2013. május 25., szombat

Felháborodás

Előre bocsátanám, hogy ez a bejegyzés meglehet sok csúnya kifejezést fog tartalmazni, tőlem szokatlan módon. Tudvalevő rólam, hogy utálok káromkodni és kerülöm is, amikor csak lehet, de olyan indulat van bennem bizonyos események miatt, hogy egyszerűen itt már nem tudok finoman fogalmazni és nem is akarok. Mint tudjátok a nagymamámat nemrég kórházba szállították a lába miatt. Azóta is ott van és "kezelés alatt áll", mire tegnap édesanyám felhívott és elmesélte, hogy hazaengedik a mamát. Én naiv azt hittem, hogy javult az állapota és azért, de kiderült, hogy csupán csak ki akarják rakni, mert nem tudnak mit kezdeni vele. És mikor a mamám megkérdezte a maga kedves, visszafogott, félénk stílusában, hogy akkor most mi lesz a lábával, a főorvosnak volt pofája azt mondani neki, hogy majd a jóisten meggyógyítja! Hát bassza már meg a fél világ! Hol élünk, emberek? Egy 80 év körüli ember nem ember?  Hát nem esküdött fel ez a fajankó, hogy minden életet gyógyít és megment? Komolyan mondom eszem megáll! Közölték anyuval, hogy a mama megkapta a 10 adagos gyógyszeres infúzióját, ez van előírva ilyen esetekben, de utána haza kell küldeni a beteget, mert nem tudnak velük mit csinálni. Komolyan itt tartana az orvostudomány? Mert az egy dolog, hogy az én betegségemre nem találnak gyógyírt, na de hogy egy fekélyt ne tudnának gyógyítani az azért kicsit meredek. Anyuék is rengeteg fekélyes emberrel dolgoztak már az intenzíven és mindegyiket meggyógyították, akkor ez a balfasz mi a francért nem tudja egy kicsit megerőltetni magát? Csak azért, mert a mamám már öreg és nem érdemes beleölni a gyógyszert? De azért a markát tartja, mikor a hálapénzt kéne adni neki, de majd akkor mi fogjuk azt mondani, hogy majd a jóisten ad neki! Büdös szemétládák, kitörölhetik a nagyságos valagukat a diplomájukkal! Egyszerűen nem térek magamhoz még mindig. A nagymamámnak csontig el van rohadva a lába és annyit nem voltak képesek tenni, hogy picit utána járnak a betegségének. Nem, helyette egy általánosan felállított sémát követve ellátták aztán ahogy lejárt az ideje kidobták és boldoguljon, ahogy akar. Közölték, hogy a lába valószínűleg tovább fog fekélyesedni, akkor majd jöjjünk vissza (!!!!!), és majd akkor meglátjuk mit tehetünk! Hát ismét csak basszák meg! Miért akkor jöjjünk vissza, amikor a mamám állapota már kritikus lesz? Könnyebb levágni az elfekélyesedett lábat, mint gyógyítani? Na ennyit a magyar egészségügyről. Ja, és mindezt protekcióval tessék elképzelni, ugyanis anyu úgy ment oda az orvoshoz, hogy ő is itt dolgozik. Ilyenkor azért a legtöbb doki kollégaként tekint anyura és egy kicsivel nagyobb figyelmet fordítanak rá, de nem, úgy látszik már ez sem elég, tönkre kell mennie ahhoz az embernek, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele. Igaz, hogy a mama lábra sem tud állni és pokoli fájdalmaktól szenved, de hát majd a jóisten meggyógyítja. Pofám leszakad, komolyan. Mert ugye ezt a fekélyt naponta kellene ápolni, reggel-este át kéne kötözni, fertőtleníteni, krémezni, de ezt a mama egyedül nem tudja megcsinálni, és mi sem tudunk naponta kétszer elmenni hozzá Gödöllőre. Hogy mi lesz így vele, fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy szétfeszít belülről a düh, hogy emberek évekig tanulják az orvostudományt, de amikor segíteni kéne az embereken, akkor csak széttárják a karjukat, hogy hát ezzel ők nem tudnak mit kezdeni. Tényleg úgy érzem, hogy az orvosok egyszerűen nem akarnak idős emberekkel foglalkozni, mert mintha sajnálnák tőlük a gyógyszert. De mint tudjuk a kórházak 80%-a idős emberekkel van tele, nekik vannak problémáik, hát akkor velük kéne foglalkozni! Erre föl szarják le magasról, úgy is 80 éves múlt, nem lehet vele már mit kezdeni. Elhiszem, hogy lassabban gyógyulnak a szövetei, mint egy fiatal embernek, na de hogy annyit nem lehetett volna megtenni, hogy esetleg ellátják tanáccsal, adnak neki kenőcsöt, fertőtlenítő szert, vagy akármit, ami enyhítené a szenvedését. Nem, ehelyett kivágják az utcára, menjen haza és boldoguljon, ahogy tud! Hát undorító! Nincs ezekben semmi emberség, semmi becsület, semmi együttérzés? A mamám is csak egyike a sok öregnek, akik úgy is halálra vannak ítélve? Hát szerintem meg őt is ugyanúgy megillette volna a precíz, gondos, odafigyelő törődés, mint a fiatalabbakat. Nem kéne az idősekről lemondani csak azért, mert már nehezebben gyógyulnak. Lehet, hogy tovább tart nekik, de attól még sokuk meg tudna gyógyulni, meghosszabbíthatnák az életüket, vagy legalább enyhíthetnének a szenvedésein. Erre föl ezt kaptuk. Hát nem tudom, lehet csak én vagyok ezen így felháborodva, de manapság már nem arról szól a gyógyítás, mint régen. Most unott arcú, durva kezű nővérek kötözgetik az ember lábát, az orvosok meg szarják le a betegeiket magasról, legalábbis az időseket biztosan. Viszont ha ezek után lesz képe ennek a dinnyefejű tirpáknak kinyújtania a kezét hálapénzre, ott helyben fogom felkenni a falra, abban biztos lehet!

