Igazán kínos volt az első csókom. Azt hiszem 16 éves korom körül lehettem, mikor az első csókomat kaptam, és sokakhoz hasonlóan nem volt éppen felejthetetlen élmény számomra. A barátaimmal épp a Sportszigeten voltunk, és nem igazán volt célunk, sem egy zenekar, akinek a koncertjére el akartunk menni, csak kimentünk körülnézni, beszélgetni, jól érezni magunkat. Aztán elkezdődött a Tankcsapba koncert, ami együtt jár a féktelenül tomboló tinédzserekkel. Én is szerettem/szeretem a zenéjüket, így aztán közelebb próbáltam furakodni a tömegben, hogy ne csak a távolból hallgassam a zenét. Nem kellett volna. Egyrészt a tömeg majdnem agyon taposott (szerencsére ha valaki földre kerül azonnal nyolc kéz nyúlik utána, hogy fölrántsa), másrészt kissé illuminált állapotomban nem volt elég gyors a reakció időm, így aztán mikor két ugrálás és éneklés között szünetet próbáltam volna tartani, akkor a mellettem álló vadidegen fiú egy szempillantás alatt lekapott. Szerencsére ennyiben ki is merült a dolog, mert utána ő ugrált tovább, én meg kimenekítettem magam az embercsorda közül. Hogy az adrenalin mit ki nem képes hozni az emberből :D
Asztmás vagyok. Az allergiámmal együtt diagnosztizálták nálam az asztmát is, amivel szintén megtanultam együtt élni. Vagyis hát, fogjuk rá. Biztos minden betegség szörnyű a maga módján, de számomra nincs borzasztóbb érzés, mikor fulladok és egyáltalán nem kapok levegőt. Persze az allergián kívül az érzelmi dolgok is kiválthatják nálam a fulladást, ugyanis egy kicsit pszichésen is hajlamos vagyok fulladni. Emlékszem, mikor életemben először egyest kaptam általánosban és el kellett mondani anyunak, bezárkóztam a lány vécébe és olyan szinte felhúztam magam ezen, hogy mikor rám találtak majdnem ki kellett hozzám hívni a mentőt, mert képtelen voltam megnyugodni és már kékült a szám az oxigén hiánytól.
Szeretek egyedül lenni. Talán furcsa lehet, de én kifejezetten kedvelem a saját társaságomat - néha jobban, mint másokét. És míg a legtöbb ember azon munkálkodik, hogy sose legyen egyedül, addig nekem kifejezetten igényem van arra, hogy néha mindenki békén hagyjon és elvonulhassak kicsit a magam világába. Szeretek egymagamban elmélkedni, filozofálni, mert ez számomra egyenlő a feltöltődéssel és a regenerációval. Persze a szeretteim nagyon fontosak számomra és imádom őket, de néha rám tör ez a világtól való elvonulási vágy, és akkor aztán nem lehet megmaradni mellettem. Olyankor jobb, ha hagynak egyedül lenni, mert szükségem van rá. Ha kipihentem magam, utána megint közel engedek magamhoz mindenkit, de előtte hagyni kell, hogy kicsit félrevonulhassak mindenki elől és élvezhessem a magány édes csöndjét.
Kibogozhatatlan hajam van. Mennyi-mennyi bosszúságot okoztam ezzel mind édesanyámnak, mind a fodrászomnak! És persze magamnak is. Nekem vékony szálú, egyenes hajam van, amiről azt gondolná az ember, hogy jaj, milyen könnyen kezelhető. Egy frászt. Kettőt libben a szellő és nekem már egyetlen tömény kócban áll az egész fejem, szörnyű. A fodrászom tipikus "selyemhajnak" nevezte ezt a jelenséget, ugyanis szép fényes, csillogó a hajam, de borzasztó könnyen kócolódik és nagyon nehéz kibontani. Mondjuk amióta ritka fokú fésűt és vaddisznósörte hajkefét használok jobb egy fokkal, de kell ozzá fésülést könnyítő spray is, mert anélkül órákig tartana kibogozni azt a három szál hajamat. Komolyan, nonszensz.
Megbízható vagyok. Legalábbis én annak tartom magam és azt hiszem eddig még senkinek nem adtam arra okot, hogy másmilyen véleménnyel legyen rólam. Bennem tényleg meg lehet bízni, a legnagyobb titkokat is megőrzöm, hűséges vagyok és becsületes minden olyan emberrel, akik fontosak számomra. Akiket szeretek, azokkal nem is tudnék máshogy viselkedni.
Szerintem aranyos volt ez első csókos történeted:) Bár én képen töröltem volna a gyereket, a hirtelen haragom miatt:)
VálaszTörlésÉn inkább csak nagyon meglepődtem a dolgon, utána pedig már az életemért küzdöttem a tömegben :D
TörlésAz a csók nem semmi: D biztos sokkot kaptam volna és úgy mint te elmenekülök: D asztma nálam is befigyel, és a kócos haj is: )
VálaszTörlésAkkor úgy látszik több dologban is hasonlítunk :)
Törlés