2011. október 3., hétfő

Ha már úgy is rossz a gyomrom...

 ... gondoltam nem ronthatok tovább a helyzetemen azzal, ha megnézek egy jóféle horrort, amit már úgy is annyian beharangoztak előttem. Az Emberi Százlábú című filmről van szó, amiről a legtöbben azt nyilatkozták, hogy csak hányózacskóval, illetve üres gyomorral érdemes megnézni. Hányózacskóm ugyan nem volt, de a gyomrom elég üresnek volt mondható, úgyhogy belevágtam. Őszintén szólva mikor megnéztem, nem az jutott először eszembe, hogy ez horror. A horrorban literszámra ömlik a vér, repkednek a testrészek, itt viszont alig-alig csordogált valami. Ezt inkább pszicho-thrillernek tudnám mondani, de ezt is csak azért, mert a történet alapkoncepciója az, ami nagyon beteg, a megvalósítás kevésbé. Nagyjából annyi a sztori, hogy egy őrült német doki összevarr három embert a végbelüknél és a szájuknál, így közös emésztőrendszerük lesz, s ők lesznek az emberi százlábú. Az egyetlen gyomorforgató dolog ebben maga az elképzelés volt, miszerint ki az az őrült, elmebeteg alak, aki ilyesmit akarna véghez vinni? Meg egyáltalán miért? Mert megteheti? Istent játszhat? Nos, nem tudom, hogy mi volt az indítéka a film rendezőjének és forgatókönyv írójának, de a gusztustalan alapötleten kívül nekem semmit nem nyújtott ez a film. Természetesen nekem is felfordult a gyomrom magától az elképzeléstől, de a filmben semmit nem mutattak, csak beszéltek róla. Őszintén szólva én ennek jobban is örülök. Egy ennyire elme roggyant ötletet nem szabad pontosan kidolgozni, mert ez tipikusan olyan téma, aminek meg sem kellett volna születnie. Jobb is, hogy ennyiben maradtak. Én nem ajánlom senkinek, mert tényleg időpocsékolás, a történeten meg így is bőven eleget lehet borzongani.

6 megjegyzés:

  1. Mondjuk sok ilyan film van,amik jobb ha megsem születtek volna,mert jó példát adnak az elmebetegeknek. Erről a filmről hallottam már én is,de nem láttam sose,de lehet hogy jobb is.=)

    Zsú

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, szerintem ne is kezdj bele, mert egyrészt nem éri meg, másrészt mert tényleg borzasztóan beteg. Nem kell ilyesmikkel traktálni a lelkünket.

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást Szilvi!!!! Gyógyulj meg hamar!!! :) pusziiii!!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, azon vagyok és nagyon igyekszem! :)

    VálaszTörlés
  5. Hát elhiszem hogy beteg. Valaki mesélt is róla. De nem értem hogy tudnak ilyen hülyeségeket kitalálni =D

    VálaszTörlés
  6. Én sem, de talán jobb bele sem gondolni, hogy miként születnek ezek a borzalmas ötletek.

    VálaszTörlés