10 megjegyzés:

  1. figyi. ne vedd magadra, csak logikusan gondold át. az orvosok sem tehetnek az egészségügy helyzetéről az országban. szabályokhoz vannak kötve, ellátmányhoz vannak kötve és ahhoz képest, hogy hány évig tanulnak és mennyit dolgoznak, éjszaka is, ahhoz képest nem fizetik őket halálra. a kenyeret pedig nekik sem adják ingyen a boltban. szerintem mindent megtettek amit tudtak, de vannak betegségek, amiket nem lehet meggyógyítani. vannak állapotok, amivel nem lehet mit kezdeni, fekhet a kórházban, de akkor meg a többi betegnek nem lesz ágy. (ellátás hiányossága) arra is gondolj, hogy nem a nagymamád az egyetlen beteg a világon, én megértem hogy elkeserít a helyzet, de gondolj a másik nagymamára, akinek lehet, hogy tényleg segít valamit ha ott fekszik. sajnos az ilyen fekélyes betegek orvosi kezelése nem abból áll hogy valaki majd egész nap vele foglalkozik és kötözgeti a sebét. SAJNOS EZ NEM ÍGY MŰKÖDIK. vagy a családnak kell megoldania, vagy ehhez ápolót kell fogadni, ami bizony megint csak pénzbe kerül, de az embereknek meg kell érteniük, hogy Hippokratészi eskü ide vagy oda, ha az orvos per pillanat nem tud mit tenni a helyzettel, nem tud rajta javítani, akkor nem tud, és kész, akkor legalább hadd végezze a dolgát olyan helyzetekben amikor ténylegesen érdemben segíteni tud és javíthat valaki helyzetén. A nagymamád lába fekélyes. Jobb magától nem lesz, csak rosszabb. Annyit tudtok tenni, hogy fogadtok egy ápolót aki kötözgeti, vagy kötözgetitek ti, és akkor hátha nem romlik a helyzet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!
      Tudod amikor a nagymamám évek óta kínok között fetreng és az orvos egy vállrándítással kirakja őt a kórházból NEM TUDOK logikusan gondolkodni és szerintem erre senki nem képes, ha a szerettéről van szó, mert elönti az agyamat a vér! Mert ha azt láttam volna rajta, hogy mindent megtett érte, akkor bosszankodva bár, de elfogadom a helyzetet. Így viszont, hogy állandóan félre volt lökve, hogy nem foglalkoztak vele rendesen PUSZTÁN a kora miatt, nem tudok sem elnéző, sem megértő lenni. Nagyon jól tudom mi van a mai egészségügyben hála édesanyámnak, mivel mellette nőttem fel a kórházban és olyanokat tudnék mesélni az orvosokról, hogy bárkinek a haja égnek állna tőle és akkor talán te sem kelnél a védelmükre! De ha már nem tudnak segíteni valakin, akkor legalább tegyenek úgy, mintha együtt éreznének velünk és ne kezeljenek minket úgy, mint egy koszos rongyot, aki csak útban van! Szívből kívánom, hogy sose legyen részed olyan bánásmódban, mint amiben nekünk volt.

