Tartózkodó vagyok. Nem vagyok az a típus, aki egyből puszit, meg pacsit ad egy idegennek, sok időre van szükségem, mire fel tudok oldódni egy társaságban. Szeretem először megtartani másoktól a tisztes távolságot és általában nem is kezdeményezek új ismeretségeket, de ha valaki odajön hozzám csevegni, azzal a magam óvatos módján azért eltársalgok. Bunkó sosem szoktam lenni. Van, hogy a beszélgetés nem lesz több puszta udvarias csevejnél, de előfordulhat az is, hogy közben jobban kiismerem a másikat és hajlandó vagyok neki jobban megnyílni, mert szimpatikusnak találom. Ettől függetlenül azért módjával közeledem csak mások felé.
Utálom a szülinapomat. Hogy miért? Mert a nyár kellős közepén, a 40 fokos kánikulában kellett megszületnem! Fújdorító! Ha mondjuk ősszel, vagy télen születtem volna, esküszöm semmi bajom nem lenne vele, de így, hogy nyáron kell túlesnem ezen, hát valami pokoli. A vendégségeket persze szeretem, sőt, az ilyen ünnepi alkalmakat mindig megragadom, hogy elkápráztassam a családomat néhány különleges fogással, 3 félét főzök, plusz torta, sütik, miegymás, de mindezt a tikkasztó hőségben kell végigcsinálni nem egy leányálom, amikor legszívesebben csak átmennék szobanövénybe és fotoszintetizálnék, vagy bezárkóznék a frigóba. Ennek ellenére mindig megünnepeljük. Az öregedés nem zavar, Viktor 5 éve 21 évesnek hisz, ami rám nézve igazán hízelgő (vagy csak képtelen megjegyezni a koromat :D), egyedül a hőség az, amit kihagynék.
Szükségem van ölelésre. Számomra az ölelés az egyik legszebb emberi kontaktus. Imádom. Érezni a másik, szeretett embert a karjaim között, szorosan tartani, beszívni az illatát, érezni, hogy ő is szeret, hát ennél csodálatosabb nincs számomra. Egy ölelés olyan sok mindent tud mondani, beszédesebb, mint bármely vallomás. És gyakran ez a legjobb orvosság, legalábbis nálam. Sokszor nem értik az emberek, hogy mi a baj velem, miért akadok ki olyan gyakran, de ha megölelnek, akkor máris jobban érzem magam. Ettől még nem tudták meg mi a bajom, és talán nem is fogják, de ezzel a kedves, őszinte gesztussal éreztették velem, hogy mellettem állnak és segítenek, amiben csak tudnak. És szeretnek. Ez nagyon fontos :)
Sokkal jobban foglalkoztat, mi van belül. És nem feltétlenül a vesédre gondolok :) A belső tulajdonságok mindig is fontosabbak voltak számomra, mint a külsőségek, habár vizuálisan is elég érzékeny vagyok. Viszont a kellemes belső tulajdonságok sokakat megszépítenek a szememben és hamarabb is engedem őket közel magamhoz, mint azokat, akik ugyan kellemes megjelenésűek, de közel nem olyan kedvesek. Sőt. Egy szeretni való személyiség sokkal többre megy nálam, mint egy csinos arc.
Rosszkedvű vagyok. Legalábbis elég sokszor. Eléggé hajlamos vagyok a lehangolódásra, így sokszor vagyok rossz kedvű, de igyekszem tenni ellene. Sajnos a legapróbb dolgok is ki tudnak zökkenteni a jókedvemből, és akár napokig berágja magát ez az érzés a mellkasomba, amitől nehezen szabadulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése