2012. február 20., hétfő

Esküvői gondolatok

Sok gondolat kavarog mostanában a fejemben. A címből ki lehetett találni, hogy esküvői témával kapcsolatban, ugyanis Viktor és én közöttem egyre gyakrabban merül fel a házasság gondolata, s annak megvalósítása. Augusztusban lesz 7 éve, hogy együtt vagyunk tökéletes harmóniában, megértésben és szerelemben, s a hivatalos eljegyzés is megtörtént már fél éve (volt előzőleg is egy ígéretünk, mikor a legelején összejöttünk, de a mostani volt a hivatalos). Azt hiszem az a lánykérés volt az első lépés afelé, hogy komolyabb szintre emeljük a kapcsolatunkat, és habár a szívünk már így is egyként dobog, szeretnénk ezt papíron is megerősíteni. Van, akinek nem fontos a házasság, de számunkra az. Amióta megtörtént tavaly az eljegyzés, egyre többször ültünk le beszélni arról, hogy most akkor mi is legyen kettőnkkel, hiszen nagyon rég óta szeretjük már egymást, és ideje lenne tovább lépnünk a házasság felé. Mind a kettőnk számára fontos dolog ez, és az utóbbi pár hétben egyre többször hívjuk félre a másikat, és beszélgetünk az esküvő megvalósításának lehetőségeiről. Bevallom, nekem nagyon régóta álmom, hogy Viktor felesége legyek. Sajnos régen nem volt minden körülményünk megfelelő ehhez a dologhoz, hiába akartunk mi már korábban is összeházasodni, most viszont minden tökéletes, a feltételek is ideálisak, így egyre többet beszélgetünk arról, hogy most akkor pontosan mit és hogyan szeretnénk. Azt hiszem teljes bizonyossággal mondhatom, hogy idén ősszel végre egybekelünk, és ennek kimondhatatlanul örülök. Látom Viktor arcán az izgatottságot, a fokozott várakozást, és tényleg érezni rajta, hogy nagyon akarja. Nem tudom, hogy hány férfi viselkedik így, mikor házasságról van szó, én nem sokról hallottam. Viktornak mostanában olyan romantikus oldalai tűnnek fel, hogy néha én is meglepődöm, persze pozitív értelemben :) Sokszor hív oda magához, hogy na akkor meséljek, mit hogyan szeretnék, és nekem ez csodás érzés, hiszen jó ideig úgymond hárította a témát. Ez talán nem is a megfelelő szó, mert neki sosem a házassággal volt baja, hanem a körülményekkel. Amíg édesanyáméknál éltünk, szóba sem jöhetett az esküvő gondolata, hiszen borzasztóan illúzióromboló lett volna egy olyan destruktív légkörű helyre visszamenni, miután megültük a lagzit. Sokáig kellett várnunk, és ezen idő alatt kissé úgy éreztem, hogy talán Viktor nem is akarja ezt annyira, de ismét kellemes csalódás ért - nagyon is akarta ő ezt már régóta, csak nem akarta elkapkodni, várt a megfelelő körülményekre. Igazat adok neki ebben, mert oda tényleg nem lett volna jó házasodni, most viszont minden ideális. Be kell valljam, hogy az utóbbi két hétben máson sem jár a fejem, csak az esküvő megvalósításán, hogy mi mindennel jár ez együtt, miket kell ehhez megszerveznem. Végre elkezdtünk lépéseket tenni az ügy érdekében, beszélgettünk Zoliékkal is a megvalósításról, illetve hogy miként zajlik ez az egész hivatalosan, mit kell tennünk, és amint lesz egy kis időnk, elmegyünk az önkormányzathoz itt Szigethalmon, és bejelentkezünk az esküvőre. Állítólag ott mindent elmondanak nekünk, hogy mi hogyan zajlik, mit kell tennünk, mennyibe kerül az egész, csak erre majd időt kell szánni. Aztán persze rengeteg más mindent is meg kell szervezni mellé. Hihetetlen egyébként, hogy mikor az ember elmegy egy esküvőre szimplán csak jól érzi magát, és bele sem gondol, miféle szervezés áll egy ilyen lagzi mögött. Hát, én most kezdem megérteni, hogy ez bizony nem kis munka, és nem csak a habos-babos hercegnő ruháról meg a szép ceremóniáról szól az egész. Rengeteg dolgunk lesz még ezzel, sok mindennek utána kell járnunk, és persze figyelnünk kell a pénztárcánkra is, mivel a keretünk ki van szabva. Megbeszéltük Viktorral, hogy nem csapunk hetedhét országra szóló lagzit, mivel ennek amúgy sem vagyunk hívei, szóval csak egy kis családias hangulatú, bensőséges dologról lesz szó, illetve anyagiak terén sem engedhetünk meg többet magunknak. A házat is csinálni kell, és bizony be kell osztani a pénzünket, de az esküvőt most már mindenképpen meg szeretnénk tartani. Pontos időpontot még nem tűztünk ki, hiszen ahhoz előbb be kell jelentkeznünk, de szeptember közepére gondoltunk, vagy elejére, mert olyankor már nincs döglesztő meleg, viszont az éjszakák sem túl hűvösek. Ez azért fontos, mert kerti esküvő lesz, azaz a vacsora a kertünkben lesz megtartva. Persze ezeket még rendesen át kell gondolni, mindezek csak tervek, de kezd összeállni a fejünkben egy terv, ami alapján most már neki tudunk állni szervezkedni. A szeptember valószínűleg borzasztó gyorsan megérkezik, szinte észre sem fogjuk venni, úgyhogy nem árt időben rákészülni mindenre, hogy ne legyünk elcsúszva. Azért nem kell aggódni, mert hiába fárasztó ez az egész, nem veszi el az esküvő romantikus hangulatát :) Igaz, nem is leányálom, de ha jó az ember hozzáállása, akkor nem roppan bele a feladatba. És én már nagyon szeretnék Körmendi Szilvia lenni. Te jó ég, ha belegondolok, hogy napról napra közelebb kerülök hozzá... Egy kicsit félelmetes, de nagyon izgalmas is egyben :) Egyébként ha bárkinek vannak hasznos tanácsai, tippjei, mi mindent örömmel veszünk, jól is jönnek ám!
Most megyek, mert holnap munka van, és aludni sem ártana egy kicsit! :)