      Törlés
    2. Ja, és nem azt vártuk volna el az orvosoktól, hogy időtlen időkig kötözgessék a mamám lábát, meg hogy a kórházban élje le a maradék életét, hanem egy kis segítséget a további boldogulás reményében! Ezzel azt hiszem nem kértünk volna olyan sokat. Meg mondjuk az sem ártott volna, ha kicsit emberségesebben álltak volna hozzánk nem pedig úgy, hogy le akarnak minket pattintani.

      Törlés
  2. Kedves ismeretlen. Megértem álláspontod, de Szilvi szerintem elsősorban azért lett felháborodva, amilyen stílusban előadták ezt nekik. Ha az orvos nem ilyen szöveggel közölte volna a dolgokat szerintem ő is nyugodtabb lett volna. Én is felháborodtam volna ha ilyen hozzáállással közölnék a dolgokat velem. Az ellátással kapcsolatban igazad van ha nem tudnak mit tenni, ez van. Viszont attól még kedvesek lehetnek és segítőkészek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rátapintottál a lényegre, Barbi.

      Törlés
  3. Próbáljatok meg kiharcolni egy otthonápolást, hogy egy nővérke járjon ki hozzá legalább napi egyszer átkötözni.
    Az én keresztmamámnak is sajnos ugyanez volt a lábával, ő kapott ilyen ápolást, bár nem sokat segített neki, az az infúzió, amit meg ilyenkor adnak, szinte sz*rt sem ér, elnézést a kifejezésért. Viszont elhanyagolni sem szabad, mert az átkötözés/krémezés azért csak szintentartja valamelyest.
    Nem lehet ilyenkor mit tenni, és ennek mindenki sejti a végét, de el lehet mondani ezt valakinek úgy is, hogy ne érezze még cefettebbül magát.
    Sajnos a mai egészségügyben a legtöbben betegséget kezelnek és nem embert gyógyítanak. Nagyon nagy különbség van a kettő között.

    Mihamarabbi fájdalomcsökkenést, jobbulást kívánok Neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nallag!

      Nagyon köszönöm a hozzászólásodat. Ilyenkor az ember egy kis megértésre, együttérzésre vágyik, nem pedig kioktatásra, ezért is esett nagyon rosszul Névtelen válasza. Viszont a tiedet olvasva most már egy kicsit jobban érzem magam. Az otthoni ápolást már kérvényeztük évekkel ezelőtt, mire a kezelő orvosa annyit mondott, hogy már úgy is öreg, nem érdemes vele foglalkozni. Ezek után azt hiszem érthető az egészségügyhöz és az orvosokhoz való hozzáállásom. Azt hiszem havonta volt egy hölgy, aki kijárt hozzá egy gyors átkötözésre, de az kb. annyit ért, mint halottnak a csók. Ahogy te is írtad, naponta kéne neki, de nem kaptunk segítséget. Az infúzióval kapcsolatban mi is rájöttünk, hogy értelmetlen, mert tényleg semmit nem javult tőle a lába. Igen, sejtjük, hogy mi lesz ennek a vége, de ha legalább a fájdalmait tudnánk valahogy csökkenteni már az sokat könnyítene a mindennapi életén. Az utolsó előtti mondatoddal pedig mélységesen egyet értek. Köszönöm még egyszer az együttérzésedet és a jókívánságaidat is, bízzunk a legjobbakban.

