2011. július 15., péntek

Szépség és a Szörnyeteg


Mostanában valahogy borzasztóan beette magát a lelkembe ez az örök klasszikus szerelmi történet. Állandóan újra kell néznem az eredeti Disney verziót, aztán a modern változatot Beastly címmel, a hozzá tartozó könyvet pedig az utóbbi napokban már kétszer is kiolvastam. Teljesen a hatása alatt vagyok ennek a csodálatos mesének, egyszerűen nem tudom megunni. Kislány koromban is ez volt a kedvenc Disney mesém, Belle pedig a kedvenc hercegnőm, mert úgy éreztem, hogy hasonlítok rá jellemben. Én is egy igazi könyvmoly vagyok, felnőtt létemre is meséket olvasok, ábrándozok, a környezetem furcsának tart, de mindenek fölött Belle-hez hasonlóan átlátok a felszínes külsőségeken, és észreveszem magát az embert is, a lelket, amit sokszor a külső nem tud megfelelően tükrözni. Hányszor és hányszor bizonyosodunk meg azon igazság felől, miszerint nem minden a csinos külső, hisz előfordulhat, hogy rút belsőt takar, viszont ugyanígy egy kevésbé kellemes kinézet mögött is rejtőzhet igazi szépség. Imádom, hogy ez a mese ezt a különösen bölcs filozófiát hirdeti. Aztán persze van itt még más értékes mondanivaló is, például hogy egy megkeseredett, fájdalommal és haraggal teli embert is meg tud változtatni az igaz szerelem. Akárhány adaptációt nézek a Szépség és a Szörnyetegből, mindegyik tökéletesen be tudja mutatni, hogy az eleinte durva, mogorva, "szörny-jellemű" férfi mennyire meg tud változni attól, ha rátalál az igaz szerelem. Ez az érzés felszínre hozza azt az énünket, ami titkon végig ott volt bennünk, de valami miatt rejtve maradt, ám ha meg van hozzá a megfelelő ember, akkor a lélek is meg tud nyílni. Szerintem ez a legszebb szerelmi történet a világon. Emlékszem mennyire imádtam, állandóan a dalait dúdolgattam, sőt, még musicalben is megnéztem kétszer. Gondolom nem meglepő, hogy tátott szájjal, lenyűgözve bámultam az előadást, miközben mellettem Viktor csak szorongatta a kezemet, mosolygott és végig engem bámult - nem is tudom mennyit látott a darabból :P Akárhogy is, számomra a Szépség és a Szörnyeteg világ legszebb szerelmes története, egyszerűen maga a csoda. Újra és újra elbűvöl, magával ragad, és csordultig tölti a szívemet azzal a sóhajtozós érzéssel, hogy milyen szép is a szerelem :) Meglehet sokszor a legváratlanabb, legfurcsább körülmények között talál ránk, de attól még ez az érzés maga a varázslat. És bizony sokszor egyetlen apróság is megváltoztathatja az életünket, egy olyan apróság, amiről nem is gondolnánk milyen fontos lehet. A szörnyetegnek elég volt egy szál vörös rózsa, nekünk pedig a mai világban akár egy mosoly, egy gondolat, egy jelentéktelennek tűnő tett is megváltoztathatja az életünket. Érdemes odafigyelni ezekre :)

5 megjegyzés:

  1. Jellemző példák hétköznapjaink világából: szép az "alma", mégis belül rothad... rút külső mely csúf belsőt takar... helyes lovag, aki számtalan erénnyel bír, mégsem becsüli Őt senki... mint vérvörös rózsa tömérdek gaz között, évek során el veszti csodás színét, végül fájdalmas magányában csöndes hajnalon hervadtan hull a földre... igaz érték szinte mindig rejtve marad... örök talány létezése...olyasmi amiről csak álmodnak emberek, mégsem hisznek benne...

    VálaszTörlés
  2. Előbb-utóbb minden zsák megtalálja a maga foltját.

    VálaszTörlés
  3. A Beastly tulajdonképp azt jelenti magyarul, hogy bestiális? Mccoy(a kék mitugrász hosszú-karú szörny) "x-men-es" neve tényleg Bestia... érdekes.

    VálaszTörlés