2012. június 4., hétfő

Újra a fedélzeten

Hosszabb kihagyás után ismét itt vagyok, élek és virulok!
Bekötötték hozzánk a netet, így végre ismét írhatok. Nem mondom, voltak elég erős elvonási tüneteim, de azért a végére csak sikerült elérnem, hogy megvoltam internet nélkül is. Jók ezek az időszakok, mert az ember felfedez egy csomó más elfoglaltságot is a világhálón kívül. Én például rengeteg olvastam, hímeztem, táncoltam, tornáztam és közös programokra mentem Viktorral. Összességében azt mondhatom, hogy habár az eleje nehéz volt, a végére egészen jól megvoltunk net nélkül. Persze azért jó, hogy most ismét van :)
Tartozom egy beszámolóval, ugyanis nagy változások történtek az életünkben. Elköltöztünk egy takaros kis albérletbe, ahol nagyon jól érezzük magunkat, és ahol végre csak mi ketten vagyunk Viktorral. Megszenvedtük a költözést (a harmadik emeletre felcipelni a hűtőt, a tűzhelyet és a mosógépet nem éppen leányálom), rengeteg pénzt beleöltünk, de megérte, mert végre berendezkedtünk és most már vígan éljük világunkat ismét Szigetszentmiklóson. Nagyon jó érzés, hogy végre a magunk urai vagyunk, hogy senki nem mondja meg mit csináljunk, hogyan csináljunk, ésatöbbi. Egyszerűen élvezzük a szabadságot és a közös életet. Ezen kívül végre valahára megrendeltük a karikagyűrűinket! :) Nem írom le, hogy milyen, majd teszek fel róla képet, ha készen lesznek, de azt garantálhatom, hogy csodaszépek és nagyon szolidak, elegánsak. Mindketten úgy gondoljuk, hogy illenek hozzánk. Hamarosan nekiállok ruhát is nézni, valószínűleg jövő hét végétől vetem bele magam anyummal a nézelődésbe, bár én ettől előre félek. Egyrészt mert utálok ruhákat próbálni, másrészt mert fárasztó dolog lesz a sok utazás, öltözködés. Persze ezek a menyasszonyi ruha válogatásának természetesen velejárói.
Nem is tudom így hirtelen, hogy miről írhatnék még. Most, hogy beköltöztünk az életünk csakis és kizárólag az esküvő körül forog. Valószínűleg a bejegyzéseim 99%-a is erről a témáról fog szólni, de hát valahol az embernek ki kell adnia magából a gondolatait, nemde? :) Szóval sok jó dolog történt velünk, amiknek hatására boldogabbak vagyunk, mint valaha! Azt hiszem szép jövő elé nézünk :)

4 megjegyzés:

  1. Érdemes majd vidéken nézelődni ruha ügyben, mert olcsóbban kijöttök, mint Bp-en, sajnos. :S
    De biztos találsz valamit szépet :)

    VálaszTörlés
  2. Van itt Miklóson egy szalon, ahol kb. 40 ezerért meg lehet venni régebbi kollekciós ruhákat. Mivel én nem követem a menyasszonyi ruha divatot és nem is tartom fontosnak, illetve mert nem szeretnék egyetlen napra 120 ezret kidobni az ablakon, ezért lehet, hogy egy régebbi modell megvásárlásánál döntök, ha találok nekem valót :)

    VálaszTörlés
  3. Fűűű ez nagyon jól hangzik!!!! megjegyzem magamnak a későbbiekre :D

    VálaszTörlés
  4. Jól teszed, mert sokkal gazdaságosabb :)

    VálaszTörlés