2012. július 18., szerda

Meg van a menyasszonyi ruhám!

Jelen pillanatban még kicsit sokkhatás alatt állok, úgyhogy lehet kicsit kuszák lesznek a gondolatim, de hát ilyen örömteli, nagy esemény után milyen is lehetnék? :) Ahogy a cím is mutatja, megtaláltam álmaim ruháját, amiben férjhez fogok menni. Képet nem mellékelek, mert ez a galád pasas még utána kutakodna, márpedig nem szabad látnia :P Nem vagyok egyébként babonás, de ehhez ragaszkodtam. Szóval ma 10 órakor már ott is voltunk az Erika szalonban, hogy ki tudja mennyi időt szánjak a tengernyi ruha felpróbálására. Ezzel szemben egy óra alatt lezajlott a próba és a vásárlás is, mivel rögtön az első ruha, amit felpróbáltam szerelem volt első látásra. Azért felvettem a többit is, hátha találok még szebbet, de végül csak visszatértem a legelsőhöz. Hihetetlen, hogy rögtön belebotlottam abba, amire vágytam, és nem kellett szalonok hosszú sorát végignéznem, meg a ki tudja hány ruhát. Annak is nagyon örültem, hogy még az alkatom sem volt akadály a vásárlás során, ugyanis rögtön vgy egy tucatnyi ruhát kapott fel az eladó hölgy. Jó érzés volt látni, hogy nem kell a méreteim miatt aggódnom, biztos lesz olyan, ami tetszik és még passzol is rám. Nagyon nagy részletekbe nem szeretnék menni a fenti okok miatt, de annyit azért elárulok, hogy klasszikus fehér, fűzős, A-vonalú, és nyakba akasztós. Ezen eléggé meglepődtem, ugyanis ilyen fazonon soha nem gondolkoztam. Abban a hitben voltam, hogy ez csak a vékony nőknek áll jól, de meglepő módon rajtam is nagyon jól mutatott. Ék alakú a dekoltázsa, és nagyon szépen díszített (gyönggyel és csipkével), a derekánál van egy áttetszős szalag, ami az oldalán picit meg van húzva, oda fog kerülni egy lila rózsa, ha már az egész esküvő lila-fehér színben fog pompázni. A szoknyának csak kis része díszített, pont annyira, amennyire én szeretem, és maga a szoknya sem az a nehéz esésű, merev anyagú szatén, hanem több réteges, szellős, szállingózós anyag, amit mindig is szerettem volna :) Kicsit olyan tündéres-hercegnős, egyszóval teljesen én! Nyakláncot ehhez nem veszek fel, hiszen a nyakba akasztós felsőrész már önmagában elég díszes, viszont egy szép fülbevalót és karkötőt jó lenne hozzá találni, lehetőleg halványlila és ezüst színben, de ez még a jövő zenéje. A hajam valószínűle féloldalas copf lesz fonással és enyhe hullámmal, de ma megyek el a fodrászhoz lefixálni, hogy mit is szeretnék, és mi az, ami jól is áll. Gondolom azzal, hogy a ruha meg van, és el tudom mondani a fazonját, már sokat segíthetünk a frizura szempontjából is. És bizony ezzel a mai akcióval kezdett el tudatosulni az agyamban, hogy bizony másfél hónap múlva férjhez megyek... Kezdek izgulni, pedig eddig semmi bajom nem volt :D No nem baj, ennyi azt hiszem belefér. Most egyelőre örömködök és nagyon boldog vagyok, mert csodaszép ruhát találtam, ami kényelmes, pont rám való, és jól érzem magam benne. Milyen jól alakult minden! :)

5 megjegyzés:

  1. Huu már alig várom, hogy mutass képet magadról a ruhádban! Elképzelve gyönyörűen néz ki:)

    VálaszTörlés
  2. Valóban az is, de sajnos csak az esküvő után tudok mutatni képeket, mert a kedves vőlegényem már turkálna a holmijaim között, hogy találjon valami képet róla, márpedig nem szabad látnia :P Úgyhogy egy kis türelmet kell kérnem ^^

    VálaszTörlés
  3. Kár...kár...én is nagyon kíváncsi lettem volna! :-) de biztos nagyon szép leszel!
    és hogy rohan az idő...

    VálaszTörlés
  4. Sajnálom, hogy nem mutathatom meg, de most már úgy sem kell sokat várni - egy hónap hamar elszáll, és akkor rengeteg képet fogok feltölteni :)

    VálaszTörlés
  5. Woa! Látod tudtuk, hogy ott találsz! :) Nah majd mesélj!

    VálaszTörlés