A rózsaszín lány

A magam fajta sötétebb stílusú emberről valószínűleg nem sokan feltételeznék, hogy pop zenét is hallgat. Márpedig én hallgatok. Nem értek egyet azzal az általánossá vált nézettel, hogy a pop zene egy rakás szar, igénytelen és silány hulladék, ugyanis ebben a műfajban is lehet igazán jó előadókat találni. A keményebb zenét játszó zenekarok között is akad ugyanúgy szuper és pocsék is, szerintem ez minden stílussal így van. Azt persze teljesen meg tudom érteni, mikor valaki utána jár egy műfajnak és a belemélyedés, ismerkedés ellenére nem szimpatikus neki, de amikor valaki megragad a felszínnél, vagy csak azok alapján ítél, amit a média a pofánkba tol, azt egyszerűen nem értem. Nem mondom, hogy nincs a pop zenében undormány előadó és undormány zene, de azért van köztük minőség is. Én ilyennek tartom Pinket, akit kislány korom óta szeretek és a művészete iránti rajongásom még ma sem csillapodott le. Azt hiszem rá mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy tipikus popzenész, ugyanis karcos hangját ezer közül is felismerném, de a stílusa is nagyon árulkodó. Pinkben azt szeretem, hogy annak ellenére, hogy könnyed műfajban alkot, kihozza magából a maximumot és igenis igyekszik értéket letenni az asztalra. A dalai nem kettő hangból állnak és a szövegei sem arról szólnak, hogy buli, pia, szex, "óbébikérleknehagyjel". Minden egyes dalszövegére érdemes odafigyelni, mert a tartalmuk hűen tükrözik Pink életfilozófiáját. Ez - szerintem - nem más, mint hogy légy hű önmagadhoz és ne hagyd, hogy a társadalmi elvárások legyűrjék a valódi személyiségedet. Elég csak megnézni őt és láthatjuk, hogy ő sem az a tipikus plasztik cica, aki a segge riszálásával növeli a nézettségét - rövid hajú, tetkós, vagány, nem egy cicababa alkat, és nem is hagyja, hogy egy hülye manager átformálja olyanná, ami nem ő. Habár én az abszolút nőiesség híve vagyok, mégis tetszik Pink stílusa, mert illik hozzá és attól még, hogy nem rázza magát egy abrosznyi miniszoknyában és nincsenek lufimellei, igenis nőies tud lenni. És ha már említettem ezt a "maradj hű önmagadhoz" dolgot, akkor kiemelném, hogy imádom Pink zenei témamegoldásait. A dalai vagy életigazságokról, tanácsokról szólnak, vagy pedig totálisan komolytalanok és tele vannak humorral, amolyan "teszek mindenkire, én jól érzem magam"-jellegűek. Én mind a két verziót imádom. A hangját is nagyon egyedinek tartom, ez a karcos, rekedtes, mélyebb tónusú jazz-es hangszín számomra igazán egyedi, pláne a sok nyivákoló tucatmaca között. Pinken kívül persze még sok előadót tudnék mondani a pop zene műfajából, akiket kedvelek (Alex Clare, Ellie Goulding, Jessie J), de most nem kezdek felsorolásba, mert eltartana egy darabig. Én amondó vagyok, hogy érdemes nyitottabbnak lenni más műfajok felé is, mert könnyen lehet, hogy találunk köztük fogunkra való muzsikát.