Hol tárolod a sminkedet?
A smink kollekciós bejegyzésnél már bemutattam azt a kis 3 fiókos tároló dobozt, amiben tartani szoktam a pipere holmijaimat. Ebből szeretnék majd még egyet, hogy kényelmesen elférjen mindenem, és akkor tényleg minden funkció szerint szét tudom őket válogatni. Ezenkívül az aktuális, napi sminkemet egy kis krémszínű neszesszerben tartom a táskámban, így bármikor meg tudom igazítani a lekopott, elkenődött részeket. Általában csak a rúzsomat és a szemceruzámat pakolom el, mert a spirálom sosem jön le és nem is maszatolódik, a szemhéjpúderem szintén egész nap a helyén marad és nem is nagyon kopik le (még akkor sem, ha nem használok alapot), pirosítani meg ritkán szoktam.
Én majdnem mindent magammal viszek, amit aznap felkentem :D mindig az kell, ami nincs, úgyhogy ez a biztos. Persze ha betonbiztos a sminkem, akkor azért nem, meg egy koncerten vagy buliban azért nem szeretnék tömött sminktáskával mászkálni.
VálaszTörlésHű, hát én képtelen lennék annyi mindent magammal cipelni, mint amennyit magamra kentem. Szerencsére elég jók az "adottságaim", azaz ritkán mozdul el a sminkem, így csak azokat viszem magammal, amikről tudom, hogy maszatolódhat, vagy kophat, a többit lusta vagyok cipelni :D
TörlésÁltalában nálam is kiderül, hogy totál felesleges, de nem tudok leszokni róla :)
TörlésIgen,amit én feltúrtam nálad :D Jó volt kutakodni :D
VálaszTörlés:D
Törlés