Hogyan tanultál sminkelni?
Teljesen autodidakta módon. Rengeteg képet nézegettem sminkekről, és próbáltam az ott látott eredményt reprodukálni. Néha utána olvasgattam a neten a megfelelő technikának, de alapjáraton mindenre magamtól jöttem rá. Videókból sosem tudtam tanulni, azokat inkább csak azért nézegettem, mert szerettem látni hogyan épül föl lépésről lépésre egy szép smink, de minden, amit ma tudok csakis a saját próbálkozásaimnak és kitartó gyakorlásomnak köszönhető. Elsőként szerettem volna szépen keretezni a szememet ceruzával, ugyanis szörnyen idegesít, mikor hullámos szélű, cikkcakkos kontúrokat látok másokon. Eleinte persze én is így kezdtem, de minden nap tettem valamit azért, hogy ügyesedjek. Mostanra szépen tudom kihúzni a szememet, picit el is satírozom, hogy ne legyen olyan erős az éle, de azért e mögött sok gyakorlás áll. Hiába tűnik egyszerűnek, igazán szépen megcsinálni nem is olyan könnyű, pláne hogy még tartós is legyen. A második, amit meg akartam tanulni, az a tökéletes füstös smink. Habár szeretem az erős kontrasztot, mégis a szememen nem tudom elviselni az élesen elkülönülő színeket, mindig összesatírozom őket. Régen ez sem ment egyszerűen, soká tartott, mire ráéreztem a módszerére, de azóta már csuklóból jön a mozdulat és pikk-pakk készen vagyok vele. Imádom a szép színátmeneteket és összemosódásokat a szemhéjon. A harmadik a tökéletes tusvonal technikája volt, ami azt hiszem a legtöbb emberen ki szokott fogni. Nekem az első tusom nem volt valami jó minőségű, fakócska színe és borzalmas ecsete volt, túl hosszú és vékony volt, a vége szabályosan lelógott a rákerülő festék súlya alatt, így aztán kezelni sem lehetett. Utána szerencsére jobb tusokkal is kísérletezhettem, és ezt a technikát is addig csiszolgattam, míg tökélyre nem fejlesztettem. Imádom a cicás, pin-up sminket, annak pedig ugye elengedhetetlen tartozéka a tusvonal, de amúgy is szeretem, mert szép keretet ad a szemnek. Mostanra kb. 5 perc elég, hogy szép tusvonalat csináljak, annyira a kezemben van a megfelelő mozdulat. Az utolsó, amit sokáig kellett gyakorolnom az a tökéletes vörös ajkak megalkotása volt. Jó ideig nem tudtam eltalálni a szám természetes formáját az ajakceruzával, aszimmetrikus lett, illetve ha lusta voltam kontúrozni, akkor a rúzs mindig cakkosan került fel a számra, amit aztán az ujjammal maszatolhattam, így viszont az egészet le kellett mosnom, hiszen az már közel sem a tökéletes vörös ajak volt. Szerencsére kellő türelemmel, kitartással és szorgalommal minden ilyen trükköt meg tudtam tanulni, és habár messze nem vagyok profi sminkes, azért az átlag emberek között elég ügyesnek számítok, de ezért tettem is pont eleget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése