2011. március 15., kedd

Itt a tavasz!



És bizony, tényleg megérkezett a jó idő! Nemrég érkeztünk haza egy kis sétából, ahová egy vékonyabb kabáttal indultam, mondván a téli már biztos nem kell, de azért egy széldzseki még elkélhet. Mivel egy nyakat szabadon hagyó felső volt rajtam, ezért vettem sálat is, biztos ami biztos alapon, de aztán ahogy kitettem a lábam, szinte leolvadt rólam minden. Kabát, sál le, felső ujjait feltűrni, és irány a fagyizó. Jól esett elnyalni az idei év első gombóc fagyiját (citrom, eper és csokis keksz ^^), habár látszott a cukrászdán, hogy ők sem voltak felkészülve a hirtelen jött meleggel járó nagy forgalomra. Aztán miközben fagyizgattunk, össze-vissza bolyongtunk a városban teljesen céltalanul, élvezve a jó időt, a langyos tavaszi szellőt és a madárcsicsergést. Fantasztikus érzés volt, ahogy fújta a szél a hajamat, és hogy itt-ott már előbújt néhány virág is :) Aztán persze rosszul lettem :D Na jó, hát ezzel számolhattam volna, hiszen a vasárnapi lebetegedésem után eléggé le voltam/vagyok még gyengülve, és nem tudtam nekivágni egy nagyobb sétának, de azért még így is kellemes volt és nem bántam meg. Bármennyire nem szeretem, most megittam egy üveg kólát, hogy a vércukorszintem helyreálljon, aztán most már jó, hogy itthon pihengetek. Ahogy már néhány kedves barátnőm meg is jegyezte, kicsit változtattam a blogomon, mondván itt a tavasz, a változások időszaka, érződjön ez az oldalamon is. Aztán aminek még nagyon örülök az az, hogy újra van ihletem a meséimhez! Az utóbbi pár hétben egyszerűen mintha elszállt volna belőlem minden alkotói gondolat, semmit nem tudtam írni, pedig néha már kényszerítettem is rá magam (ami tudom, nem jó, de annyira szerettem volna írni...). Tartok tőle, hogy a túlságosan elhúzódó hideg volt ennek az oka, de most, hogy megenyhült az idő, mintha felébredt volna bennem az alkotói szellem, ismét tündérek után kutatok, és máris jobbnál jobb ötletek tolonganak a fantáziámban, amik csak arra várnak, hogy klaviatúrát ragadjak és begépeljem őket. Hát, mi tagadást, jó dolog ez a tavasz :)

2 megjegyzés:

  1. Ez a mai nap nekem is csodálatos volt, reggel első dolgom volt, hogy kimentem rendbe szedni a kertet és utána a függőágyat is feltettem, majd megjött a horgoló kedvem ismét és kifeküdtem a napra horgolni miközben zöld teát iszogattam. Olyan jó lenne, ha minden nap ilyen szép napsütéses kellemes lenne, de sajnos jövő hétre rossz időt mond, így a tavasz és a jó idő még várat magára :( Azért ne legyél még bátor, pihenj sokat, nem könnyű kiheverni ezeket a fránya vírusokat!

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de jó volt olvasni a te napi programodat is, nagyon kellemes lehetett! Egy picit persze sajnálom, hogy jövő héttől megint rossz idő lesz, de oda se neki, az esőzések is hozzátartoznak a tavaszhoz, ennél már csak jobb lesz :) És igen, igazad van, még igyekszem inkább pihengetni, habár holnap már meló, szóval a mai napot még kihasználom a gyógyulásra.

    VálaszTörlés