2011. október 4., kedd

Reggelek




Szeretem a reggeleket. Habár most már jócskán a nap közepe felé tartunk, bennem még mindig ott van az a fátyolos, álmoskás hangulat, amit annyira szeretek. Számomra nincs is szebb napszak, mint a reggel. Imádom, mikor az első napsugarak belopóznak a szobámba a redőnyöm résein át, hogy aztán éberré simogassanak. Szeretem ezt a lágy, aranyló melegséget, amit magukból árasztanak - a reggeli napfényben még nincs az a harsogás, ilyenkor még a fények is álmosak és csak halványan derengik körbe az embert. Nem tolakodóak, nem égetik az ember szemét, inkább csak kedvesen cirógatják. Szeretek így ébredni. Egy kellemes nyújtózkodás után már vidáman és tettre készen pattanok ki az ágyból, aztán egy csésze forrón gőzölgő, gyümölcsös aromájú teával, vagy nagy ritkán egy bögre könnyed tejeskávéval odasétálok az ablakomhoz és nézem az ébredező várost.




Olyankor még minden annyira csendes és nyugodt, épp csak a madarak trilláit lehet hallani, vagy hogy a lakásokban már motoszkálnak az emberek, de még nincs az a zsúfoltság, ami napközben szokott lenni. A fűszálakon még ott remegnek a hajnali harmatcseppek, a föld nyirkos és hideg, s a levegő is olyan tiszta. Ilyenkor a legjobb sétálni. No és ami talán mindegyiknél nagyobb elégedettséggel és boldogsággal tölt el, hogy mikor kinyitom a szemem, a legcsodálatosabb férfi fekszik mellettem az ágyon, s rögtön finom, puha csókjával ébreszt engem. Ez talán a legjobb az egészben.






Még picit vacogva odabújni ahhoz, akit a legjobban szeretünk, a paplan melege alatt ölelésébe burkolózni, magunkba szívni az illatát, és mint egy kis macska, dorombolva elfészkelődni a mellkasán, hogy legyen még pár meghitt pillanatunk felkelés előtt. Szeretem, mikor magához húz és a karjai közé zár, majd gyengéden végig simít a hajamon és az arcomon- olyan bársonyos érintése van, mint senki másnak. S mikor ott bújok hozzá szorosan, egyszer csak egy békés, elégedett mosoly jelenik meg az arcomon s elönt a mérhetetlen boldogság, hiszen azzal az emberrel lehetek, akit szeretek. Néha legszívesebben arra vágynék, hogy ez a szép pillanat örökké tartson. Persze előbb-utóbb ki kell kelni az ágyból, hiszen újabb nap kezdődik, de tudom, hogy másnap, s minden rá következő napon ugyanilyen szép reggelek várnak ránk életünk végéig.

Ezt a dalt pedig hallgassátok meg, szerintem tökéletesen átadja a reggelek érzését.

4 megjegyzés:

  1. Szeretem én is az ilyen reggeleket, de majd megérem én is egyszer remélem, hogy minden nap így keljek fel :) A zene pedig meseszép :)

    VálaszTörlés
  2. Biztos is, hogy úgy lesz :) És örülök, hogy tetszett a zene. Mostanában nagyon rákattantam Yiruma-ra, olyan szép muzsikái vannak.

    VálaszTörlés
  3. Ez olyan szép. Pozitív lesz a mai napom ^^ És én is szeretnék így kelni.. =)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy neked is tetszik :)

    VálaszTörlés