2013. január 22., kedd

Táncos hónapok következnek

Mint ahogy azt már írtam is, hamarosan megmérettetem magam egy hastánc versenyen, ami márciusban lesz és borzasztóan várom. Szépen készülünk rá, halad a duó koreográfia, remélhetőleg a szólómnak is neki tudok majd állni hamarosan, és akkor még ott lesz a két csoportos is, amiben benne vagyok. Egyszóval elég sok mindenben részt fogok venni aznap, de ez még mind semmi! Ma ugyanis bent a munkahelyemen kaptam egy felajánlást, hogy az óvoda alapítványi báljára tanítsak be egy koreográfiát a kollégáknak Abba zenére. Hát mit ne mondjak eléggé meglepődtem a dolgon, de végül örömmel elfogadtam. Eszembe jutott, hogy anno szalagavatón mi is Abba egyvelegre táncoltunk, és ha még meg van a felvétel, akkor onnan tudok majd ihletet meríteni. Csak most így elgondolkodtam, hogy mennyi táncos feladatom lesz az elkövetkező két hónapban - 4 hastánc koreográfia, és egy disco szám, amire rajtam kívül még legalább 6-7 embert meg kell tanítanom. Mit ne mondjak, esemény és mozgás dús napjaim lesznek, de alig várom őket :) Élvezem, hogy ennyire hasznosan telnek a napjaim és hogy ilyen sok mindenben tevékenykedem. Persze az ellustult szervezetemnek még fel kell ébrednie, sokszor borzasztó kimerült vagyok, de aztán rájövök, hogy mennyire élvezem és mennyire jót teszek vele magamnak. Úgyhogy már nagyon várom a különféle próbákat, remélem mindegyik jól fog sikerülni :)

2 megjegyzés:

  1. Emlékszem arra az Abba számra. Emlékszem én voltam az egyetlen akit leszidtak mindig, mert Jacko mozgásom volt :D Hajrá Szilvi! Kíváncsian várom!

    VálaszTörlés
  2. Te voltál a legjobb :D Egyébként köszi, igyekszem ^^

    VálaszTörlés