2011. április 3., vasárnap

A szivárványhíd

A Mennyországot a földdel egy híd köti össze, amelyet Szivárványhídnak neveznek.


A híd innenső oldala a lágy zöld fűvel borított dombok, hegyek és völgyek földje. Ha egy állat meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Itt mindig van elég víz és eleség, folyton lágy tavaszi szellő fújdogál.


Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra épek és egészségesek lesznek, pont olyanok amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap, vagy amint emlékeinkben újra és újra előjönnek. Napjaik önfeledt játékkal telnek, boldogságuk mégsem teljes mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak.


Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hirtelen megáll. Fénylő szemei a messzeséget fürkészik, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitör a csoportból, és szinte repül a zöld fű fölött egyre gyorsabban és gyorsabban. Észrevesz Téged, és amikor te és különleges barátod újra találkoztok összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben, és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet, és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek oly régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha.


Együtt mentek át a Szivárványhídon.



Drága Fricike, remélem te is ott fogsz engem várni, hogy aztán együtt mehessünk tovább.



1 megjegyzés:

  1. Percekig sírtam, miután elolvastam ezt a bejegyzést, mert eszembe juttatta életem első macskáját, imádott Dzsamikámat, akit hosszas betegség után, 18 együtt töltött év után vesztettem el.
    A karjaimban halt meg, és azokban a hosszú, fájdalmas percekben békét kötöttem Istennel, és elfogadtam, hogy veszíthetek én is.
    Szorosan tartottam őt, cirógattam, vigasztaltam, butaságokat suttogtam a fülébe, könnyeim a kis kopott bundájába hullottak. Éreztem, hogy fél, és hogy kell neki a támogatás, mert...mindenki fél a sötétben.

    Azóta eltelt jópár év, és én hat nagyszerű macskával osztom meg az életem. Mindegyiküknek van olyan vonása, egy mozdulat, egy mélyről jövő pillantás, amelyben ott él tovább Dzsamikám, a kedves.

    Sajnálom, hogy amikor elvesztetted Fricikét, még nem jártam itt, hogy együttérzésemről biztosítsalak.

    VálaszTörlés