Into the Deep

Elkezdtem írni az érzéseimről, hogy mi minden játszódik le bennem az utóbbi pár napban. Aztán rájöttem, hogy teljesen fölösleges ez az egész, úgyhogy inkább megvárom, míg elmúlik ez a lehangolt, depresszív időszaka az életemnek. Addig jó így egymagamban, távol mindenkitől, elszeparálódva, külön a magam kis világában. Inkább csöndes beletörődéssel elfogadom, hogy most ilyen lapokat osztott az élet, nekem pedig ezekkel kell játszanom. Érdekes, mindig is ilyen voltam, soha nem menekültem el az érzéseim elől, nem kerestem kibúvókat, kiskapukat, lehetőségeket. Én nem csak a szélsőségesen pozitív, de a szélsőségesen negatív érzelmeket is szeretem intenzíven megélni, és ez alól a mostani sem kivétel. Úgyhogy egyelőre lehangoltan, apátiába süllyedve, életkedvet vesztve telnek napjaim, de köszönöm jó nekem így, nem kell sajnálni, sem pedig segíteni. Túl akarok esni ezen az időszakon is, nem fogok elmenekülni előle. Meg aztán, előbb-utóbb úgy is elmúlik.