2012. december 23., vasárnap

Ünnepi elmélkedés



Minden évben karácsony előtt sokat gondolkodok azon, hogy mennyire másként látom az ünnepet és magát a telet, mint a többi ember. Elszomorít, hogy mások mennyire negatívan állnak magához az évszakhoz és még inkább a karácsonyhoz, holott most is ugyanannyi szép és jó dolog van a világban, mint máskor. Igen, én is fázom, nekem is hideg van, én is alaposan beöltözöm, de mégis mindezek ellenére látok ebben az időszakban valami melegséget, valami meghitt harmóniát, ami miatt képtelen vagyok bosszankodni. Én a télben nem a halált látom, hanem a nyugalmat, a békét, a pihenést. Minden sokkal csöndesebb, az emberek pedig szívesebben bújnak össze szeretteikkel, kedvesükkel, mert nem csak a hideg idő, de a hangulat is erre ösztönzi őket. A levegőben sült gesztenye és fahéj illata száll, a levegő pedig tiszta és hűvös. Szeretem. Az emberek többsége utálja a telet, mert képtelen meglátni benne azt a romantikus, kissé melankolikus szépséget, ami olyannyira jellemző erre az évszakra. Én mindig is az a fajta ember voltam, aki olyasmikben látja meg a szépet, amiben senki más nem, és erre büszke vagyok. Szeretem a tél csípős, álmoskás hangulatát, a halvány nappalokat és a tiszta, csillagokkal szórt eget. A sáljaikba burkolózó embereket, a látható leheletet, a puha álmokat ígérő takarókat és a fakó világot. Szomorú, hogy olyan kevesen látják ezen időszak báját és csak bántani tudják a telet, miközben annyi jó dolog van, amit csak ilyenkor csinálhatunk. Hiszen kinek lenne kedven nyáron, a rekkenő hőségben isteni forró csokit iszogatni? Vagy hogyan korcsolyáznánk, hógolyóznánk, szánkóznánk? Annyi mindent tud nekünk adni a tél, csak nem vesszük észre. Én azt szeretem benne a legjobban, hogy ilyenkor sokkal több párt látok összebújva. Mint két kis pingvin, úgy ölelkeznek össze.
És hát a karácsony, a drága, drága karácsony. Mennyire szeretem még most is, még mindig, amíg csak élek. Nincs is ennél szebb időszak egész évben. Mindig a karácsonyra készülök, állandóan a szívemben hordom annak minden tanítását és fényét. Azt mondjuk le kell szögeznem, hogy soha nem vallási szemszögből tartom meg ezt az ünnepet, hanem a saját nézetem szerint, vallástól függetlenül. Én kisgyerekként valami egészen mást láttam benne, és ezt látom mai napig is. Ez nem más, mint a karácsonyi csoda, ami a szívekben ragyog. Számomra ez az ünnep arról szól, hogy együtt a család, egy kicsit felengedünk a hétköznapok és az elmúlt év fárasztó forgatagából, és legfőképpen arról, hogy milyen mélyen is képes szeretni az emberi szív. A karácsony igenis a szeretet ünnepe - egy olyan dologé, ami a legnagyobb erő ezen a világon. Én minden évben karácsonykor azt ünneplem, hogy mennyi embert szerethetek, és hogy engem is szeretnek mások. Elnézem a családot, az arcokra kiülő felszabadult mosolyt, a csillogó szemeket és a szívemet átjárja az a boldogság, amit egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni. Számomra mindig is ezt jelentette az ünnep. Azokat sem értem, akik a karácsonyt meghallván egyből a lenullázódó bankszámlákra, a tolongásra és a kapkodós vásárlásra asszociálnak. Miért kell ennek minden évben erről szólnia? Miért hagyjuk, hogy a média teletömje a fejünket azzal, hogy mit KELL tennünk ilyenkor? Nem értem ezt a hisztériát. Nem az ajándékozásról szól ez az ünnep, sem pedig arról, hogy jó sok pénzt ott kell hagynunk a bevásárlóközpontokban, amit drága ételek hozzávalóira, vagy pedig luxus kütyükre költöttünk. Az ajándékozásnak véleményem szerint jelképesnek kell lennie. Meglepjük egymást valami csekélységgel, mert ezzel is szeretnénk kifejezni a másik iránti szeretetünket, de nem attól fogunk valakit igazán, meg nagyon-nagyon szeretni, hogy a fél fizetésünket beleöljük egy ajándékba. Nem értem miért vált ez a hatalmas hajsza és költekezés ilyen kötelesség-szerűvé. Mintha nem lehetne normálisan ajándékok után nézelődni. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag karácsonykor a legtöbb ember átmeneti evolúciós folyamaton megy keresztül, és átlényegül tulokba. Mennek, mintha rajtuk kívül nem lenne más ember a világon, közben pedig zsörtölődnek, szidják az ünnepeket, és jobbára csak úgy random módon lekapnak valamit az áruház polcairól. Ezzel aztán végképp megölik a karácsony lényegét. Rám sosem volt ilyen hatással az ünnepi készülődés. Akármikor is megyek vásárolni - akár több hónappal vagy pár nappal előtte - mindig nyugodtan, körültekintően válogatok és nem hagyom, hogy a többi idegbeteg ember rám ragassza a problémáját. Számomra az ünnepi készülődés nem nyűg, hanem része a karácsonyi ráhangolódásnak. Élvezettel csinálom minden mozzanatát, és szomorúan látom, hogy egyesek mennyire nem értik ennek az egésznek a lényegét. Emlékszem volt egy karácsonyunk, amikor én egy gobelin könyvjelzőt készítettem Viktornak, ő pedig bent a munkahelyén szabad idejében forrasztott nekem alkatrész lábakból egy kis szívecskét, és mennyire örültünk mind a ketten ezeknek az ajándékoknak. Utána pezsgőztünk, táncolgattunk, gyönyörködtünk a kis fenyőnkben, és nagyon-nagyon szerettük egymást. Szerintem ez az, ami igazán számít. A holnapi napunk is annak a meghitt, bensőséges hangulatnak a jegyében fog telni, ami minden évben jellemző volt a karácsonyainkra. Egymással leszünk, kettesben, és örülni fogunk annak, hogy ismét egy évet eltölthettünk egymás mellett szeretetben, szerelemben és békességben. Kívánom, hogy mindenki más is találja meg ezt a karácsonyi csodát a lelke mélyén. Mindannyian, akik szívükben őrzik még gyermeki lelkük egy darabkáját, tudják miről is szól ez az ünnep. Aki pedig esetleg kétkedik, annak csak azt tudom ajánlani, hogy nézzen kicsit magába, és keressen meg valakit. Talán egy barna hajú, copfos kislányt, vagy egy tornacipős kisfiút talál ott mélyen, aki valaha ő maga volt, s aki majd elmondja, mitől olyan szép ez az ünnep. Szerintem érdemes rá hallgatni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése