2012. július 7., szombat

Home again

Visszatértünk a nászutunkról, így most következzen az ígért beszámoló :)
Ez volt az első nagyobb utunk kettesben Viktorral, szóval izgultunk rendesen, hogy minden jól menjen, de végül az aggodalmaink feleslegesnek bizonyultak - minden remekül sikerült, mi is pompásan éreztük magunkat, és feltöltődtünk energiával.
Csütörtök kora reggel, 7 óra magasságában vágtunk neki az útnak. Két és fél óra kocsikázás várt ránk az autópályán, amit Viktor persze nagy lelkesedéssel várt, mert így végre 140-nel repeszthetett :) A kis Megane is jól bírta az utat, mi talán kevésbé. Pokoli meleg volt, amit tövig lehúzott ablakkal próbáltunk elviselhetőbbé tenni, illetve jeges vízzel, legyezővel, vizes ronggyal a nyakban (ez utóbbit főleg én használtam, mert anélkül az ájulás kerülgetett). Csodaszép tájakon haladtunk el, nem győztem gyönyörködni abban, hogy milyen szép is a kis hazánk. Egyesek előbb járnak külföldön, mint hogy megnézték volna országunk szépségeit, pedig szerintem érdemes a határon belül is körülnézni, rengeteg a látnivaló. Nem mentünk egyenesen a szállodába, előtte ugyanis meg akartuk nézni a Festetics-kastélyt a maga pompás valójában. Mindegyik kiállításra megvettük a jegyet, és kb. három órát töltöttünk azzal, hogy az ottani múzeumokat nézegettük (kastélymúzeum, hintómúzeum, vadászati múzeum, iszlám múzeum, vasútmodell múzeum). Maga a kastély káprázatosan szép volt telis tele gyönyörű festményekkel, építészeti remekművekkel, nem győztem egyik ámulatból a másikba esni, és persze a többi kiállítás is káprázatos volt. Végül elindultunk a hotel felé (Hotel Hévíz Superior) - nagyon szép volt maga a hely, jó tágas és sokféle szórakozást nyújtott. A recepciós fiú (vagyis inkább afféle mindenes volt) nagyon kedves és közvetlen volt velünk, nekem még utólag boldog születésnapot is kívánt, ami azért szép gesztus volt (a bejelentkező lapon rajta volt a születési dátum is, innen láthatta). Kaptunk üdvözlőital gyanánt egy finom cserszegi fűszeres bort, utána pedig mindent részletesen elmagyarázott nekünk a kedvezményeinkről és lehetőségeinkről. Ezután birtokba vettük a szobánkat, majd a berendezkedést követően azonnal indultunk csobbanni egyet valamelyik medencében. Irtózatosan meleg volt, úgyhogy másra sem vágytam csak egy hűs merülésre. Először a beltéri fűtött medencét próbáltuk ki, ahol sikeresen tele ment a bal fülem vízzel, ez pedig mai napig nem akar kijönni belőle, úgyhogy hoztunk magunkkal haza egy kis hévizi medence-fizet szuvenir gyanánt :D Itt lent volt a jacuzzi és a szauna is, illetve fent a főtéren volt a nagyobb medence a napozó ágyakkal. A fürdőzés után vacsizni mentünk, majd fél 9-kor romantikus jacuzzizás várt ránk kettesben. Másnap az egész napot a vízben töltöttük a kültéri medencében. Én, amikor csak tehettem fel-alá úszkáltam jó víz elemhez méltóan, és emiatt olyan izomlázam van minden egyes porcikámban, hogy az valami kegyetlen. Nem tehetek róla, ez az áztatós punnyadás nem nekem lett kitalálva, azt Viktor szereti. Én ha vízbe kerülök egyből elkezdek tempózni és leúszni a medence-hosszakat, egészen a végkimerülésig. Az egyik szomszéd kislány, amikor meglátott mindig megbökte az anyukáját, hogy "Nézd, anyu, ott van az a néni, aki mindig úszik!" :D Vicces volt, mert akárhányszor bementem a vízbe, mindenki más félrehúzódott vagy kiszállt, mert tudták, hogy itt bizony tempózás lesz ezerrel, és jobb, ha nem állnak az utamba :D Azért persze napozgattam is egy kicsit (ilyenkor a többi vendég óvatosan bemerészkedett a medencébe), de sajnos nem sültem le annyira, mint szerettem volna. Alapjáraton semmi bajom nincs a Hófehérkeségemmel, de most úgy döntöttem, hogy jól jönne nekem is egy kis D-vitamin, így jó sokáig aszalódtam a napon, persze szigorúan 50 faktoros napvédővel ellátva, hogy ne égjek meg. Hát, csokibarna nem lettem, de azért lett egy kis színem, így már senki nem mondhatja rám azt, hogy hipóreklám vagyok, meg hullajelölt. Ja, még az ebéd előtt volt egy kedvezményes masszázsunk is, ami mondhatom, fergeteges volt! Egy lazító svédmasszázsban volt részünk János bácsi által, aki a finom mozdulatok mellett nagyon sok bölcsességgel is eláttot minket életmód és egészség szempontjából. Igaz, eleinte kissé zavarban éreztem magam előtte fehérneműben, ráadásul néha olyan helyeken járt, ahová eddig csak Viktor merészkedett, de végül is remekül sikerült ez a program is, mint minden más. Az ételekkel nagyon meg voltunk elégedve - reggelire bőséges svédasztalos választék volt, ebédre forró levesek, amik rendkívül tartalmasak voltak, illetve cappucino és sütemény, vacsorára pedig fix. menük voltak (első nap bográcsgulyás és palacsinta, második nap tárkonyos raguleves és szezámmagos csirke petrezselyemes krumplival és savanyúsággal). Mindennel maximálisan meg voltunk elégedve, remekül éreztük magunkat, tökéletes élmény volt mindez nászút gyanánt :) A továbbiakban mutatok pár képet az élményeinkből, de ezt mindenki csak saját felelősségére tekintse meg, ugyanis némelyiken smink nélkül, csapzottan és elnyűtten vagyok látható :D



Juhúúúú, utazunk!










Egy kicsit megálltunk pihenni, meg majszolni valamit.


Kicsi kocsika :)


<3


Még én is bűnözök egy zsömlével :P






Festetics kastély



A szökőkútnál






Néhány kép a kastély belsejéről



















Ez már a hintómúzeumban készült




Ez egy halottaskocsi




A vadászati múzeumban






"Helló!"








Ez a kedvencem! :P Meglepő a hasonlóság, ugye? :D



Elég durva, hogy Viktor majdnem akkora, mint egy kifejlett barnamedve :O
















Egy kis pihenő a parkban









Eszkimó-puszi ^^




A hotelszoba és környéke







Egy kicsit le kellett pihenni

















Römi-parti



Nagyon próbálok nyerni :P




Viktor a soknapos borostájával, brrr... :D







Az utolsó este - nagyon fáradtan, nagyon csapzottan, nagyon cuki pizsamában :D










Ki az a Günther? :D




A háttér a lényeg - Geronazzo Maria süteményt nyalogat egy üveglapról valami agyzsibbasztó tévéműsorban :D










A kabala-pizsama, ami egyébként igenis szexi :D



















3 megjegyzés:

  1. Jééj,jók a képek :DD Jókat mosolyogtam :D Bizti jó nyaralás volt =)

    VálaszTörlés
  2. Ooo a Festetics-kastély, gyönyörű hely! Nagyon aranyosak a képek, és nagyon örülök, hogy ennyi mindent megosztottál velünk:)
    Viktor és a jeges maci nagyon aranyos együtt!:)
    Ja és smink nélkül is gyönyörű arcod van, nem értem miért írtad hogy saját felelősére:)

    VálaszTörlés
  3. Zsófi, igen, nagyon jól éreztük magunkat, kellemes kikapcsolódás volt :)
    Kemikivi; igen, a jegesmacis kép nekem is nagy kedvencem :) A bókot pedig köszönöm szépen, nagyon jól esett ^^

    VálaszTörlés