2011. január 16., vasárnap

Megjártuk a kórházat is

Sajnos a tegnapi este folyamán elkerülhetetlenné vált, hogy bemenjünk a kórházba. Viktornak is közel 40 fokos láza volt, borzasztó rosszul nézett ki és egész testében lángolt, úgyhogy azonnal mentünk is be. Szerencsére mivel édesanyám az egészségügyben dolgozik, ezért hamar talált nekünk orvost, aki megvizsgált minket. Én tegnap este egész jól voltam, Viktor miatt viszont kegyetlenül aggódtam. Páromnak bivaly erős szervezete van, szinte sosem betegszik meg, most viszont iszonyatosan lázas volt, a gyógyszerek nem segítettek, tehetetlenek voltunk. Szerencsére a kórházban a doktornő tudott adni egy erősebb gyógyszert, amitől egy kicsit lejjebb ment a láza, és aminek köszönhetően most sokkal jobban van ő is meg én is, de ettől függetlenül pokoli érzés volt, amit tegnap átéltünk. Még sosem láttam Viktort ilyen rossz állapotban, és azt hiszem még sosem aggódtam érte annyira, mint tegnap - soha többé nem akarom újra átélni ezt az érzést :(
Nagyon úgy néz ki, hogy hétfőn és kedden még egyikünk sem megy dolgozni, mert erősen fertőzőek vagyunk, ráadásul a lázunk még mindig elég magasra fel tud szökni, úgyhogy két napot még itthon pihenünk, aztán bízzunk benne, hogy utána már egészségesek leszünk. Bőszen kúrálgatjuk magunkat, sokat pihenünk, aminek remélhetőleg meg lesz az eredménye.

4 megjegyzés:

  1. Úristen...a címtől rendesen kirázott a hideg!!
    Borzasztóan elkaptátok ezt a betegséget! de remélem tényleg jobban lesztek majd napról napra!
    Egyetek finom, forró leveseket :) nekem pl. a husi leves mindig segít.
    Gyógyulgassatok! :(

    VálaszTörlés
  2. Hát ezt bizony benyaltuk rendesen, de tényleg nagyon igyekszünk gyógyulgatni. A kúránknak meg természetesen része a forró leves is, meg a sok gyümölcs és a mézes-citromos tea. Holnap mind a ketten megyünk a házi orvosunkhoz és kiiratjuk magunkat egy hétre, hogy teljesen rendbe jöjjünk, annyi idő csak elég lesz.

    VálaszTörlés
  3. Annyi biztosan elég, és kell is! legalább pihentek :)
    pfuh én meg most lettem kész képzeld a főzéssel, sütéssel. úgyhogy holnap írok majd csak levelet :(
    irány alukálni, holnap 4kor kelés. huhú :D

    VálaszTörlés
  4. Na, hát végül egy hétig voltunk itthon, de legalább úgy ahogy rendbe jöttünk :)

    VálaszTörlés