílust képviselem, s hogy mennyire könnyen tudok azonosulni az akkori szokásokkal. Manapság a nők szabad szellemben élhetik az életüket, s annyiféle stílus közül választhatnak, amennyit csak akarnak - lehetnek erősek, függetlenek, dívák, groteszkek, ami csak tetszik. Én viszont még mindig egyetlen egy stílust tudok kedvelni - s amit jómagam is képviselek -, s ez pedig a makulátlan nőies elegancia. Jane Austen könyvét olvasva ismét megerősödött bennem a tudat, hogy habár borzasztóan kilógok a társadalomból, s hogy az emberek zöme képtelen értékelni engem, én így vagyok önmagam és képtelen lennék megváltozni. Az Austen kora beli értékek közül rengeteg fontos számomra is, habár közel sem olyan szélsőséges mértékben, mint a könyvekben. Viszont az udvariasság, a diplomatikus távolságtartás, a jómodor, a szépség iránti alázat és a jó ízlés nagyon fontos számomra, s önmagamban ezeket próbálom állandó jelleggel érvényesíteni. Úgy érzem, hogy az Austen történetek tökéletes női ideált jelentenek számomra, ugyanis az angol úri kisasszonyok világa áll a legközelebb a szívemhez, jellememhez, egyéniségemhez. Talán ezen hasonlóság miatt látnak az emberek büszke, hűvös, távolságtartó embernek, de ez volnék én, letagadni nem tudom. A finom viselkedés, a jó modor, a méltóságteljes tartás és az elegancia az én védjegyem, s még ha maradinak is tartanak emiatt mások, engem ez csöppet sem zavar. Mindig is tudtam magamról, hogy egy másik korban élek lélekben, s ha ez a kor az Austen korabeli Anglia, hát én ezzel tökéletesen ki tudok békülni :) A könyvet pedig mindenkinek ajánlom elolvasásra!