Események

Az utóbbi időben sajnos nem volt alkalmam bejegyzést írni, aminek leginkább a minket ért baj-áradat volt az oka. Annyira sok stressz ért minket az elmúlt két hétben, hogy egyszerűen képtelen voltam őket ilyen rövid idő alatt megemészteni, és be kell valljam, egy kicsit össze is roppantam a súlyuk alatt. Egy ideig derekasan tartottam magam, még a környezetemet és a családomat is megleptem a lelki erőmmel, de aztán sajnos megtelt a pohár, én pedig végre kiadhattam magamból azt a sok fájdalmat, ami az utóbbi időben ért. Nem csak édesanyámról van szó, bár az tagadhatatlan, hogy leginkább miatta voltam kibukva, csakhogy emellett más dolgok is történtek. Az apróbbakat inkább nem részletezném, mert nem olyan lényegesek, de sajnos van még valami, ami legalább annyira megvisel, mint az édesanyám esete. A kutyusomat, Fricikét ugyanis a közeljövőben el kell altatni... Az állapota sajnos már annyira leromlott, hogy semmilyen gyógyszer nem tudná enyhíteni a betegségeit, kínozni meg nem akarjuk azzal, hogy nem vagyunk képesek elengedni őt. Persze nem lesz könnyű, hiszen vele együtt nőttem fel, majdnem 12 évet élt le velünk, családtagnak tekintjük, de nem akarok önző lenni, úgyhogy ha jövő héten a doki is azt mondja, hogy menjen, akkor elengedjük. Biztos, hogy rengeteget fogok sírni miatta, hiszen az egyik legkedvesebb társam volt az életben, de a szívemben mindig meg fogom őt őrizni. Amíg pedig még velünk marad, addig igyekszünk még több szeretetet és kedvességet nyújtani neki, mint amilyenben eddig is része volt. Ezt az egészet persze még fel kell dolgoznom.

Édesanyámmal szerencsére minden rendben, a műtét jól sikerült, ő meg már úgy jön-megy a kórházban, mint a távirat. Ápolónő lévén már ossza is az utasításokat a többi betegnek, miközben elfelejti, hogy most ő maga is egy közülük :) Nem baj, ez már annak a jele, hogy sokkal jobban van és szépen gyógyulgat, úgyhogy igazán örülünk. Jövő héten talán már haza is engedik a kórházból, és újra itt lehet velünk. Szörnyen hiányzik, nagyon rossz, hogy naponta csak pár órát lehetek vele, de megértem, hogy most pihenésre van szüksége, és visszafogom magam. Na de majd ha már felépül úgy megropogtatom, hogy csak na! :) Szóval anyuval minden rendben!
Abban reménykedem, hogy lassacskán felszakadozik fölöttünk ez a sok szürke viharfelhő és újra kisüt a nap, mert bőven elég volt a szomorú dolgokból. Innentől kezdve csupa szép dolognak kell történnie velünk.