2013. február 13., szerda

Végre valami eredmény - még ha nem is épp a legjobb

Ma túlestem a rettegett gyomortükrözésen. Érdekes módon kicsit sem voltam ideges előtte egészen addig, amíg fel nem fektettek az ágyra. A lidokaintól persze nem tudtam nyelni, így össze-vissza nyálaztam mindent, nagyon kellemetlen volt, ráadásul fogalmam nem volt milyen érzés lesz ez az egész művelet. Habár Brigittétől kaptam néhány nagyon hasznos tippet és tanácsot, amik némileg megnyugtattak, így is eléggé stresszelni kezdtem, míg a doktornőre vártunk. Mikor megláttam a készüléket, amit le akartak a torkomon vezetni inkább gyorsan becsuktam a szemem - látni sem akartam azt a hosszú borzalmat. Kipeckelték a számat, aztán elkezdődött a művelet. Igazából az a legrosszabb, amíg a garaton át nem jut a cső, mert hiába érzéstelenítik el az embert, öklendeznie kell. Borzalmas érzés volt, legszívesebben kitéptem volna a torkomból az egészet, de aztán végül a nagy vergődésem közepette sikerült letuszkolniuk a nyelőcsövembe a műszert. Egyszerre volt érdekes és rendkívül kellemetlen érezni, ahogy végighaladt rajtam, majd a gyomromba érve ide-oda motoszkált. Nem volt fájdalmas, de rendkívül rossz érzés volt. Konkrétan számolgatnom kellett magamban, hogy eltereljem a figyelmemet a bennem zajló eseményekről. Lehet azért is volt ennyire pocsék számomra ez az egész, mert a gyomrom eleve rossz állapotban volt. Egy egészséges szervezet számára valószínűleg nem ilyen a vizsgálat, de nálam sajnos nem volt minden rendben. Említettem, hogy az ultrahangon láttak egy lehetséges gócot, amiből most mintát akartak venni. Hát kiderült, hogy az nem góc volt, hanem egy tenyérnyi méretű seb a gyomromban, egyszóval csinos kis gyomorfekélyem van refluxszal fűszerezve. Ezért fájt állandóan a gyomrom, mikor ettem, és ezért lettem jobban, mikor már végeztem az étkezéssel. Többen is mondták, hogy ez lehet a bajom, de álmomban nem gondoltam volna, hogy ekkora seb van bennem. Azért ez a tenyérnyi méret eléggé aggasztó :S Minden esetre további vizsgálatokra kell még mennem, ugyanis tegnap csalánkiütésem is volt lázzal kísérve, ami a vékonybélflóra felbolydulását jelezheti, úgyhogy legközelebb ilyen fújkálós vizsgálatra kell mennem. Az többek között azt is kimutatja, hogy mennyire aktívak ezek a baktériumok bennem, azaz hogy milyen erős gyógyszert kell felírniuk a gyomorfekélyemre. Ezek után felmentünk a fül-orr-gégészetre, mert már tényleg több, mint egy hónapja nem tudok kigyógyulni a rohadt náthámból, és a sebes gyomromnak pláne nem tesz jót, hogy csorog bele a sok váladék a felső légutaimból. Sajnos pont a rendelés végére estünk be, így sok mindent nem tudott velem csinálni a doktornő, egyelőre meghagyta, hogy kúráljam magam úgy, ahogy eddig, jövő héten pedig be kell mennem arcüreg-röntgenre, mert valószínűleg be van gyulladva és ráhúzódott a homlokomra meg a fülemre is. A fülemnél már látható jele is volt a dolognak - mikor a dokinő belenézett a bal fülembe, konkrétan meghökkent. Egy hüvelykujj-köröm méretű, megkövesedett gennygócot talált benne, amit gyorsan ki is mostak és kiszedtek. Ezután kaptam a beutalót, mivel ilyenkor szinte tuti, hogy az összes üreg a fejemben be van gyulladva. Mert ugye nincs épp elég bajom a gyomrommal, még ezzel is szenvedhetek. No sebaj, szükséges kis rossz, de remélhetőleg erre is találnak majd valami megoldást. Szóval 90%-ig biztos, hogy kiderült a gyomorpanaszaim hátterében álló betegség, még néhány vizsgálat és teljes mértékig le tudjuk fixálni a dolgokat. Reméljük több nyavalyám már nem lesz, mert lassan rosszabb vagyok, mint egy 80 éves nénike :D

4 megjegyzés:

  1. Nah bakker Szilvi! Te is miket nem össze tudsz szedni:D Gyógyulgass! Aztán ha mindennek vége, elmegyünk a Sugar Shopba :P Meghívlak!

    VálaszTörlés
  2. Ajjjh, sajnálom, hogy ennyire megszenvedted :-(
    de legalább most már a végére jártok, minden rendbe jön!! :-)

    VálaszTörlés
  3. Hát Barbikám ez van, vonzom a bajt :D De ne aggódj, rendbe fogok jönni, ügyes leszek, eljárok vizsgálatokra, betartom az utasításokat és minden rendben lesz :)
    Brigitte, igen, elég kemény volt, de most már legalább van némi fogalmam a gondomról.

    VálaszTörlés