      Törlés
  4. Szia! Nem kioktatásnak szántam amit írtam, sajnálom, ha félreértetted. Van "szerencsém" belelátni az egészségügybe, és igenis kitartok amellett, hogy nem minden orvos olyan, amilyennek beállítod őket, nem szabad őket sem skatulyázni. Megértem, hogy könnyebb lett volna a helyzetet elfogadnod, ha másképp tálalják, tudom, hogy sokat számít! Ugyanakkor az orvosoknak sem könnyű az élete, ahogy te régebben írtad, hogy sérült gyerekekkel dolgozni lelkileg megterhelő, ugyanúgy nekik is megterhelő a sok haláleset és súlyos betegség. Hiába ez a munkájuk, úgy nem lehet csinálni évtizedeken keresztül, hogy minden ember nehézségét, neadjisten elvesztését empatikusan ők is átélik. Tudom, hogy milyen orvosok vannak, tudom, hogy szörnyen tudnak hozzáállni egyesek a betegekhez, de hidd el, némely betegek és hozzátartozók is vannak ugyanolyan szörnyűek, és nem mindig tud egy ember (mert ők is emberek) a rengeteg krízis közt kedves és együttérző maradni. A normális megnyilvánulásokat szerintem nem CSAK ilyen helyzetben, nem CSAK az orvosoktól kell elvárni, hanem alapvetően minden embertől. De tudjuk, hogy néha nem megy. Van olyan nap, amikor egyszerűen nem. Hangsúlyozom, tudom, hogy vannak bunkó orvosok, pontosabban bunkó EMBEREK, nem csak a kórházakban, de pont azért, mert az orvosokkal krízis esetén találkozik az ember, rajtuk ötször akkorát csattan az összes ilyen elvárás meg elégedetlenség. A magyar egészségügy kritikán aluli, ők pedig csak végzik a munkájukat és próbálnak boldogulni, akárcsak a többi ember. Alapvetően a munkájuk pedig a gyógyítás, nem a pátyolgatás. Ne haragudj, amiért sarkítottam, de a lényeg szerintem benne van. Nem akartalak megbántani, de ne fogd a fájdalmadat olyanokra, akik a valódi okról nem tehetnek. Felnőtt emberként szerintem képesnek kell lennünk objektíven szemlélni a minket érzelmileg érintő kérdéseket is. Szia!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Nem szeretnék ismét belebonyolódni a dologba, mert már kezdtem túltenni magam mindezen és nem látom értelmét tovább vitatkozni. Természetesen megérti mindenki az orvosokat, mint ahogy megértjük a pedagógusokat, a fizikai munkásokat, meg mindenkit. Minden embernek nehéz a mai világban. De ez a bejegyzés arról szólt, hogy érzéketlenül közöltek velünk fájó tényeket, és ez nekünk rosszul esett. Nyilván az orvosoknak sincs könnyű dolga, és nem mindegyik bunkó, de ilyen szituációban az ember mindent a saját szemszögéből néz és nem azon kezd el gondolkodni egy ilyen felháborító mondat után, hogy az orvosnak biztos rossz napja volt. El van fogadva, meg van értve, de attól még had akadjak ki rajta, mert szívem joga nehezményezni az engem ért sérelmeket. Ha elfogultság és pillanatnyi düh is volt a bejegyzésemben az nem másért volt, mert nagyon igazságtalannak éreztem a helyzetünket, ez a blog pedig azért van, hogy ha akarom, akkor alkalomadtán dühöngőnek használjam. Ezt a többi olvasó, kommentelő valószínűleg megértette és nem vette olyan véresen komolyan a kiakadásomat, hogy megpróbálja megmagyarázni a másik oldal szemszögét, mivel tudták, hogy csak arra volt szükségem, hogy kiadjam magamból a feszültséget. Egyébként normál esetben ugyanúgy vélekedek minderről, de mivel ez most közvetlenül érintett, nyilván elfogult voltam. Mert bizony én is csak ember vagyok, pont mint az orvosok, úgyhogy nekem is el lehet nézni, ha néha erősebben kiadom magamból a véleményemet. Elfogadom, ha te szívügyednek érezted megvédeni az orvosokat, de most, hogy megtetted azt hiszem lezárhatjuk ezt a témát.

      Törlés
  5. rendben, értettem. :)

    VálaszTörlés