3 megjegyzés:

  1. Oh te jó ég! Biztos gyönyörű leszel! :)Hozzáfűznivaló csak annyi, hogy ha étterembe látjátok el a családot kajaügyileg, saját tapasztalatból tudom (legalább 5 esküvőn voltam és mindig ezzel volt a gond), hogy csak olyan helyre érdemes menni, ami vagy családbarát / ismerős általi hely, ahol nem használnak ki, mert hajlamosak a pincérek a nagy buliban lenyúlni a fél kaját meg tortát, amit a násznépnek kitesznek! Én amondó vagyok, hogy egy bazinagy kertiparty az igazi a templom után! :)

    VálaszTörlés
  2. Oh, köszönöm szépen :) Arra látod még nem is gondoltam, hogy hogyan fogok kinézni, valahogy még nem jutott eszembe :D De egyébként mi is a kertiparty hívei vagyunk, ezért reménykedünk abban, hogy addigra kész lesz a kertünk, mert szép nagy és elférnénk ott, meg hát ez olcsóbb lenne, mint egy étterem. A templomi rész viszont nálunk ki lesz hagyva. Egyikünk sem keresztény, így nem látjuk értelmét a templomi esküvőnek, csak a hivatalnál lesz egy polgári esküvő, utána pedig össznépi ünnepség. Legalábbis eddig így tervezzük, aztán ki tudja mi lesz még :) De úgy is meg fogom írni az összes fejleményt ezzel kapcsolatban, úgyhogy később is jöhetnek a tanácsok! (egyébként durva, amit írtál, milyen gátlástalan emberek vannak!)

    VálaszTörlés
  3. :))) én most nagyon le vagyok maradva, úgyhogy előástam ezt a bejegyzésed...és hűűű :)) ez igazán jó hír!! :)
    Az idő titeket és a boldogságotokat igazolja, tényleg ideje megpecsételni. :)
    Biztos nagyon szép menyasszony leszel, egy újabb álom válik valóra...:)

    VálaszTörlés